Gének, mémek és a politikai rend

Honnan jöttünk, és hova tartunk?A kérdés megválaszolására ezúttal a biológiához fordulok, annak is a fejlődéstörténeti ágához, az evolúcióhoz. A modern társadalomtudomány, ma már gyakran hívja segítségül a biológiát. Azt a rövid kis okfejtésemet politikusoknak írom, és csak annyit veszek át Richard Dawkins "Az önző gén" című művéből, amennyit szükséges a modern politika egy más szemléletű megértéséhez.

Napjaink egyik legtöbbet elemzett jelensége a Fidesz kétségtelen belpolitikai sikere. A szokványos politikai elemzések csupán szánalmas kísérletek voltak. A Fidesz egy más dimenzióban politizál, több mint egy párt, egy jól összerakott mémplex, de rossz peremfeltételekkel. Ereje, és legyőzhetősége is itt található. Elöljáróban csak annyit, hogy a "mémplex" egymást segítő mémek, kulturális gének együttese. Ahhoz, hogy működésüket megértsük, egészen a kezdetektől kell elindulnunk.

"Örökéletű" atomok

A filozófiai és társadalmi tudományok egyik legvitatottabb területe, létünk értelme, és lehetőségeink életünk jobbítására. Miért szeretünk, és gyűlölünk? Miért ellenségeskedünk, és együttműködünk, adunk, és elveszünk? Nagylelkűek és kapzsiak vagyunk? Mi okozza ezeket az ellentmondó cselekedeteinket? Neveltetésünk, kultúránk, vagy esetleg valami rejtélyes benső késztetésünk?

Előjáróban csak annyit, hogy a sikeres gén egyik tulajdonsága a könyörtelen önzés, és ez rendszerint az egyén önző viselkedésében is megnyilvánul. Előfordulhatnak olyan sajátos körülmények, amikor egy gén, hogy saját önző célját elérje, korlátozottan elősegít, bizonyos önzetlen magatartást, de csak az egyén szintjén. Bármennyire is jó volna, de az igazságosság, érzelmek, a közösség érdeke - az evolúció számára nem ismert fogalmak. Egy olyan társadalomban élni, amit a gének egyetemes önző törvénye irányít, nem valami szívderítő perspektíva. Génjeink utasíthatnak minket az önzésre, de nem kötelezhetnek, hogy be is tartsuk. Tehetünk olyat, ami eddig csak nekünk, embereknek adatott meg, keresztül húzhatjuk önző génjeink praktikáit. Önzésre teremtettünk, de viselkedhetünk önzetlenül is, nagylelkűen együtt működhetünk nagyobb közösségek érdekében. Hogy ezt tudatosan meg tudjuk tenni, ugorjunk a kezdethez. Honnan jöttünk? És génjeink valóban önzőek?

Hogy az anyag honnan, és hogyan keletkezett, jelenlegi tudásunk szerint megválaszolhatatlan. ne is firtassuk. Fogadjuk el kezdetnek, amíg nem találunk jobbat, a Nagy Bummot, az ősrobbanást, ahova a világunk születését tesszük. A Nagy Bumm előttről nincs értelme beszélni, mert nem volt sem idő sem tér. Csak a szingularitás volt, amely végtelenül kicsi és végtelenül sűrű volt, amely az időt és a teret is magában foglalta, de a mai értelemben vett tér és idő a szingularitásban nem létezett.

A robbanás első pillanatában úgynevezett X-részecskék keletkeztek, és mivel ezek nem stabil képződmények voltak, gyorsan lebomlottak kvarkokra és antikvarkokra. Az anyag ezen állapotában a kvantumfizika törvényei voltak az uralkodóak, és a határozatlansági törvény (Heisenberg) miatt úgy alakult, hogy több kvark jött létre, mint antikvark. Az újabb kutatások szerint a robbanásnál jelen lévő extrém körülmények mellett a természetnek eleve van affinitása arra, hogy több anyagot hozzon létre, mint antianyagot. A kvarkok és antikvarkok esetleg rekombinálódva fotonokat szültek, amelyek ismét kvarkokká és antikvarkokká alakulhattak a párkeltés miatt. Ez az oda-vissza folyamat nagyon rövid ideig tartott. Amint a felfúvódás miatt a tér egyre nagyobb lett úgy kezdett csökkenni a nyomás és a hőmérséklet. Ez azt eredményezte, hogy a kvarkok kezdtek összeállni elemi részekké, megjelentek a protonok és neutronok, amelyek az atommag építőkövei és a magerők megjelenésének eredményeként összetapadtak atommagokká. A további tágulás már teret adott a szabad elektronok befogásához így létre jöhettek az egyszerűbb atomok mint a hidrogén és a hélium. Közben egyéb elemi részecskék is keletkeztek.

