Részletes vallomást tett Labanc Ferenc

Házi őrizetbe helyezte a bíróság Labanc Ferencet és társát aki korábban szintén rendőr volt. Többek között befolyással üzérkedéssel gyanúsítják őket.

Szabadon távozhatott a bíróság épületéből Labanc Ferenc, a BRFK egykori főnyomozója és társa, a kecskeméti maffiaperben, a maffia támogatásával is megvádolt dr. P. Zsolt, miután a több mint kétórás ülés után 30 napra házi őrizetbe helyezték őket - számolt be a Híradó.hu.

Labanc Ferenc nyilatkozni nem akart. Ügyvédje azonban elmondta: védence fellebbezett a végzés ellen, és panaszt jelentett be a gyanúsítás közlésével szemben. Részletes vallomást tett, ebben kifejtette az álláspontját az üggyel kapcsolatban - tette hozzá Lakatos Ádám ügyvéd.

A BRFK egykori életvédelmi főnyomozóját, a most magánnyomozóként dolgozó Labanc Ferencet a Terrorelhárítási Központ, üzlettársát pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el szerda hajnalban. Az ügyészség szerint a két férfi tavaly pénzt vett át valakitől azt ígérve, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat szereznek meg.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye miatt a két férfi házi őrizetének elrendelésére tett indítványt. 

A Híradó más forrásból úgy értesült, hogy Labancék egy híradástechnikai berendezéseket forgalmazó kft. ügyvezetőjétől kaptak megbízást a cég üzleti partnerének ellenőrzésére, amiért több mint százmillió forintnak megfelelő eurót és angol fontot kaptak. Úgy tudják, a két magánnyomozó nem számolt el a pénzzel, sőt további tízmilliókat követeltek.

Labanc Ferencet és társát az ügyészség többek között vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítja. Ezért akár nyolc év börtönt is kaphatnak.

Szerző

Gyermek is megsérült a négyes karambolban

Egy gyermek is megsérült, amikor négy gépkocsi összeütközött a 4-es út püspökladányi szakaszán - értesült a HavariaPress.

Vasárnap délután, a 4-es út 156-os kilométerénél történt a négyes karambol. Egy olasz, egy román és két magyar rendszámú személyautó ütközött össze. Az egyik gépkocsi az ütközéstől az árokba csúszott. A négyes karambolnak két sérültje van: egy gyermeket könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak a mentők, egy felnőttet a helyszínen elláttak.

A rendőrök félpályás útlezárás mellett folytatják a baleset helyszínelését.  A közlekedők rendőri forgalomirányításra számíthatnak az adott útszakaszon.

Szerző

Házfalnak rohant egy autó Nyíregyházán

Lakóháznak rohant egy személyautó Nyíregyházán. A sofőr megsérült, másnak nem esett baja - tudta meg a HavariaPress.

Vasárnap késő délután, a megyeszékhely Árpád utcájában történt a baleset: egy személygépkocsi - eddig tisztázatlan okból - lesodródott az úttestről, majd egy lakóháznak csapódott. A falnak csapódó autó egy garázskaput is beszakított. A jármű vezetője megsérült, a mentők kórházba szállították.

Szerző