bankok;devizahitelek;Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa;keresetlevél;

2014-08-21 18:34:00

Devizahitel: már húsz banki keresetlevelet utasított el a törvényszék

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított - közölte a törvényszék csütörtökön.

A bíróság tájékoztatása szerint  a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban foglalt alaki és tartalmi követelményeknek. Ennek befejeztével dönthetnek a tárgyalások kitűzéséről, illetve - ha az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak - az idézés kibocsátása nélküli elutasításról.  A törvényszék kitért arra is, hogy a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény rögzíti, milyen mellékleteket kell csatolni a keresetlevélhez. 

Az elutasított keresetlevelek egy része azért volt hiányos, mert a melléklethez tartozó kivonat nem jelölte meg azt az időszakot, amely alatt az alkalmazott, perben kifogásolt, általános szerződési feltételek érvényben voltak. A közlés szerint a keresetlevelek hiányossága másrészt abból fakadt, hogy a pénzügyi intézmények nem jelölték meg, illetve nem csatolták azokat a tényeket és bizonyítékokat, amelyekkel alátámasztották volna az általuk alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességes voltát. Ezek a tények és bizonyítékok szükségesek ugyanis ahhoz, hogy megalapozzák a kereseti kérelmükben foglaltakat - írta a törvényszék.

A bíróság azt is közölte: a Fővárosi Törvényszék informatikai főosztálya valamennyi benyújtott elektronikus adathordozót és az azon rögzített fájlokat megvizsgálja, hogy azok megszerkesztett formátumúak-e. A bíróság olyan keresetleveleket utasított el, amelyek esetében a keresetlevelet, illetve annak mellékleteit kizárólag szkennelve nyújtották be. Ezek ugyanis nem felelnek meg a törvényi kritériumnak. Eddig hat esetben utasítottak el keresetet emiatt. Azokkal a végzésekkel szemben, amelyekben a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította, lehetőség van fellebbezésre - mutatott rá a törvényszék.

Hozzátették: a felek ugyanakkor élhetnek azzal a lehetőséggel is, hogy a felperes az elutasító határozat jogerőre emelkedésétől számított öt napon belül újra benyújthatja a szabályszerű keresetlevelet. Például ha 2014. augusztus 25-én utasítanak el egy keresetlevelet formai okokból, akkor a keresetlevél szabályszerű benyújtására nyitva álló öt nap ettől az időponttól kezdve számít.

A Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi döntésével kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy azok tisztességtelenek és érvénytelenek. Ám ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni. A július 26-án hatályba lépett törvény szerint a keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25.