Nem kívánok a meglehetősen bonyolult kvantummechanika világába behatolni, de az ezt követő időszakot értelmezhetjük, egyfajta, az evolúcióhoz hasonló folyamatnak is. Azok az atomok maradtak meg, amelyek belső szerkezete stabilnak bizonyult. Lehet, hogy a vak véletlen létrehozott más összetételű atomokat, de ezek a nulladik evolúció könyörtelen szelektálása eltüntette.

A természet a stabilitást jutalmazta. Nem ismerték a Pauli-féle tilalmi elvet, de a stabilitás igénye érvényesült. Az atomok a periódusos rendszer "receptje" szerint szerveződtek, mert csak így lehettek stabilan, örök életűek. E mögött nem kell semmilyen "szervező erőt" misztifikálni, ez lett a természet rendje. Az atomok molekulákká kapcsolódtak, egyre bonyolultabb vegyületek jöttek létre, szinte véletlen szerűen, de csak azok maradtak meg, amelyek az adott külső körülmények között stabilak voltak. Nagyjából így mehetett végbe a szervetlen anyagok "evolúciója". Hosszú évmilliárdokig csend és nyugalom, semmi érdemleges nem történt. A világ egyensúlyi állapotban volt.

Nem tudhatjuk, hogy milyen volt ekkor az ősi tenger és légkör összetétele. Valószínűleg volt víz, széndioxid, metán, ammóniák, és az élővilág egyéb alkotó elemei. Csak egy rövid megjegyzés: laboratóriumban létrehozták ezeket a feltételeket, és néhány hét alatt, a kezdeti vegyületeknél bonyolultabbakat, aminosavakat, purinokat, pirimidineket, a DNS alkotó részeit találták. Még mindig nyugalmas, egyensúlyi állapotok lehettek. Alakulgattak az egyre, bonyolultabb molekulák, de hol volt ez még az élettől!

Az élet kezdete

Aztán történt valami, lehet hogy véletlenül. Létrejöttek csodás szerkezetek, egy csodás tulajdonsággal. Önmagukat tudták reprodukálni, pontosan, és nagy ütemben. A másolásba azért néha hiba csúszott. Új típusú, esetleg jobb replikátorok jöttek létre. Igazi, ős-kommunisztikus állapotok voltak. Mindenki annyit használt a bőséges építőanyagokból amennyit akart, és a replikátorok gyors ütemben szaporodtak, és ha nem is ilyen gyorsan, de változtak. Sok volt az építőanyag, de nem végtelen sok. Elfogytak. A replikátorok szaporodási kényszere viszont megmaradt. Elkezdődött a máig is tartó természetes kiválasztódás, az evolúció.

A replikátor változatok között kemény küzdelem indult a létért. Küzdöttek, és ez abban nyilvánult meg, ha egy replikátor új magasabb, stabilabb szintre került, fenn maradt és sokasodott. Egyesek vegyi úton elkezdték más replikátorok lebontását. Ez a mai napig is tart, és étkezés a neve. Ők voltak az első ragadozók. Mások ez ellen védőburkokat építettek, a sejtfal ősét. Véget ért a nyugalom korszaka. Egy kíméletlen harc kezdődött, harc a túlélésért, beindult az evolúció, egy kegyetlen és érzéketlen folyamat, amely viszont lehetővé tette az élővilág sokszínű, változatos fejlődését. Ez, ha jól utána gondolunk, nem is történhetne másképpen. A legalkalmasabb fennmaradásának és sokasodásának elve, valójában egy speciális esete a "stabil fennmaradása" általános természettörvénynek.

