„Nem tudom mással magyarázni, csak a húszezer hős vérével” – Riport Mohácsról

Mohács-ismeretünk megváltozott, s mind erősebb az a vélemény, hogy nem a magyarság széthúzása és magára maradása, hanem a törökök óriási túlereje okozta az 1526-os csatavesztést. Ez derült ki a hétvégi 500 éves megemlékezés vendégeinek szavaiból. Meg az, hogy a konteók is tovább élnek.

Jesse Owens és a Harlem Globetrotters legyőzte még a béketábor Woodstockját is

Az 1936-os berlini olimpia négyszeres aranyérmesét, akitől Adolf Hitlert kirázta a hideg, a Harlem vendégjátékának egyik szünetében helikopter tette le tizenöt évvel korábbi sikerei színhelyén, az Olimpiai stadionban, ahol 1951. augusztus 22-én – hetvenöt esztendeje – 75 052 fizető nézőt jegyeztek.

Anthony Blakes, a Harlem Globetrotters egyik játékosa 2007-ben. A kosárlabda varázslóit már 75 éve is ünnepelték

Ágaink és gyökereink

Tüzes ló

A regény, amely megtanult kételkedni önmagában

Szeptemberben lesz száz éve, hogy megszületett Michel Butor, augusztus végén pedig ismét megjelenik első regénye. A centenárium arra is emlékeztet, hogy egy maroknyi francia író egyszer megpróbálta újra feltalálni a regényt,  és részben sikerrel is járt.

„Freddie Mercury egy dologban teljesen különbözött minden más előadótól, akit valaha fotóztam”

Egyszerűbb listát írni azokról az ikonikus zenészekről, akiket Denis O’Regan nem fotózott karrierje során. Negyven éve, 1986. július 27-én adott koncertet Budapesten a Queen, ennek alkalmából a legendás koncertfotóssal Freddie Mercury zsenialitása mellett lustaságról és mesterlövészekről is beszélgettünk Budapesten. Interjú.

Tíz új koporsó Potočariban: Srebrenica sebei harmincegy év után sem gyógyultak be

A Potočari Emlékközpontban a népirtás 31. évfordulóján szombaton tíz újonnan azonosított áldozatot temettek el. A családok még mindig tömegsírokból előkerülő csontokra várnak, miközben a tagadás, a politikai relativizálás és a háborús bűnösök dicsőítése tovább mérgezi a megbékélést Bosznia-Hercegovinában.

Gyász a Potočari Emlékközpontban

Mohács 500: nem csak a méregdrága híddal vannak gondok, az emlékkiállítás is csak az évforduló után egy évvel nyílhat meg

A mohácsi csata 500. évfordulójára tervezett beruházások csak részben készülnek el augusztus 29-ére. Jelenleg a csatáról szóló rockopera bemutatására sincs forrás. A megemlékezés légkörét az is rontja, hogy az épülő mohácsi híd drámaian megdrágult.

Az idén nem készül el az interaktív kiállítás a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen

„Jelenleg mi vagyunk az egyetlenek, akiknek nincs semmiféle külföldi piacra jutási támogatása” – Méltányosságot vár a negyed évszázadnyi mesét ünneplő Pagony

Arra is csak most nyílhat lehetőség, hogy legalább ugyanazon a pályán tudjanak mozogni, mint a térség többi kiadója. 

Az újabb tervekről meséltek a Pagony vezetői

Vlagyimir Putyin: Az ellenség nem riad vissza semmilyen eszköztől

Arra utalt, hogy az ukrán fegyveres erőket nukleáris fegyverekhez akarják juttatni.

Negyedik éve gyilkol Putyin

Kijevbe látogattak európai vezetők, hogy kiálljanak Ukrajna mellett az orosz agresszióval szemben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyre erélyesebben kéri szövetségesei segítségét a háború befejezéséhez.

Megemlékezők a kijevi Szabadság téren az orosz invázió negyedik évfordulóján

„Félelmetes nézni a megölt katonákról készült felvételeket, és még félelmetesebb attól tartani, hogy egy ismerős arcvonást látok viszont”

Egy lány története, akinek a bátyja tűnt el a háborúban.

Elemzők szerint eddig 140 ezer ukrán katona esett el a háborúban

Donald Trump nem hozta el a békét Ukrajnának: Moszkva nem enged a politikai feltételeiből, Washington kompromisszumot sürget

Moszkva ukrán energiaszektort romboló légitámadásai kritikus, fordulatot hoztak a háború negyedik évébe. A béketárgyalások alig haladnak, miközben Washington üzleteket köt a háttérben – értékelte a helyzetet Népszavának Jójárt Krisztián katonai elemző.

Jójárt Krisztián szerint a területi kérdés valójában másodlagos. Moszkva stratégiai célja továbbra is az ukrán szuverenitás felszámolása

Karácsony Gergely: Nem lehet egyszerre vágyni a békét és morális gátlás nélkül terjeszteni a gyűlöletet

A főpolgármester szerint Budapest ostroma 81 évvel ezelőtt véget ért, de az értelmetlen pusztítás arra figyelmeztet, hogy körömszakadtunkig ragaszkodjunk a szabadságunkhoz. Mint kiemelte, ebben a városban nincs, nem lehet helye az életünkbe, a lelkünkbe beszivárgó gyűlöletnek.

