Ukrajna;tűzszünet;Luhanszk;Donyecki Népköztársaság;Alekszander Sarcsenko;

2014-08-11 07:38:00

Bekerítették a donyecki szakadárokat

Bekerítették az ukrán kormányerők a donyecki szakadár fegyvereseket –ismerte el a Donyecki Népköztársaság kormányfője, Alekszander Sarcsenko. Mint mondta, készek a tűzszünetre, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát. 

Ugyanakkor azt is hozzátette, fegyveresei „megvédik magukat”, ha az ukrán hadsereg bevonul a városba. „A harc házról házra” zajlik majd. A kormányerők a felhívás ellenére folytatták a harci cselekményt, s be akarnak vonulni a városba, ahol a harcok kitörése előtt egymillióan éltek. Azóta azonban több százezren menekülhettek el onnan.

A hadsereg a lázadók másik fellegvárát, Luhanszkot is megpróbálja elfoglalni. Három irányból közelítik meg a várost. Dél felől azonban még a szeparatisták összeköttetésben állnak más szakadár egységekkel. A városban jelentősen romlott a humanitárius helyzet.

Petro Porosenko ukrán elnök jóváhagyta egy humanitárius konvoj Luhanszkba való küldését. Azt a feltételt szabta ehhez, hogy a küldeményt egy fegyvertelen nemzetközi csoport kísérje. Mindezt Angela Merkel kancellárral folytatott telefonbeszélgetése során jelentette ki.

Különösen heves harcok dúlnak Krasznij Lucs városánál. A kormányzat cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a hadseregnek már sikerült visszafoglalnia a várost a szeparatistáktól. Előzőleg a kijevi vezetés azt állította, hogy megállítottak az orosz határnál egy segélykonvojnak álcázott hadoszlopot. Az ukránok állítása szerint ezt a feszültség további kiélezésére akarták felhasználni. Moszkva azonban visszautasította a vádakat.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felszólította az Egyesült Államokat, támogassa az orosz elképzeléseket a nemzetközi szervezetekkel összhangba hozott humanitárius misszió koordinálására. Barack Obama ugyanakkor világossá tette, minden orosz intervenció, amely „humanitárius segítségnyújtás” égisze alatt történik, elfogadhatatlan Kijev beleegyezése nélkül. A Nyugatot az aggasztja, hogy az ukrán határnál 20 ezer orosz katonát vontak össze.

Miután Oroszország betiltotta a nyugati agrártermékek behozatalát, a várható áremelkedés miatt azt tervezi, államilag meghatározza a termékek maximális árát. Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter azt közölte, az intézkedéssel elejét akarják venni annak, hogy a drágulást spekulációra használják fel. Az Egyesült Államok és az Európai Unió szankcióira adott válaszként Moszkva importtilalommal sújtotta az EU-ból származó gyümölcsöt, zöldséget, húst és tejtermékeket. Az intézkedés Norvégiát, Kanadát és Ausztráliát is érinti.

Fjodorov szerint az áremelkedés csak ideiglenesen jelentkezik, mert hazája alternatív megoldásokon dolgozik. A tervek között szerepel, hogy Brazíliából hoznak be húst, Új-Zélandból pedig sajtot. Az EU ezen a héten tanácskozik az oroszok által elrendelt importtilalom várható hatásairól. Kompenzációt biztosíthatnak az érintett gazdák számára.

Moszkva azt állítja, hogy többször is lőtték az ország területét Ukrajna felől. Egy polgári személy meghalt és több hát megrongálódott. Oroszország egyébként pénteken befejezte az ukrán határ közelében múlt hét elején megkezdett hadgyakorlatát