meteorológia;időjárás előrejelzés;

2014-08-08 18:29:00

Örüljünk a melegnek, mindjárt itt a hidegfront!

Az esti óráktól a keleti tájakon is egyre nagyobb területen szűnnek meg a záporok, zivatarok, és ott is csökkenni kezd a felhőzet. Éjszaka már jobbára derült vagy gyengén felhős időre van kilátás. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik, amely reggel megszűnik. 

Szombaton a sok napsütést kevés fátyolfelhő, illetve gomolyfelhő-képződés zavarja. Délután, estefelé északon helyenként záporeső, nyugaton zivatar is kialakul, néhol felhőszakadással. A Dunántúlon megélénkül a déli szél, zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 27 és 32 fok között valószínű.

Vasárnap is napos időre számíthatunk, egy-egy futó zápor legfeljebb csak elszórtan alakulhat ki. A délies szél északnyugaton felélénkülhet. Hajnalban 14-18°C-ig hűl a levegő, napközben már országszerte 30°C fölé melegszik, keleten 34°C is lehet.

A következő hidegfront jövő hét elején érhet térségünk fölé. Hétfőn nyugat felől újabb záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk, majd kedden már a hőmérséklet is visszaesik néhány fokkal.