A Május téri asszonyok az argentín katonai junta országlása idején - 1976 és 1983 között - eltűnt, elrabolt férjeik, gyermekeik, unokáik felkutatására indították mozgalmukat. Először 1977-ben gyűltek össze Buenos Airesben, a Plaza de Mayo, a Május tér közepén, hogy békés felvonuláson tiltakozzanak a katonai diktatúra rémtettei ellen.
Argentína múlt héten technikai csődöt jelentett, bár talán még nem akkora a baj, mint amikor 2001-ben gyakorlatilag összeomlott az ország gazdasága. A brit The Economist hetilap szerint a néhai elnök, Néstor Kirchner özvegye, a jelenlegi államfő, Cristina Fernández de Kirchner meg is előzhette volna a bajt, ha szép csöndben visszavásárolta volna régi, lejárt államkötvényeit a hitelezőktől.
Az elnökasszony és sokat bírált gazdasági minisztere, Axel Kiciloff azonban összekülönbözött a Buenos Airesszel kevéssé barátságos fedezeti alapokkal, így végül bírósági ügy lett a 2001 óta húzódó adósságvitából. Hiába tette félre a pénzt a törlesztésre az argentin kormány, egy New York-i szövetségi bíró nem engedélyezte a több mint másfél milliárd dolláros összeg átutalását, s mivel e döntést az amerikai legfelsőbb bíróság is jóváhagyta, egyfajta technikai fizetésképtelenség állt elő.
A hosszú betegeskedés után éppencsak felépült argentin elnökasszony a harc mellett döntött, s a Nemzetközi Bíróságnál (IJC) beperelte az Egyesült Államokat. Cristina Fernández népszerűsége e harcias fellépés nyomán ugyan 40 százalék fölé ugrott, de hosszú távon az argentin gazdaságnak inkább árthat, mintsem használhat a konfrontáció.
Már a csőd bejelentése előtt jelezték, hogy idén másfél százalékkal visszaeshet a növekedés, megszaporodtak az elbocsátások, az infláció 39 százalékra kúszott, a feketepiacon pedig a hivatalos árfolyam másfélszereséért adják-veszik az amerikai dollárt. Argentina devizaadósságát leminősítették, tehát elapadhatnak a beruházások.
A derűlátóbb befektetők mindazonáltal arra számítanak, hogy a jövőre esedékes elnökválasztás után, amikor a Kirchner-dinasztia várhatóan végképp távozik a hatalomból, egy pragmatikus elnök és gazdasági vezetés gyorsan rendbe teheti a dél-amerikai ország gazdaságát.
Az asszonyok közzétették: minden hét csütörtökén összegyűlnek, mindaddig, amíg nem kapnak értesítést szeretteik sorsáról. Egy idő után fehér kendővel a fejükön vonultak fel, s mozgalmuk az egyeduralom elleni tiltakozás világszerte ismert szimbóluma lett.
Jorge Rafael Videla tábornok katonai juntája épp oly kegyetlen volt, mint a chilei Augusto Pinocheté: a rendszer ellenfeleit börtönbe vetették, megkínozták, megölték. Becslések szerint 13-30 ezer ember tűnt el nyomtalanul. A terhes nők megszülhették magzatukat, de szülés után a gyerekeket rendre elvették tőlük, s a rezsim megbízható támaszainak, jórészt rendőröknek, katonacsaládoknak adták őket.
Mintegy félezernyi csecsemőről tudni, akiket törvénytelenül örökbe adtak, elszakítva őket valódi családjuktól. A mintegy 500 kisded közül eddig 114 elveszettnek hitt unokát sikerült - utólag, DNS-vizsgálattal - azonosítani. A nagymamák azóta sem adták fel, s továbbra is várják azok jelentkezését, akiknek kétségeik vannak, vajon vér szerinti szüleiknél nevelkedtek-e fel.
Estela de Carlotto az évek során már számos sorstársával tudathatta, hogy valószínűleg megtalálták az unokáját, ezúttal viszont ő kapott hasonló
értesítést. A Május téri nagymamák egyik irodájánál ugyanis vizsgálatra jelentkezett egy 36 éves férfi, s a DNS-minta azt mutatta, nagy valószínűséggel ő Estela unokája, Guido Montoya Carlotto - a meggyilkolt leány, Laura de Carlotto és Walmir Óscar Montoya fia.
Ignacio-Guido és nagymamája, Estela de Carlotto FORRÁS: TWITTER
Laura és barátja a Montoneros nevű gerillaszervezet tagja volt. Estela azt sem tudta, hogy a leánya várandós. Utólag mesélte neki valaki, hogy Laura hat hónapos terhes volt, amikor elfogták, és már akkor eldöntötte, ha fia születik, Guidónak fogják nevezni. Estela lánya, ha élne, most 60 éves lenne, akkor még csak 24 éves volt, amikor a börtönben megölték, akárcsak 23 éves barátját, Walmirt.
