Aztán hat óra tájt, éppen a nagyszínpados koncertek előtt az istenek is megkegyelmeztek a szigetelőknek. Az ég csatornái bezárultak, a tömeg pedig elindult a színpadok és a kajáldák felé.
A koncertek előtt és alatt feltérképezzük, milyen más szórakozási lehetőségek adódnak a "fesztiválköztársaságban". A Múzeum Negyedben például első világháborús fegyvereket, bajonettet, szuronyt, kézigránátot lehet megnézni, de még korabeli egyenruhában is fényképezkedhetünk. A Robert Capa Központnál is kedvünkre pózolhatunk: A milicista halála című fotó háttere elé kell beállnunk mint egy katona, akit éppen lelőnek. Több mint bizarr.
Nem elégszünk meg a fotózkodással, az alkotóvágyunkat is ki szeretnénk élni. A Magyar Nemzeti Galéria sátrában dadaista művészeket megszégyenítő kollázsokat készítünk, majd a csocsóasztalnál pihenjük ki fáradalmainkat: a focisták reneszánsz és impresszionista festőket, szobrászokat mintáznak.
Salto mortale, olé! FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Lépünk tovább, a Kelet-Európa Vurstliban nagyot ugrunk vissza az időben, uszkve negyven-ötven évet. A belépés azonban "szigorú" szabályokhoz kötött, szükségünk van útlevélre, amit korábban a fesztivál területén szereztünk be. Ebbe a vurstli segítőkész hivatalnokai rajzolják bele arcképünket, hogy aztán a vámnál végre beléphessünk Ká-Európa szürreális, de ismerős világába. Van itt minden, kérem szépen, célba lőhetünk, második világháborús vezetők fejére dobálhatunk kalapot vagy beülhetünk egy filmre az Apollo moziba. Egészen addig míg meg nem érkezik egy őr, aki igazoltat bennünket. A vurstli végében áll a berlini fal, de mikor át szeretnék jutni rajta, újabb őr állít meg bennünket.
- De hisz ez egy szabad ország - mondom.
- Da! - érkezik a határozott válasz.
Igyekeznünk kell azonban, a sátrak nyolc után mind bezárnak, ilyenkor amúgy is mindenki a színpadok előtt tömörül. Így volt ez csütörtök este is, még ha a Nagyszínpad előtti tér egyetlen összefüggő masszává vált is. Közelebb jutni most képtelenség, ezért inkább teszünk egy kört a Szigeten, hogy feltérképezzük a hangulatot.
Egy Londonból és egy Manchesterből érkező lánnyal elegyedünk szóba, elmesélik, hogy éppen európai körútjukat járják, Berlinbe érve meséltek nekik a magyar fesztiválról. Korábban sosem hallottak a Szigetről, de a bérlet "alacsony" ára meggyőzte őket.
- Mikor megtudtuk, hogy a fesztivál csak ötvenöt euróba kerül, úgy döntöttünk jövünk. Angliában egy átlag fesztiválért kétszáz fontot is elkérhetnek - mondja egyikőjük. De nemcsak az ár győzte meg őket, azt mondják itt színesebb és kulturáltabb a társaság, mint a hazájuk rendezvényein. Mikor arról kérdezem őket, maradnak-e még, azt mondják, a Sziget után utaznak tovább, a következő megálló Horvátország. Biztos tehetős családból származnak - gondolom, de kiderül, hogy a két lány családja egyáltalán nem számít gazdagnak Angliában.
Az úton szembejön velünk két férfi, egyikőjük Thaiföldön született, míg a másik német. A beszélgetésből kiderül, hogy egy párt alkotnak, és most együtt töltik a hetet a Szigeten. Azt mondják elégedettek a fesztivállal, bár a német férfi két dolgot is kifogásol. A toalettek állapotával nincs megelégedve, a VIP-táborhelyek területét pedig csökkentené, így az "átlagos táborozók" is kényelmesen elférnének. De hát nem lehet minden tökéletes.
Mi is morfondírozhatnánk a logisztikai problémákon, de inkább úgy döntünk, mégiscsak betérünk egy koncertre. Az A38 sátrához sétálunk, ahol egy francia dj, a nyolcvanas évek szintetizátorzenéjét idéző Kavinsky fog fellépni. Mozdulni is alig tudunk, a tömeg elnyel, úgy néz ki sosem jutunk be. Egy hatalmas kijelzőn még a higanymozgású belga énekes, Stromae énekel miközben ruganyos testével lejti táncát. Mikor végez, a tömeg egyik része kitódul a kijáraton, mi pedig betódulunk a másikon. Gyorsan haladunk előre, még van esély, hogy közel jussunk a színpadhoz. Kavinsky piros DJ pultját már felállították, a fénytechnika és a füstgép is megfelelően üzemel. Húsz percig várakoztatnak minket, majd piros fények és füst közepette megjelenik farmermellényben és fekete Ray Ban napszemüvegben a francia mester. Felhangzik a szintetizátorzene, Kavinsky napszemüvegén vörös fények gyúlnak ki, mi pedig úgy érezzük magunkat, mintha egy nyolcvanas évekbeli akció- vagy scifi filmbe kerültünk volna.
Pedig 2014 nyara van, Óbudán, a Szigeten.
