nyugdíj;gyermekvállalás;

2014-07-31 08:03:00

Értelmetlen víziók

Mindenkiről, aki nem menetel csillogó szemekkel a kedves vezető után, azonnal azt mondják: a nemzet ellensége. Akiben kétségek merülnek fel az iránt, mi lesz ezzel az országgal, ezzel a néppel tíz-húsz év múlva, arra rásütik a vészmadár bélyegét. Pedig éppen a nyugdíjrendszer összeomlásának veszélye az, amire időben kell felhívni a figyelmet, mert egy ilyen méretű ellátórendszer összeomlását csakis évtizedes előrelátással lehet megelőzni.

A nyugdíjrendszer alá az első aknát a rendszerváltást követő kényszerű gazdasági szerkezetváltás tette. Sorra zártak be a termékeiket eladni nem tudó állami vállalatok, utcára kerültek a legkevésbé képzett betanított munkástömegek. Az elbocsátásokat a privatizáció is gyorsította. Bizonyos felmérések szerint a 90-es években utcára került emberek nagy százaléka azóta sem tudott elhelyezkedni. Aztán elvették a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, azt a kevéske biztonságot is, ami sokaknak egyszer fontos lehetett volna. A mezőgazdasági szövetkezetek, a téesz melléküzemágak megszűnése után a falvak lakossága maradt munkalehetőség nélkül, s ebben az "új földosztás" sem hozott változást. A Fidesz-vazallus nagygazdák jó, ha néhány hetes idénymunkára fogadnak béreseket, többségüket be sem jelentve, zsebből fizetik. Se egészségügyi, se nyugdíjjárulékot nem fizetnek utánuk. Az is tény: a vidéki kistelepülések többségében az önkormányzat alkalmazottain kívül senkinek sincs állandó munkája. Legfeljebb közmunkát kapnak, de abból nyugdíj aligha lesz…

Naivság tehát azt gondolni, hogy a következő évtizedekben az lesz a nyugdíjkorba lépő milliók legnagyobb gondja, hogy a felnevelt vagy meg sem született gyermekeik után járó "prémium pontok" jelentik-e a biztonságos öregkort. Ma már úgy kell feltenni a kérdést: lesz-e egyáltalán nyugdíja a magyar népesség mintegy 60 százalékának? És akinek lesz, eléri-e majd az államtól kapott juttatás azt a minimális szintet, amiből - ha nem is a többi uniós ország nyugdíjasainak szintjén, de - tisztességgel meg tud élni? Egyáltalán - lesz-e miből élnie?

A KDNP napjainkban "családpolitikai reformokról" vizionál. Ami nem jelent megoldást a közelgő nyugdíjkatasztrófára.