film;hollywoodi producer;Robert Halmi;Bádogember;Life magazin;

2014-08-01 07:50:00

Elhunyt a magyar származású producer

Elhunyt Robert Halmi Sr., magyar származású hollywoodi producer. A Veriety híradása szerint 90 éves korában érte a halál.

Elhunyt Robert Halmi Sr., magyar származású hollywoodi producer. A Veriety híradása szerint 90 éves korában érte a halál.

Majdnem 200 tévés produkció elkészítésében vettek részt fiával, kötük az Odüsszeia, a Merlin, a Dinotopia vagy A Bádogember című filmekkel. A főleg fantasy műfajban dolgozott, művei több mint száz Emmy-díjat nyertek el, a Gulliver utazásaiért (1996) Halmi személyesen is kitüntett lett..

A producer Magyarországon született 1924-ben, Budapesten. Harcolt az ellenállók oldalán a náci megszállás ellen, amiért halálra ítélték, de végül nem került sor a kivégzésére. Később a szovjetekkel is meggyűlt a baja, amikor az amerikai titkosszolgálatnak kémkedett.

Végül 1952-ben emigrált az Egyesült Államokba, első munkáját a Life magazinnál kapta újságíróként és fotósként, ahol 10 évig dolgozott, mielőtt tévés produkciókkal kezdett volna foglalkozni a fiával párban.