A természetes szelekció kérlelhetetlen mechanizmusa, minden, mint később látni fogjuk, minden fejlődés hajtó erejévé vált. A replikátorok most már nem csak léteztek, elkezdtek egyre bonyolultabb szerkezeteket építeni, túlélésük biztosítására. Az elmúlt 4 milliárd év alatt nem tűntek el. Itt vannak velünk, manipulálják testünket, lelkünket. Úgy hívják őket, hogy gének. Már nem csak "úgy magukban" léteznek. Csoportokba szerveződve, élőlényeket vezérelve, a túlélés művészeiként, uralkodnak a világon. Megteremtették az embert, ez ideig az egyetlen lényt, amelyiknek lehetősége adódott szembeszállni a gének önző zsarnokságával.

Ehhez viszont pontosan, és alaposan ismerni kell a gének által vezérelt természetes szelekció működési mechanizmusát. Ennek ismertetése túlnyúlik e cikk keretein, csupán az evolúció egy központi, Maynard Smith által bevezetett, az Evolúciósan Stabil Stratégia (ESS) fogalmát ismertetem. Azt is csak olyan mélységben, ami a továbbiak megértéséhez szükséges. A definíció szerint, ha az ESS egy közegben uralkodóvá vált, más, alternatív stratégia nem múlhatja felül. Egyetlen egyed stratégiája attól függ, hogy mit tesz a népesség többsége. A stratégia nem mindig, és nem mindenkinek a legkedvezőbb, de ha már kialakult, az attól való eltérést a szelekció bünteti. Itt is érvényesül a természet alaptörvénye, csak az marad meg hosszabb ideig, ami stabil. Az ESS nem azért stabil, mert jó minden egyed számára, hanem, mert védett a "belső árulással" szemben. Nagyon fontos tény: az evolúció vektora mindig az ESS irányába, mutat, még ha oszcillál is körülötte. És ez, mivel a természet stabilitás törvényének egy konnotációja, egyetemleges. Ez tekinthető mindenfajta evolúció alaptörvényének. Mert nincs okunk feltételezni, hogy amit úgy, ahogy ismerünk, az egyetlen.

A fizika törvényeiről megállapíthatjuk, hogy univerzálisak, és érvényesek az általunk ismert világegyetemben. Az evolúció törvényeiről sem tételezhetünk fel mást. Mi is kell az evolúcióhoz? Kellenek replikálódó egységek, amelyik, eltérő túlélési, és másolódási folyamatokon keresztül fejlődnek, és kell közeg vagy hordozó, amelyben léteznek. Ez adja az alapot az egyetemes darwinizmus eszméjének, ami a darwini evolúciós szemlélet érvényesítése a biológia határain túl.

Ha valahol létezik az élethez hasonló valami, az nem kell, hogy szén és víz alapú legyen, szinte biztos, hogy evolúciós alapon fejlődik. Ehhez nem kell túl messzire mennünk, csak egy kicsit körülnézni. Nem is olyan nehéz felismerni, hogy több fajta evolúció formálja létünket, amelyeknek alkotói, és alanyai is vagyunk. Az első biológiai replikátorok, valószínűleg vegyi anyagok voltak, önmásoló molekulák, a maiak a DNS-nek nevezett óriásmolekulák, a gének hordozói az élő anyagok. Ez a folyamat úgy 3-4 milliárd évig tartott, aztán 2-2,5 millió évvel ezelőtt megjelent egy furcsa lény, az ember, és belátható, hogy nem egy teremtő, hanem az evolúció eredménye,

Önző mémek

Mert nagyon furcsa teremtmények vagyunk. Kevés kivétellel mindenki elfogadja, hogy testünk természetes szelekció eredménye, mint minden más élőlényé, de nem tudjuk elfogulatlanul szemlélni önmagunkat.
Miért, és miben különbözünk a többi élőlénytől? Miért, van ilyen hihetetlen teljesítő képességű agyberendezésünk, ami valamilyen szelekciós nyomás eredménye, vagy egy felső hatalomtól kaptuk? Miért csak mi tudunk beszélni, és gondolatokat cserélni, és valóban gondolatokat cserélünk, vagy valami mást? Mi az, ami egyedülállóvá tesz minket az élővilágban? Van valami, amit igazán csak mi tudunk az élővilágban? Még közvetlen elődeink, a csimpánzok között is csak korlátozottan figyelhető meg az a természetes könnyedség, amivel szinte bármit tudunk utánozni, elfedi, hogy ez tesz minket különlegessé, eszünkbe sem jut, hogy ehhez fantasztikus agyi tevékenység szükséges.

