Közelkép - Salzburgi Trubadúr

Tobzódhatott a közelmúlt napokban Verdi Trubadúrjának világszerte többmilliós rajongó tábora, szinte néhány nap különbséggel televízióján három változatot is láthatott. Legutóbb múlt pénteken, élő adásban Salzburgból, parádés rendezésben és szereposztással.

Alvis Hermanis lett művész színpadát a jelenből vetítette a múltba. Végre nem kifacsart szemlélet, álmodernkedés, amely fittyet hány a klasszikus komponista szándékaira, ráadásul szemet gyönyörködtető színorgia.

Az opera indulásakor, néhányszor később is, múzeumban vagyunk, a falakon a reneszánsz festészet remekeinek a reprodukciói, hiszen a Trubadúr története a XV. századba röpít vissza. Ferrando, az öreg harcos teremőr elbeszélésében, "közalkalmazotti" uniformisban, a bámészkodó turistáknak, akikből kórustagok lesznek, meséli el a krimit.

De hát mégsem ez volt az eladás lényege. Fiatal világsztárok, mondhatni öt kontinens minden sarkából, de az igazi nagy, az "öreg" volt, a bel canto veteránja. A 72 éves Plácido Domingo, aki úgy fél évszázadon át hőstenor volt, hamísítatlan Verdi sztár.

Most szándéka szerint bariton, nem itt, Salzburgban debütált ugyan az intrikus és gonosz Luna gróf szerepében, de ő kapta mégis a förgeteges vastapsot. Nem mintha a partnerei is nem voltak volna remekek.

De, aki néhány napja ugyancsak tévén láthatta a New York-i Met színpadának konzervatívabb előadását, itt Salzburgban megállapíthatta, hogy a tengerentúli produkció énekesei finomabbak, árnyaltabbak. Salzburgban parádés áriákban is nyersebbek, kevésbé hajlékonyak.

Még Netrebko Leonora is, aki pedig a Met egyik oszlopa. Megtörtént már ott is, esztendőkkel ezelőtt vele, hogy parádézott a Lammermoori Luciában, de utána a francia Natalie Dessay bizonyította, hogy sztároknál is léteznek sztárabbak.

Ami viszont a zenekart illeti, itt is, ott is páratlan volt a gyönyörűség. Nem lehet eldönteni a Met együttese-e a tökéletesebb, vagy a Salzburgban játszott bécsi filharmonikusok. Álom mindkettő.