Gyárfás Endre: Apáczai akadémiát akar (Részlet a regényből)

Gyárfás Endre regényes életrajza 1978-ban jelent meg először a Gondolat Kiadónál. Most, Apáczai Csere János (1625–1659) születésének 400. évfordulója alkalmából jelenik meg újra, ezúttal e-könyv formában. A kötet olvasmányos módon ismerteti meg olvasóját az erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutárának hollandiai diákéveivel, tudományos és iskolateremtő munkásságával, az egész életét végig kísérő politikai konfliktusokkal.

De miért van kevesebb koponya? – Jövőre lesz az 500 éves évforduló, de még arról is vitáznak, pontosan hol zajlott a mohácsi csata

Felerősödött a vita az elmúlt években arról, hogy pontosan hol is volt az 1526-os mohácsi csata. Jövőre, a nemzeti tragédia 500. évfordulóján a mohácsi emlékhely új arcot kap – kérdés, a hősök előtti állami főhajtás tartalmi elemeit befolyásolja-e az élesedő polémia?

Megújul az emlékhely, kérdés, jó helyen-e? Nyul Zoltán, az építési tárca helyettes államtitkára beszél 2025. október 2-án

Egy nappal az újvidéki pályaudvari tragédia első évfordulója előtt hiába kért bocsánatot Aleksandar Vučić, az egyetemisták a távozását követelő tüntetésre gyűlnek

A szerb államfő azt állítja, megérti a haragot, a megemlékezésre készülők szerint azonban még csak most kezdődik minden, a hatalom szerintük elvesztette a legitimitását.

Becslések szerint most tízszer annyian menetelnek Belgrádból Újvidékre, mint februárban

Évforduló a remény árnyékában

Az Izrael elleni 2023. október 7-i terrortámadás kétéves évfordulója sem hozott fegyvernyugvást. Donald Trump béketerve még tárgyalás alatt, de az amerikai elnök újabb Nobel-békedíj jelölést kapott.

Megemlékezés a Super Nova fesztiválon történt vérengzésre

Kína felmutatta szövetségeseit

Ünnepi díszszemléjén Kína nemcsak legmodernebb fegyvereit vonultatta fel, hanem legfőbb szövetségeseit is. Hszi Csin-Ping először mutatkozott együtt az orosz elnökkel és az észak-koreai vezetővel.

A nagy vendégsereggel megtartott díszszemle megfigyelők szerint Kína globális hatalmának felmutatását, az új világrendről alkotott vízióját volt hivatott felmutatni

Nem felejtették el az oroszok Jevgenyij Prigozsint

Az évfordulós megemlékezés elmaradása nem a felejtés, inkább a félelem jele. 

A Nyomozó Bizottság közlése szerint a helyszínen talált mind a 10 holttestet, köztük Prigozsinét is azonosították, és személyazonosságuk egyezik az utaslistán szerepelt nevekkel

Hánykolódik, de el nem süllyed – Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémia köszöntéséhez

Viszonylag kései képződmény, a mi Akadémiánk még csak most ünnepli alapításának kétszázadik évfordulóját.

A Magyar
Tudományos
Akadémia
idén 160 éves
székháza. Ezt
az épületet még
nem, de az MTAról
leválasztott
kutatóhálózat
ingatlanait már
megszerezte a
regnáló kormány

Pollágh Péter versei

J. A., 1937; Obszesszív komp

Tatár Sándor versei

Mikor az utcán át ment a Kedves; Kedves, jó Co.!* – Meglesz: Joy & Co.!; Peckes logó

Acsai Roland: Budapesthez

                                                                                  Kosztolányi Dezső emlékének

Makó Ágnes: A Foglárok Kedvence

Rejtő 120 – P. Howard regényei oly üdítően hatnak a magyar olvasókra a mai napig, mint a Szahara perzselő homokdűnéi közt menetelő legionáriusra az oázis látványa. Legsikeresebb művei (A tizennégy karátos autó, A szőke ciklon, a Piszkos Fred-sorozat, Az elátkozott part, A három testőr Afrikában, Az előretolt helyőrség, A fehér folt, Csontbigád stb.), halhatatlan figurái (Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Vanek úr, Galamb, Rozsdás, Troppauer Hümér, a Nagy Levin, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, az orosz hússaláta vagy Leila, az arab démon, és folytathatnánk) ma is velünk élnek, rongyosra olvasott könyveinek humora mit sem kopott. Az 1905. március 29-én született Rejtő Jenő szellemiségének, életének és írásainak felidézését kértük szerzőinktől összeállításunk számára; a megszületett szövegek arra is példát mutatnak, hogyan emlékszünk rá, és miként közelíthetünk alkotásaihoz nyolcvankét évvel a halála után.

Csabai László: Csontszázad

Takács-Csomai Zsófia: A költő szintet lép

Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A szőke citrom

Donald Trump okozhatja Ukrajna vesztét – Három év múltán sem látszik, hogyan érhetne véget az orosz-ukrán háború

A Fehér Ház és a háborút elindító Putyin-rezsim béketárgyalásai közben egy ötödik ukrán megye ellen is támadás indulhat.

A 2024-es év legkomolyabb haditechnikai fejleménye volt, hogy a felek immár tömegesen alkalmaznak FPV irányítású drónokat

Jókai Mór: A czigányasszony jóslata

Életéből irodalmat - Jókai-olvasatok Fried István irodalomtörténésszel

Kétszáz éve, 1825. február 25-én született Jókai Mór, a magyar irodalom klasszikusa. „A Jókai-kutatás soha ilyen virágzó nem volt, mint most, miközben a Jókai-olvasás a mélypont felé közeledik” – állapítja meg a Jókai Mór életrajzai és más furcsaságok című könyv szerzője, Fried István irodalomtörténész, akit a bicentenárium alkalmából kérdeztünk.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang