Prága;melegfelvonulás;

2014-08-16 19:33:00

Húszezren voltak a prágai melegfelvonuláson

Mintegy húszezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hetének - a Prague Pride 2014-nek - a csúcspontja volt.

A homoszexuálisok és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, ahonnan színes menetben a Letná parkba vonultak, ahol vasárnap reggelig zenei koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos zászló jellemezte. A menet elején Vlagyimir Putyin orosz államfő karikatúráját vitték, annak kifejezésére, hogy támogatják az oroszországi homoszexuálisok küzdelmét jogaikért.

Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 15 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 20 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.

A felvonulás kezdete előtt a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a melegek rendezvénye ellen. A rendőrség nyolc embert őrizetbe vett, mert a hatóságok szerint a homoszexuálisok felvonulásának megzavarására készültek. Nagyobb rendzavarás ugyanakkor késő délutánig nem történt.

A Prague Pride fesztivált az idén immár negyedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A rendezvény felett - annak történetében első ízben - Jirí Dienstbier cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget. A fesztivál rendezvényei az idén elsősorban a kelet-európai melegek jogainak megsértésére kívánták felhívni a figyelmet.
A Prague Pride fesztivál rendezvényein a héten több mint 65 ezer ember vett részt. A résztvevők majdnem fele külföldről érkezett Prágába.