Páneurópai Piknik;Együtt-PM;

2014-08-19 15:02:00

Együtt-PM: Orbán felmondta közös értékeinket

Az Együtt-PM szövetség szerint Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével ellene ment mindannak, amiről a páneurópai piknik szólt, az álnemzeti Orbán-rendszer ellentétes a nemzeti érdekkel, és szemben áll mindazzal, ami az európai hagyományban érték.

A szövetség kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra, hogy huszonöt éve tartották a páneurópai piknik néven ismertté vált békedemonstrációt, mely előkészítette a vasfüggöny átvágását, és az Európát kettéosztó fal lebontását. Nem mást jelentett ez, mint a legfontosabb lépést Európa kettéosztottságának megszűnéséhez. "Ekkor szerzett elévülhetetlen érdemeket Horn Gyula, és ekkor teremtődtek meg közös alapértékeink, melyekben huszonöt éven keresztül hittünk. Közösen, jobb és baloldali, liberális, szocialista és konzervatív magyarok. Együtt" - fogalmaznak.

Az Együtt-PM szerint Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével azonban "mindennek vége van". A miniszterelnök egyoldalúan felmondta a szerződést, ellene ment mindannak, amiről a páneurópai piknik szólt.

Orbán felmondta mindannyiunk közös eszmei alapját, az európai szellemű "liberális" demokráciát, és helyette meghirdette a maga "illiberális" putyinista programját. Ne legyen kétségünk, illiberális demokrácia nem létezik. Amiről Orbán beszél, az nem más, mint az európai hagyomány felrúgása, a demokrácia megszüntetése és egy diktatúra alapjainak megszilárdítása - hangsúlyozzák.

Az Együtt-PM szövetség elkötelezett az európai értékek mellett. Hiszünk bennük, és megharcolunk értük. Ahogy az európai parlamenti kampányban is mondtuk: magyarok vagyunk és európaiak. És számunkra mindkettő ugyanolyan fontos - fogalmaznak.

Az Együtt-PM közölte: meg fogja védeni az európaiságot. "Nem adjuk föl, felépítjük az új ellenzéket, új ellenállási mozgalmat hozunk létre, és le fogjuk bontani ezt az álnemzeti rendszert" - fogalmaznak.