Fidesz;gyerekek;éhezők;

2014-08-13 15:03:00

MSZP: Letagadja az éhező gyerekeket a Fidesz

Cinikus és hazug az Orbán-kormánynak az az állítása, hogy a nyári étkeztetési program keretében minden hátrányos helyzetű település támogatási igénye teljesült - írja közleményében az MSZP.

Az MSZP kormányzása idején, 2010-ben 2440 településen részesültek a rászoruló gyerekek ingyenes nyári étkezésben, míg idén mindössze 1270 településen sikerült ezt biztosítania a Fidesz-kormánynak. Ez azt jelenti, hogy 1170 településre nem jutott el ez a segítség, vagyis azokban a városokban és falvakban éheztek a gyerekek!

Felhívjuk az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárságának figyelmét, hogy hazánkban jelenleg csaknem félmillió gyermek éhezik, és a Gallup felmérése szerint a magyar családok 47 százaléka volt olyan helyzetben tavaly, hogy már a szükséges élelmiszert sem tudták megvenni.

Szégyellje magát az a kormányzat, amely egy ilyen helyzetben képes önmagát dicsérni! - írja közleményében Bangóné Borbély Ildikó, szocialista országgyűlési képviselő.