Egészség;járvány;Ebola;

2014-08-15 12:04:00

Alulbecsülték az Ebola veszélyét

Jóval súlyosabb a nyugat-afrikai országokban tomboló Ebola-járvány, mint hitték – riadóztatott az Egészségügyi Világszervezet. (WHO). Nem merült fel Ebola-fertőzés gyanúja annál a két magyar állampolgárnál, aki korábban Libériában járt.

Nem merült fel az Ebola-fertőzés gyanúja annál a két magyar állampolgárnál, aki Libériából jött haza korábban, egyiküket maláriával kezelték a nyugat-afrikai országban - közölte Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A két magyar már kilenc napja itthon tartózkodik, tünetmentes, jól van. Sem esetükben, sem más okból nincs szükség járványügyi intézkedésekre. Egyikük még Libériában maláriával fertőződött meg, de ezt a betegségét azóta kikezelték, és már egészségesen érkezett Magyarországra.Valószínűleg azért kapta el a maláriát, mert nem szedte a megelőzésre szolgáló gyógyszereket. A két magyart az őket foglalkoztató cég elővigyázatosságból rendelte haza, és sem a munkakörük, sem az ottani lakhatási körülményeik nem indokolták volna a hazahívásukat. "Olyan körülmények között dolgoztak és éltek, hogy nem is találkoztak ebolás beteggel vagy akár gyanús esettel" - mondta a helyettes tisztifőorvos.

Szabó Enikő kérdésre elmondta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint mintegy nyolcvan magyar tartózkodik az Ebola-vírussal sújtott nyugat-afrikai országokban, ők azonban olyan helyen élnek és dolgoznak, hogy nem indokolt a hazahívásuk. A helyettes tisztifőorvos a sajtótájékoztatón a két magyarról nem közölt részleteket, sem azt, hogy melyik cégnél dolgoznak, sem azt, hogy hol laknak. Az MTI úgy tudja, hogy Fejér megyében laknak, egy háztartásban.

A WHO munkatársai, akik éjt nappallá téve dolgoznak a járvány visszaszorításáért, saját tapasztalataik alapján úgy vélik, a fertőzés jóval szélesebb körű, az áldozatok száma jóval magasabb, mint a közzétett adatok mutatják. A WHO szerint „rendkívüli intézkedések” szükségesek az Ebola megfékezésére. 

Idén februárban Guineából indult a járvány, azóta Libériára, Sierra Leonére és még Nigériára is továbbterjedt. A WHO legutóbbi, megerősített adatai szerint 1975 ember fertőződött meg, s 1069-en haltak bele a betegségbe. Az Egészségügyi Világszervezet azonban sürgeti az érintett államokat és a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek jóval erélyesebb lépéseket. A járvány megfékezését nehezíti, hogy olyan térségekben tört ki, ahol rendkívüli a szegénység, nyomorúságos, rosszul működik az egészségügyi rendszer, kevés az orvos és nagy a tudatlanság. Nigériában sms-üzenetben azt terjesztették, hogy ha valaki sóoldatot iszik, nem fogja elkapni az Ebolát, emiatt számos beteg került kórházba, hiába cáfolták az orvosok a félrevezető hírt.

Guineában tegnap egészségügyi szükséghelyzetet hirdettek, megszigorították a határőrizetet, s elszigetelik azokat a településeket, ahonnan megbetegedéseket jelentettek. Megtiltották, hogy a beteg embereket egyik városból a másikba szállítsák. Az ismert adatok szerint már 377 guineai esett áldozatul a járványnak. A járvány a sierra leonei és libériai határtérségben tombol. Libériában és Nigériában már korábban rendkívüli állapotot hirdettek az Ebola miatt. Sierra Leonében eddig 344-en, Libériában 355-en haltak meg. Nigériában 12 beteget kezelnek, hárman haltak meg. Lagosban tegnap jelentették be, hogy a fertőzötteket egy Nano Silver nevű kísérleti vakcinával kezelik. A WHO a hét elején engedélyezte, hogy a korábban még nem tesztelt gyógyszereket is bevessék a betegek megmentésének reményében.