Már a Filatorigátra tartó héven úgy érzi az ember mintha koncerten lenne. Mozdulni, megfordulni is alig lehet. Mikor leszállunk, egy New York-i férfival beszélgetek, aki a kislányával érkezett a fesztiválra, és már a nyolcadik alkalommal látogat ki a Szigetre. - Hogyhogy ilyen messziről?
- A feleségem magyar...
Becsekkoláskor szinte csak külföldiek hangját lehet hallani. A K-hídon végighaladva és a sátrak mellett elsétálva is többnyire angol, francia és holland szófoszlányok szállnak az éterben. Kora délután van, a koncertek még nem kezdődtek el, de a zenéről többen is gondoskodnak. Egy matracokon fekvő társaság Simon & Garfunkeltől hallgatja a Mrs. Robinsont, egy molett nő pedig trombitán fújja a Benny Hill-sorozat főcímzenéjét.
Az árusok előtt szállingóznak az emberek, több alternatív ruhabolt is kipakolta portékáját. A manapság divatos göncök mellett régi darabokat is beszerezhetünk. Egy nő eredeti katonaruhákat árul, van itt angol posztókabát, osztrák tisztikabát, katonai sisak, Kádár-kori és NDK-s tányérsapka.
Még állatos jelmezeket is lehet kapni, sőt azok mostanában még kelendőbbek. Mikor az eladót az okokról kérdezem, kiderül, régebben azért fogytak jobban a katonaruhák, mert a Szigeten több volt a punk és rock koncert. Azokhoz pedig inkább dukál a gázálarc és a szöges bakancs.
A Sport Zónában kosár-, kézilabda és focipályát is felállítottak, sőt kisebb konditerem is kitelepült a Szigetre. Ráadásul az összes gyúrópad foglalt, úgy tűnik, egyesek egyetlen napot sem mulasztanának edzés nélkül. A művészetről szóló Art Zone negyedben instant kiállítások vonzzák a szemet.
Szombat Éva például giccses képekkel és a hozzájuk írt tanácsokkal tanít a boldogságra, míg egy aranyszínű fóliával kitapétázott sátorban Holy Olga (Szent Olga) szentélyét csodálhatjuk meg. Megtudjuk, hogy a művésznő múlt este performanszot is tartott újdonsült "híveinek": reflektorok kereszttüzében meredt katatón állapotba.
Miközben a Nagyszínpad felé haladok, olyan érzésem támad, mintha gyerekek között sétálnék. Két férfi futva, napszemüvegben óbégat valami dalt, mások tizenéveseket megszégyenítő módon vívnak vízipisztoly csatát. A színpad előtt már nagyban ropja a közönség a spanyol Ska-P együttes zenéjére. A tömegből zászlók emelkednek a magasba: osztrákok, szlovénok, olaszok és franciák is csápolnak a tömegben.
Meg persze részeg kalózok is, az egyik zászlón egy halálfej és egy korsó sör díszeleg. A fesztiváldivat nem sokat változott, továbbra is a lenge, sokat mutató öltözet dukál, talán az egyetlen feltűnő változás, hogy az idén inkább hódít a John Lennon napszemüveg mint tavaly. Na, meg a lányoknál a virágfüzér a hajban, pedig azt hihetnénk, hogy már túl vagyunk a hippi korszakon.
Este hétkor lufikat osztogatnak a szervezők. Bár egyszerre kell majd elengedni őket, többen is áthágják szabályt. A Nagyszínpad melletti kijelzőn visszaszámlálnak, kevesebb mint egy perc maradt hátra. - Three, two, one! - kiáltja kórusban a tömeg, majd elengedi a lufikat. Aztán máris fényképezőgépet, kamerát és mobilt ragad mindenki, hogy megörökítse a látványt.
Este van, este van, de nyugalom az egyáltalán nincs. A Nagyszínpadon már a The Queens of the Stone Age nevű rockbanda tüzeli a közönséget, míg a kisebb koncerthelyeken is elkezdődik a buli. A tömeg egyik helyről andalog a másikra, miközben többen is mobilon keresik elveszett haverjukat, párjukat.
A fák között diszkógömb szórja a fényt, mi pedig úgy érezzük magunkat, mintha Pán Péter Sohaországában lennénk, ahol senki se akar soha felnőni. Fél tizenkettő lesz, az A38 sátrában két olasz DJ jelenik meg a színpadon tetőtől talpig feketében, valamint fekete, szájig felhúzott maszkban, amelyre hatalmas fehér szemeket varrtak.
Egyikük szintetizátoron, másikuk zongorán adja az ütemet. Majd utóbbi feláll, előresétál a színpadon, hogy hatalmasat üvöltsön a mikrofonba. Látszik, hogy szakértő módján hergeli a közönséget, mely megindul a színpad és egymás felé is. A tolongásban egy fiú elesik, de a többiek felsegítik. Aztán kezdődik minden elölről. Folytatódik. A koncert végéig.
