"Jeles" próba a Szigeten

Publikálás dátuma
2014.08.15. 08:13
,,Jeles” próba a Szigeten FORRÁS: VODAFON
A Sziget Fesztiválon próbálhatták ki első alkalommal az érdeklődők a főképp halló gyermekek számára készült jelnyelvi oktató alkalmazást, a „Jeles”-t. A Hallatlan Alapítvány és a Vodafone Magyarország Alapítvány által kifejlesztett „Jeles” hivatalosan szeptembertől lesz elérhető és ingyenesen letölthető iOS és Android eszközökre.

A Szigeten bemutatkozó „Jeles” erőteljesen épít a közösségi oldalak vonzerejére. A jelnyelvi ABC-t, több száz jelnyelvi jelet és interaktív jelnyelvi oktató játékokat tartalmazó alkalmazás segítségével a halló gyermekek játékos formában ismerkedhetnek meg a magyar jelnyelvvel, elért eredményeiket megoszthatják a Facebookon és a Game-center falon, de versenyezhetnek a "hónap legjobb játékosa" címért is.

„Egy olyan generáció nő fel mellettünk, amely reményeink szerint nem tesz majd különbséget siket és halló közt. Hiszünk abban, hogy a közeljövő gyermeke szemében siket társa nem fogyatékos, hanem – mint az egyik legnagyobb nyelvi kisebbség tagja – vele egyenrangú, és az életben egyforma esélyekkel induló partnere lesz – mondta Nyilas Orsolya, a Vodafone Magyarország belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgatója.

Magyarországon a becslések szerint 70 ezer siket és hallássérült él, s a harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségnek számító siketek természetes anyanyelvét, a jelnyelvet 2009 óta önálló nyelvként ismerik el. Míg 2009 előtt a halló társadalom mindössze 1 százaléka ismerte és használta a jelnyelvet, az elmúlt 5 évben a civil szervezetek lobbi tevékenységének, társadalmi népszerűsítő munkájának, illetve a jelnyelvi oktatás technológiája fejlesztésének köszönhetően ez a szám megkétszereződött.

„2006 óta több mint 1500 halló vett részt a Hallatlan Alapítvány által szervezett jelnyelvi tanfolyamokon, s a hallatlan.hu oldalon található jelnyelvi szótárt használók száma meghaladja a százezret.”- mondta Bartos Pál, a Hallatlan Alapítvány elnöke. „A jelnyelv használatának elterjedése nem csupán a siketek és nagyothallók társadalmi integrációját segíti elő, de komoly előnyökkel járhat a hallók számára is. A viszonylag könnyen és gyorsan elsajátítható nyelv ismerete értéket jelent a mindennapi életben éppúgy, mint a munkaerőpiacon” – tette hozzá.

A két alapítvány évek óta dolgozik a siketek és nagyothallók társadalmi integrációjának elősegítésén, a jelnyelv népszerűsítésén. Az együttműködés első eredménye az interneten és mobiltelefonon egyaránt elérhető jelnyelvi szótár volt, amely mára a jelnyelv elsajátításának hatékony eszköze lett mind a hallók, mind a siketek számára. Ennek gyermekek számára íródott változata, a „Jelelj velünk” 2008-óta elérhető CD-ROM formájában, a Hallatlan.eu oldalon, illetve országszerte több könyvtárban, óvodában, iskolában.

A program a visszajelzések alapján több ezer halló gyermeknek nyújtott segítséget a jelnyelvvel való ismerkedésben. A táblagépek széles körű elterjedésével, a közösségi oldalak térnyerésével azonban elengedhetetlenné vált az új, a XXI. század elvárásainak megfelelő komplex gyermek jelnyelvi oktatóprogram, a „Jeles” létrejötte, amelyet augusztus 13-tól 17-ig a Szigeten, az Ability Parkban próbálhatnak ki az érdeklődők.

Szerző

Agyszövet 3D gélben

Első ízben állítottak elő laboratóriumban működőképes háromdimenziós agyszövetet, amelyet két hónapon át sikerült életben tartani - írja a profitline.hu. A bostoni Tufts Egyetem kutatóinak eredményei felgyorsíthatják az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak gyógyítására alkalmas készítmények kifejlesztését, valamint elősegíthetik a legoptimálisabb módszerek kidolgozását a koponyasérülések kezelésére. 

A kísérletekről az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) online kiadásában jelent meg tanulmány.

Mindeddig a kutatók Petri-csészében tenyésztették az agysejteket ahhoz, hogy ellenőrzött környezetben tanulmányozhassák viselkedésüket. A kétdimenziós szövettenyészetekben azonban lehetetlen leképezni az agy bonyolult szerkezetét, a szürke és fehér állományra való tagozódását: az előbbit a neuronok sejtjei alkotják, utóbbit pedig a neuronok nyúlványai.

Mivel a sérülések és a betegségek különbözőképp érintik az agy szürke- és fehérállományát, olyan modellek szükségesek, amelyek segítségével leképezhetők a kóros folyamatok - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában, valamint a ScienceDaily tudományos hírportálon.

