Nyíregyháza;szelektív hulladékgyűjtés;444.hu;Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofi t Kft;

2014-08-06 07:18:00

Szelektálunk, de minek?

Hiába válogatják szét a szemetet Nyíregyháza lakói, a kukásautóban úgyis mind egy helyen végzi - legalábbis ez látszik azon a videón, amelyet a 444.hu kedden töltött fel az internetre: a narancsszínű szemeteskocsi előbb a kék, papírhulladékot tartalmazó konténert üríti ki, majd a sárga színű gyűjtőedényből a műanyagszemetet öntik ugyanabba a tartályba, jól láthatóan összekeverve papírt, műanyagot, és minden mást, ami korábban a kocsi gyomrába került.

A videó ismét csak megerősíti azt a "városi legendát", miszerint a szelektív hulladékgyűjtés csupán látszat cselekvés és teljesen hiábavaló - a szeméttelepen, sőt, a videó szerint már a kukásautóban is végül minden egy helyre kerül.

Nem most hallani ezt először, a sajtóban is többször felröppentek hírek - 2010-ben például Orosházán - melyek szerint a kukásautók egy az egyben összeöntik a szelektíven gyűjtött szemetet.

A híresztelésekkel kapcsolatban Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Délmagyanak tett nyilatkozatában elmondta, hogy sok esetben azért nem külön tartályba gyűjtik a szemetet, mert ígyis-úgyis szükség van utólagos kézi szelektálásra is.

Ennek oka, hogy például a "fém" és "műanyag" szemét csupán összefoglaló elnevezés, a kategóriákon belül további válogatás szükséges: a fémek esetében külön fakkba kerülnek az ónozott konzerves dobozok, az alumínium sörös dobozok - hiszen ezeknek csak külön-külön van piaca.

Ezen felül az utószelektálás azért is elkerülhetetlen, mert sajnos nem mindenki elég figyelmes: a gyűjtésbe mindig kerül szerves vagy listán kívüli, nem hasznosítható hulladék. Makrai László kiemelte: téves az a nézet, amely szerint a szelektív gyűjtés hiábavaló, ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy a szelektív gyűjtés valójában a száraz-nedves hulladék szelekcióját jelenti, a közvélekedés azonban gyakran még a műanyag és papír elkülönítését tekinti szelekciónak.