Több mint ötven vádlott a Vizovicki-ügyben

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség  a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben - derül ki a főügyész csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményéből. 

A főügyész tájékoztatása szerint a kiemelt jelentőségű ügyekben Vizoviczki és egyik társa mindkét ügyben vádlott. Felidézte: a főügyészség korrupció elleni ügyek osztályán rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai bevonásával alakult nyomozócsoport 2012. február óta széles körben folytatott nyomozást, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.   "A bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 33 vádlottal szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken, közülük 9 személlyel szemben a bűnszervezetben történt elkövetés miatt is történt vádemelés" - tartalmazza a közlemény.

A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben a főügyészség 22 vádlottal szemben emelt vádat a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál, közülük 9-en a vádhatóság szerint bűnszervezetben követték el tettüket.  A két vádirat alapján összesen 331 bűncselekmény elkövetése róható a vádlottak terhére - írta Keresztes Imre. Hozzátette: a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki. 

A vádlottak között 7 volt rendőr, köztük 5 volt vezető beosztású rendőrtiszt, volt tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő található.  Jelenleg Vizoviczki László előzetes letartóztatásban van és 4 vádlott lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.

Szerző

Előzetesben a sikkasztó postás

A Debreceni Járásbíróság csütörtökön egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a sikkasztással gyanúsított debreceni postást - közölte a hajdú-bihari főügyész.

Jónáné Pocsai Edit emlékezetett arra, hogy a postást - aki augusztus 13-án tűnt el a rábízott küldeményekkel és készpénzzel -, augusztus 18-án fogták el a rendőrök Budapesten.  A postásnál az elsikkasztott készpénz egy részét megtalálták - tette hozzá a főügyész.

Szerző

Halálos baleset Nyírmadánál

Felborult kocsijával és meghalt egy autós a 41-es számú főúton Nyírmadánál csütörtökön, az útszakaszt lezárták.

A személygépkocsi a főút nyírmadai szakaszán, egy vasúti átjárónál borult fel eddig még tisztázatlan körülmények között. A sofőr az életét vesztette.

A főút érintett szakaszát lezárták, arról a forgalmat egy nyírmadai kerülőútra terelik a baleset helyszíni vizsgálatának idejére.

Szerző