Amikor utánzunk, akkor valami átadódik, aztán újra és újra továbbadódhat, és így kellhet önálló életre. Ez a valami a "kulturális gén", aminek Richard Dawkins a "mém" nevet adta. Mémnek tekinthetünk mindent, ami átadódik egyik személytől a másikhoz. Ebbe sok minden beletartozik: történetek, szokások, irodalmi és műalkotások, elméletek, tudományos felfedezések, és sok minden más is. A mémek ugyanúgy önzőek, mint a gének. Önmagukat terjesztik, tekintet nélkül hasznosságukra. Nem törődnek semmivel, csak terjeszkedni akarnak, ezt úgy értjük, hogy a sikeres mémek másolódnak, terjeszkednek, a sikertelenek, nem, és nem törődnek azzal, hogy ez milyen következménnyel jár ránk, hordozóikra. Ez a terjeszkedési kényszer alapozza meg memetika eszmerendszerét.

Ezzel viszont az a legnagyobb probléma, hogy alapjaiban érinti elképzeléseinket a világról, és benne magunkról. Nem az első eset, hogy ilyesmivel szembe kellett nézzünk. Sokáig azzal a tudattal léteztünk, hogy a világegyetem közepén élünk, egy olyan világban, amit nekünk, és kizárólag csak nekünk, teremtett az Isten. Aztán jött egy Kopernikusz és egy Galilei nevű fickó, és egy jelentéktelen kis Nap-rendszer harmadik bolygójára telepített minket. Ha nehezen is, egyházi átokkal dacolva elfogadtuk. 155 évvel ezelőtt Darwin evolúciós elmélete az Isten képére alkotott ember helyett, a törzsfejlődéssel magyarázta eredetünket. Fantasztikus mentális ugrás volt, de megtettük.
Ha a memetika elmélete tudományosan bizonyítást nyer, megint meg kell tennünk egy hatalmas ugrást, hogy elfogadjuk a mémek evolúciós mechanizmusát, és ezzel alapjaiban megváltozhat a társadalom és politika mozgástere.

A jövő szabadságharca

A tudományfilozófusok szerint egy elmélet akkor tekinthető érvényesnek, ha a jelenséget jobban, átfogóbban magyarázza, mint a vele vetélkedő elméletek, és ha előre olyan kipróbálható jelzéseket képes adni, amelyek aztán helyesnek bizonyulnak, és más elmélettel nem lehetett előre látni. Ez az elmélet egy egyszerű mechanizmusból indul ki: a mémek versenyeznek egymással, hogy bejussanak az emberi agyakba, és továbbadódjanak. Ezzel számos olyan jelenség magyarázható, ami eddig más elmélettel nem sikerült.

Ha a fentieket a természet, az evolució törvényének tekintjük és a társadalmi jelenségekre is kivetítjük, könnyebben eljutunk a társadalompolitika egy új magasabb rendű dimenziójához. Ahhoz, hogy valóságos alternatívát tudjunk állítani a Fidesz hatalom gyakorlási mechanizmusával szemben, pontosan ismerni kell stratégiájukat. Mint a bevezetőben is említettem, a Fidesz egy más dimenzióban politizál, több mint egy párt, egy jól összerakott mémplex, de rossz peremfeltételekkel. Ereje, és legyőzhetősége is ebben rejlik. Először is tudomásul kell venni, hogy ez a stratégia működik, és eredményes. Nem azért mintha helyes és igazságos volna, hanem azért mert ezzel a politikai palettán egyedül van.
Ez fantasztikus kihívás és lehetőség a liberálisoknak: harcolni egyszerre önző génjeink, és zabolátlan ménjeink ellen, úgy, hogy a véleménynyilvánítás, és az információáramlás szabadsága ne sérüljön. Ez lehet a jövő igazi szabadságharca.