Az utóbbi időben már voltak próbálkozások a neuronoknak 3D gélben való tenyésztésére, hiszen ebben a környezetben az agysejtek minden irányba kiterjeszthetik nyúlványaikat, kapcsolatot teremtve egymással. A tenyészeteket azonban csak rövid ideig tudták életben tartani, s az agy bonyolult szerkezetét sem sikerült leképezni.

A bostoni kutatók kétfajta, különböző fizikai tulajdonságokkal rendelkező bioanyagot használtak: a selyem fehérjéiből előállított szivacsos "állványzatot", amely a jövendőbeli agy vázakánt szolgált, valamint egy lágyabb állagú gélt alkalmaztak. Hogy szeparálják a szürke és fehér állományt, az "állványzatot" fánk alakúra képezték, majd patkányok agysejtjeivel népesítették be.

Ezt követően a fánkot megtöltötték géllel, amely a pórusokon keresztül az állványzatot is megtöltötte. Mindössze néhány nap alatt a neuronok funkcionális hálózatokba rendeződtek az "állványzat" pórusai körül, majd nyúlványaikat kiterjesztették a "fánkot" betöltő gélen keresztül, hogy kapcsolatot teremtsenek a váz túloldalán lévő agysejtekkel.

A kísérlet eredményeként körülhatárolt fehérállomány képződött, amely izolálva volt az "agy" szürkeállományától. A legújabb kísérletek során a bostoni tudósok hat koncentrikus körből álló "állványt" is készítettek, hogy leképezzék az agykéreg hat rétegét, amelyek mindegyikében más és más típusú sejtek találhatók.

A 3D-s agyszövet segítségével a tudósok azt is vizsgálták, hogy milyen kémiai és elektromos vezetési változások következnek be egy koponyasérülést követően. "Ezzel a modellel valós időben követhetjük nyomon, hogy miként reagál az agyszövet a traumára, de ami még fontosabb, a gyógyulás folyamatát is vizsgálhatjuk, s azt is megtudhatjuk, hogy hosszabb időtáv alatt mi játszódik le az agyban" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító David Kaplan professzor.

Szerző
Frissítve: 2014.08.14. 22:00

A kétnyelvűség érdekes és pozitív hatásai

Publikálás dátuma
2014.08.14. 08:30
Fotó: Facebook
A több nyelven beszélő ember olyan, mint a kaméleon, nyelvenként változik a személyisége,a magatartása, átugorva egyik nyelvből a másikba, mint Woody Allen Zeligjének, átalakulnak. Egy másik kultúrába kerülve megváltozik még a világszemlélete is.

Az az egyszerű tény, hogy  más nyelven fejezi ki magát, karakterének új aspektusait hozza felszínre. A The Economist gyűjtötte össze a szakemberek véleményét erről a témáról.

A lapnak már egy ideje van egy nyelvekkel kapcsolatos blogja is, amelyet Johnsonnak, az angol szótár összeállítójának, Samuel Johnsonnak  a tiszteletére nevezett el.

A  vitaindító cikk Benjamin Lee Whorf  20. századi amerikai nyelvész gondolatát eleveníti fel. Elsőként Whorf állította, hogy van kapcsolat a nyelv és a világszemlélet között. Gondolatát elnevezték whorfianizmusnak. Sok pszichológus és nyelvész követi azóta is ezt az utat és meg van győződve arról, hogy a nyelv befolyással van a gondolatra.

Nincsenek kétségek afelől, hogy a különböző kultúrákhoz való hozzáférhetőség lehetősége befolyásolja a, gondolkodást. Egy második nyelv minél korábbi elsajátítása különböző területeken teszi lehetővé a fejlődést. Egy korábbi tanulmány szerint a poliglottok gyorsabban megértik, mi a jó választás egy konfliktus-helyzetben. De egy másik nyelv ismerete megváltoztathatja a személyiséget is. Erről meg vannak győződve azok a pszichológusok, akik az emberi magatartásokat tanulmányozzák. Mivel csaknem lehetetlen tökéletesen beszélni egy idegen nyelvet, az ember bizonytalanabbnak érzi magát és ez módosítja a magatartását. A poliglottok lassabban beszélnek idegen nyelven, biztosabbak, oldottabbak, sőt szórakoztatóbbak, amikor anyanyelvükön szólalnak meg. Számos pszichológiai teszt bizonyítja, hogy aki perfekt kétnyelvű, az is másként viselkedik, amikor azon a nyelven beszél, amelyet jobban ismer.

Az idők folyamán sok tanulmány született a kétnyelvűségnek az agyra gyakorolt hatásáról is. Az indiai Hyderabad orvostudományi intézete publikált a Neurology-ban nemrég egy tanulmányt, amely szerint egy második nyelv ismerete három tipikus szellemhanyatlással járó betegséget késleltethet. Egy 700 emberrel folytatott kísérlet kimutatta, hogy azok, akik két nyelvet beszélnek, később betegednek meg Alzeimer-kórban, frontotemporális és vaszkuláris demenciában.

 

Szerző