kísérlet;fegyház;trafikrablás;tíz év;

2014-08-08 11:36:00

Tíz év fegyház trafikrablási kísérletért

Gyorsított eljárásban első fokon tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a férfit, aki július 10-én megpróbált kirabolni egy trafikot Szegeden.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a férfi a Szabadkai úti dohányboltban először beszélgetett az eladóval, majd lefogta, elvette telefonját, és megpróbálta a kasszából megszerezni a benne lévő 440 ezer forintot. A sértett megnyomta a riasztót, ezért a támadó elmenekült.

A bíróság a vádlottat rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, amelyet a férfi többszörös visszaesőként követett el. Korábban is többször állt bíróság előtt, a legutóbbi két alkalommal rablás bűntette miatt ítélték el, szabadságvesztéséből a rablási kísérlet előtt négy nappal szabadult. A vádlott és védője az ítélettel szemben enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős.