Gáza;károk;UNRWA;

2014-08-06 10:23:00

4,5 milliárd eurós kár Gázában?

Az ENSZ 140 millió dollárt követel a palesztinok megsegítésére. A világszervezet palesztin menekültekkel foglalkozó szervezete, az UNRWA vezetőjének  számításai szerint ekkora összegre van szükség ahhoz, hogy a 250 ezer lakhelyét elhagyni kényszerült személynek segítséget nyújtsanak.

Pierre Krähenbühl  hangsúlyozta: azok közül, akik a szükségszállást elhagyva hazatérnének, sokan már semmit sem találhatnak házuk, lakásuk helyén. Az ENSZ Élelmezési Világalapja (WPF) 36 millió euróra becsülte azt az összeget, amelyet a palesztinok megsegítésére kellene fordítani.

Előzőleg Taisszir Amro palesztin gazdasági miniszterhelyettes 4,5 milliárd euróra becsülte az izraeli légitámadások során keletkezett károkat. Ebbe a gazdaságra gyakorolt közvetlen hatásokat beleszámolta, a közvetetteket nem – közölte az AFP-nek.

Izrael négy héttel korábban kezdte meg akcióját Gázában a Hamász rakétatámadásaira adott válaszként. Kedden bejelentették, megsemmisítették az összes alagutat. Ugyanezen a napon lépett életbe a háromnapos tűzszünet, ezt követően Izrael kivonta csapatait Gázából. Közlések szerint az akcióban több mint 1800 palesztin vesztette életét. Izraeli részről 64 katona halt meg.