önkormányzati választások;jelölő szervezetek;NVB;

2014-08-19 20:12:00

Tizennégy jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az NVB

Tizennégy jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, ezek között nyolcat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, hatot pedig a nemzetiségi választásra.

A nyilvántartásba vett jelölőszervezetek már jövő hétfőn, augusztus 25-én vehetik át az ajánlóíveket, és ekkor kezdődik meg a két hétig, tehát szeptember 8-áig tartó ajánlásgyűjtés.

A testület egyhangúlag döntött arról, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására nyilvántartásba veszi a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületét, a Zöldek Pártját, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártot, az Összefogás a Civilekért Pártot, a Magyar Demokráciáért és Hazáért Pártot, az Itt Élünk Egyesületet, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártját, valamint a Civil Zugló Egyesületet mint jelölőszervezeteket.

Az október 12-i önkormányzati választáson jelöltet és listát jelölőszervezetek (pártok, társadalmi szervezetek) állíthatnak, és a voksoláson független jelöltek is indulhatnak.

Jelöltet az a szervezet állíthat, amely a választás kitűzése után nyilvántartásba vetette magát. A közös jelöltet, listát állító jelölőszervezeteknek külön-külön kell nyilvántartásba vetetniük magukat.

Az NVB a nemzetiségi választásra kedden hat jelölőszervezetet vett nyilvántartásba. Egyhangúlag döntöttek a
Helidonaki Görög Hagyományőrző Egyesület, a Bolgár Kulturális Fórum, a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Németszármazású Polgárainak Egyesülete, a Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület, a Budapesti Román Egyesület és az Európai Uniós Ruszin Integrációért Közhasznú egyesület nyilvántartásba vételéről.

A jelölőszervezeteket az NVB és a területi választási bizottságok veszik nyilvántartásba országos hatáskörrel és országos hatállyal. A nyilvántartásba vett jelölőszervezetek listáját a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az internetes oldalán, a www.valasztas.hu-n közzéteszi.