Egyik legjobb filmjében, a Királyasszony lovagját parodisztikusan átdolgozó Felszarvazzák őfelségét című moziban Funės spanyol grandot alakít és tulajdonképpen nem is áll ettől messze: spanyol arisztokrata ősök leszármazottja, akinek gyémántmetsző apja azért választotta Franciaországot új hazának, mert a család ellenezte házasságát. Funès, teljes nevén Louis Germain David de Funès de Galarza nem volt túl jeles tanuló, hamar kimaradt a középiskolából, többféle munkába belekapott, végül a legtartósabb bárzongorista állása lett. Ez lett a szerencséje, mivel a vendégeket nem csupán játéka ragadta meg, hanem az is, ahogyan zongorázás közben „pofákat vágott.” És egy napon valaki felvetette, hogy legyen komikus, ezzel a mimikával biztosan sikere lesz.
Hogy miként sikerült ez a váltás, tudjuk. Louis de Funès arcjátéka fogalom lett, miként hirtelen mozdulatai, hangutánzásai. Figuráinak egyik fő ihletője Walt Disney robbanékony természetű Donald kacsája volt. Mindehhez rendszerint pergő, szójátékokkal teli szöveget írtak neki (vagy írt magának, mert számos filmjében közreműködött a dialógusokban), szerencsére ezek a magyar változatban is kijöttek (külön tanulmány Haumann Péter, Balázs Péter vagy Szombathy Gyula szinkronhangja).
Funès első jelentős szerepét 1956-ban kapta, az Átkelés Párizson című második világháborús szatírában egy pénzsóvár orgazdát alakított. Jean Gabinnel e filmben látványosan utálták egymást, valójában az életben sem szívelte egymást a két színész. Ezzel szemben a film harmadik főszereplőjével, Bourvillel életre szóló barátságot kötött, és amikor Bourvil 1970-ben meghalt, Funès nem akarta leforgatni a Felszarvazzák őfelségét című filmet, amelyben az inas szerepét barátja játszotta volna. Végül meggyőzték, hogy Yves Montand veszi át a figurát és Funès egyik legjobb alakítása lett a kegyvesztett, bosszúálló spanyol grand szerepében.
Milliók számára azonban Funès a Csendőr. Cruchot (magyarul: Lütyő) Saint-Tropez rendjének rendíthetetlen őre, aki ugyan rendszeresen bakot lő, de a végén mindig megdicsőül. Óriási kettőst alakítottak hat filmben is a Gerber (Gabaj) főtörzsöt megszemélyesítő Michel Galabruvel. De Funès-zel nőtt össze a Fantomas-filmek ügybuzgó, mindenkinél mindent jobban tudó, balek Juve felügyelője is. A színész 60-as évekbeli diadalmenetének csúcspontja az 1966-os Kis kiruccanás, amelyben Bourvillal és Terry-Thomas-szal a második világháborús francia ellenállás botcsinálta hőseivé válnak. A pimasz humorú komédia, amelyben Funès egy karmestert játszik, több mint 40 éven keresztül a legnagyobb kasszasiker volt Franciaországban, sokadszor is megunhatatlan.
A 70-es években Funès-nek már jutott néhány olyan szerep, amelyekben bár nem vált el megszokott figurájától, mégis a korábbi vígjátékoknál komolyabb mondanivalót hordozott. A leghíresebb talán a Jákob rabbi kalandjai (1973), amelyben egy faji és vallási előítéletektől sem mentes francia nagyvállalkozó belekeveredik egy terroristák elleni rendőrhajszába és egy arab fiatalemberrel együtt kénytelenek elvegyülni egy ortodox zsidó közösségben, ahol őt a híres New York-i rabbinak nézik. A Szárnyát vagy a combját? (1976) című filmben egy gasztronómiai kalauz rettegett kiadójaként a fast food-gyárak „műkajáiról” szedi le a keresztvizet. Egyik utolsó filmjében, a Káposztalevesben (1981) egy kis falu egyik különcét játssza, akit a helybeliek kiközösítenek, de szerencsére egy földönkívülinek annyira megízlik a főztje, hogy összebarátkozik vele és szomszédjával, majd együtt otthagyják a helyi békétlenséget.
Louis de Funès, mint minden komikus, szerette volna, ha mint színészt, „komolyan veszik.” Arról nem is álmodhatott, hogy bekerül a Comédie-Française patinás társulatába, de mivel minden vágya Moliére Fösvényének eljátszása volt, Jean Girault segítségével ő maga rendezte meg filmen. Adaptációját csak évekkel később értékelték igazán, 1980-as megjelenésekor azzal vádolták, hogy túlságosan „Funès”-re vette a figurát (ráadásul a szereplők között hárman is ott voltak a „csendőrcsapatból”). Aki azonban emlékszik a nagymonológra, amelybe becsempéztek egy rövid színpadi jelenetet, megérti, miként lényegült át Moliére-hez méltón Funès a pénzét betegesen szerető polgárba.
A színész, aki csendes óráiban legszívesebben rózsakertjében tett-vett, óriási lendülettel, odaadással dolgozott. A Fösvény forgatása alatt szívrohamot is kapott, de folytatta, amíg bírta. A Csendőr és a csendőrlányokkal búcsúzott el a mozitól és hamarosan az élettől is. A második infarktust, ami 1983. január 27-én érte, már nem bírta ki.