(Az 1970-ben alakult szélsőbalos városi gerillacsoport a katonai junta hatalomra jutását követően katonák, rendőrök ellen követett el merényleteket. A hadsereg a szervezetet 1977-re gyakorlatilag felszámolta, legalább ötezer embert öltek meg.)
Estela unokáját, mint kiderült, jelenleg Ignacio Hurbánnak hívják. Vidéki családnál nevelkedett fel, egy Olavarría nevű településen, több mint 300 kilométerre Buenos Airestől.
Ignacio-Guido régóta tudta már, hogy örökbe fogadott gyerek, de csak egy éve kezdett motoszkálni benne valami, hogy utána kellene járnia, kik lehettek az igazi szülei. Nagy elszántság kellett ahhoz, hogy jelentkezzen a Május téri nagymamák La Plata-i irodájánál, s DNS-mintát adjon.
A megtalált unokák valamennyien súlyos traumán mennek keresztül, hiszen nehéz szembesülni azzal a tudattal, hogy voltaképp elrabolták tőlük saját gyermekkorukat. Az is komoly dilemmát vet fel, hogyan viszonyuljanak ettől kezdve azokhoz, akiket sokáig a szüleiknek hittek.
"Az unokáknak joguk van hozzá, hogy megtudják, kik ők és honnan jönnek" - vélekedik Estela de Carlotto. A Május téri asszonyok nem ítélkeznek, de az új és új leleplezéseket a hatóságok tudomására hozzák. Persze nagyon nehéz ennyi év után kideríteni, ki vitte el a csecsemőt egy-egy családhoz, s a nevelőszülők tudták-e, kiknek a gyerekeit bízta rájuk a katonai rezsim. Sok gyereknek fogalma sincs, hogy nem a vér szerinti szülei nevelték fel.
Ignacio Hurbán néhány nap türelmi időt kért a sajtótól, hogy képes legyen feldolgozni a váratlan fordulatot, de azután vállalta a nyilvánosságot. Amikor a múlt héten első alkalommal összeölelkezett nagymamájával La Platában, rögtön látszott, mennyire hasonlítanak egymásra. A férfi feltette a Twitterre közös fotójukat, s mivel Estela épp a Május téri nagymamák szervezetének vezetője, esély sem volt rá, hogy unokája elkerülje a reflektorfényt.
Guido-Ignacio a sajtóbeszámolók szerint jókedélyű, beszédes férfi, Buenos Airesben zenét tanult, majd visszament a szülővárosába, ahol egy zeneiskolát vezet. Elmondása szerint boldog élete volt eddig, nősülni készül, s menyasszonyát is magával vitte a nagy találkozásra.
A férfi 1978. június 26-án született a Buenos Aires-i katonai kórházban. Mindössze öt órát tölthetett édesanyjával, Laurával. A gerillalányt a La Plata-i titkos katonai börtönben, a La Cachában őrizték.
Csak két hónapig hagyták még életben, legalábbis akkor adták ki holttestét az édesanyjának. Ignaciónak, aki egyelőre úgy gondolja, meg fogja tartani eddigi nevét, hirtelen sok új rokona lett. Estelának ő a tizennegyedik unokája.
Anyja három testvére közül Claudia, a személyiségi jogok országos bizottságának titkára, az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozik, Remo, az argentín képviselőház emberi jogi bizottságának elnöke, Kibo pedig Buenos Aires tartomány emberi jogi ügyeinek illetékese.
Estela de Carlotto egy tévéinterjúban elmondta, az évek során sokszor elfogta a kétség, vajon életben lehet-e valahol az unokája. Még nem tudja, miként alakul Ignacio kapcsolata frissen megtalált családjával, de az már kiderült, hogy sok közös van benne és többi unokájában, például a zene szeretete. A Május téri nagymamák vezetőjének levélben gratulált Ecuador, Bolívia és Venezuela elnöke is. Az örömteli találkozásba azonban némi üröm is vegyült.
Estela de Carlotta megütközve fogadta a támadásokat: volt, aki úgy reagált, hogy a szenzációs egymásra találás tulajdonképpen csak egy újabb fogás, hogy az argentin kormányzat gazdasági bajairól eltereljék a figyelmet. A még életben lévő Május téri nagymamák, akik mára már 70-95 évesek, újra reménykedni kezdtek.
Hirtelen rengeteg dolguk lett, irodáikban megállás nélkül csengenek a telefonok. Egy átlagos napon tucatnyinál több érdeklődő jelentkezik náluk, a La Nación argentin lap szerint most napi 300 telefont kapnak. Igaz, a feladatuk sem kicsi: még legalább 400 unokát kellene megtalálniuk.
