ajándék;idős emberek;csalás;

2014-08-12 17:43:00

Ajándékot ígérve jutottak be az idős áldozatokhoz

Két idős embert rabolt ki otthonában egy középkorú pár Debrecenben. Az előzetes letartóztatásba helyezett támadók mindkét esetben azzal jutottak be áldozatukhoz, hogy ajándékot hoztak - értesült a HavariaPress.

Augusztus 4-én 9 óra körül jelent meg egy férfi és egy nő egy 77 éves asszony lakásánál, egy debreceni lakótelepen. Azt mondták áldozatuknak, hogy ajándékot hozták. Miután az idős nő beengedte lakásába a párt, az idegen férfi kést rántott. Megfenyegették az asszonyt, s felszólították, hogy adja oda nekik a pénzét és az ékszereit. Az így megszerzett zsákmánnyal a rablók elmenekültek.

A bejelentés után a nyomozók a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a beszerzett információknak köszönhetően azonosították a támadókat. Augusztus 9-én elfogták a gyanúsítottakat, egy 42 éves férfit és 42 éves feleségét. Kihallgatásukon mindketten beismerő vallomást tettek, így derült ki, hogy májusban is elkövettek egy rablást.

A módszer ugyanaz volt: telefonon felhívtak egy idős asszonyt azzal, hogy ajándékot visznek neki, majd megjelentek nála. A 84 éves nő beengedte őket a lakásba, majd amíg egy kérdőívet töltött ki a férfival a konyhában, addig a nő készpénzt, ékszereket lopott el. Távozásuk előtt késsel megfenyegették az idős asszonyt, majd az ágyában megkötözték és leragasztották a száját.

A házaspárt őrizetbe vették, majd a Debreceni Járásbíróság elrendelte mindkettejük előzetes letartóztatását.