A menhelyre került szerencsés lovak többsége „csak” békében él élete végéig, de néha nagyon érdekes történetek kerekednek ki. Robert Hengl, a Négy Mancs lovakkal foglalkozó projektvezetője: “A pálmonostorai Lakota Ranchon él Jake. Őt Romániából hoztuk ide, ahol három társával a szomszéd földjén legeltek, mire az illető kivágta a nyelvüket. Az egyik falubéli talált rá a vérző lovakra és hívta segítségül a Négy Mancsot. Az állatorvosunk ellátta őket, illetve Jake-et, aki a legrosszabb állapotban volt, Bukaresten műtöttük meg. Amikor felépült, elkezdtünk neki megfelelő otthont keresni és egy év után hoztuk ide, Magyarországra.”
Isabel Miraux, a Lakota Ranch vezetője örömmel fogadta Jake-t. Habár Jake az elején nagyon ijedt volt, az itteni megfelelő körülmények között felépült és újra megtanult az emberekben bízni. Mára csupán annyi emlékeztet a régi szörnyűségre, hogy Jake szájából az abrak egy része kipotyog, nyelvének hiányzó vége miatt.
Bár ez egyáltalán nem könnyű, a Négy Mancs és a magyar menhelyek megpróbálnak a lovaknak új, megfelelő gazdát találni. Az egyik sikeres példa Tobi, akit Varga Viktóra, 17 éves tanuló fogadott örökbe. Tobit egy távoli telken hagyta egyedül a gazdája, olyan hosszú időre, hogy a patája ránőtt a patkóra. Már biztosnak tűnt, hogy a vágóhídon végzi, ám a vágóhíd megkeresésére a Négy Mancs megmentette. A kezelés után Jászárokszálláson várt új gazdájára, de pár évbe telt, míg megtaláltuk a megfelelő embert.
Varga Viktória meséli: “Amikor először meghallottam Tobi történetét, kételkedtem benne, hogy tudnék egy sérült lóval foglalkozni. De hajtott a kíváncsiság, hogy milyen lehet így elmentünk meglátogatni őt. Amikor bementem hozzá a karámba, odajött és ráhajtotta a fejét a vállamra. Rögtön tudtam, hogy ezzel a lóval szeretnék foglalkozni. Most már teljesen egészséges, és nagyon sokat edzünk együtt. Nagyon jó barátok lettünk.”