Ismét merész vállalkozásba kezdett Boross Martin fiatal rendező, aki már korábban is színre vitt nem megszokott helyeken előadást. Emlékezetes például a Promenád - Városi sorsturizmus című előadás, amely Csepelen különböző köztereken, az utcán és más helyszíneken játszódott. A történetet pedig fülhallgató segítségével egy buszról követhették a nézők. A Jurányi Inkubátorházban bemutatott Leselkedők című előadás mutat némi hasonlóságot a Promenáddal, hiszen például fejhallgatóra itt is szükség van.
De nem csak "fülest" kapunk, hanem távcsövet is. Az ötlet egyszerű, mégis kimondottan izgalmas: a Leselkedők története egy társasházban játszódik, amelyet csótányok leptek el és emiatt lakógyűlést hívtak össze. Mi nézők pedig a ház udvarán üldögélve, kvázi megfigyelőként belekukkolhatunk az egyre inkább megfékezhetetlennek tűnő eseményekbe. A cselekmény a Jurányi Ház különböző szintjein, lakásaiban, erkélyein zajlik. A közönség az udvarról figyelheti az egészet. Már amit lát és fel tud fogni ebből a nem mindennapi kavalkádból.
Az elején én is gyakran használtam a távcsövet, hogy közelebbről is lássam a szereplőket, mit is csinálnak valójában, aztán már inkább arra próbáltam koncentrálni, hogy minél kevesebb történésről maradjak le. Darabról nem beszélhetünk igazán. Szövegíróként az Örkény Színház remek színészét, Máthé Zsoltot említi a színlap. Kapunk is főként monológokat, sőt dalokat is. Ezek szellemesek, néhol életszerűek, máskor inkább eltúlzottak, szürreálisak. Az egész mégis magával ragadja a kukkolót. Néha tényleg azt érezhetjük, mintha a saját társasházunk lakógyűlésén lennénk. Egymás szavába vágnak a lakók, elhangzanak okoskodó, a másikat kioktató gondolatok, miközben a megoldástól, jelen esetben a kártevők elpusztításától egyre távolabb kerülünk.
A figurák elnagyoltak, a tanár úr, a veterán úr, a fény kisasszony, a házmesterasszony, a politikusi tulajdonságokkal rendelkező ügyvéd, az ő felesége, a szintén a házban élő kislány és a biológus valamennyien úgymond saját magukat hozzák ebben a szörnyű válsághelyzetben is. Élik mindennapjaikat, zsörtölődnek, szeretkeznek, próbálják túlélni a káoszt, amelyet tetéznek még a csótányok is. A szemetet kidobálják az ablakon a kukába, máskor csak úgy az udvarra, ahogy éppen sikerül. Hatalmas reklámplakátjával megérkezik a csótányirtó is, aki nem tesz mást, mint jól el van ebben a zavaros helyzetben. Próbálkozik persze mindennel: légbefúvással, hangrobbantással és villantással, de mindhiába, a kártevők mégsem pusztulnak. A bajt persze tetézi, hogy a ház lakói egymásnak esnek, folyik a bűnbakkeresés. Az előadás legnagyobb erénye, hogy parádés összművészeti képet fest a történet háttereként.
A szereplők olykor zenélnek, a legnagyobb szám azonban az európai szintű vizualitás, amilyen módon használják az alkotók a világítást, illetve az animációs elemeket. Máskor a falra is vetítenek, például az üldözendő csótányokat, "akiknek" az inváziót sejtető éjszakai zajongását halljuk a fülünkbe, néha még úgy is érezhetjük, mintha minket is meg akarnának támadni. Nincs számukra akadály, mindent ellepnek, nem lehet őket legyőzni. A színészeknek - Bach Katának, Hajduk Károlynak, Jankovics Péternek, Kárpáti Pálnak, Király Dánielnek, Kurta Nikének, Pető Katának, Rainer-Micsinyei Nórának és Szabó Zoltánnak - nincs könnyű dolguk. Egy hatalmas tabló részei ők, akik olykor kiválnak az egészből, egy-egy percre mégis főszereplőkké válnak, majd elnyeli őket újra a társasházi hajsza.
A történet kiötlői aztán a cselekmény végét is viszonylag egyszerűen, de mégis rendkívül hatásosan oldják meg. A ház ugyanis kiég, a falakon vetítve látjuk és halljuk a fülünkben a lángnyelvek diadalát. A lakások pedig elnéptelenednek, aki teheti, elmenekül, még a csótányok is menekülőre fogják, nem beszélve a csótányirtóról. Úgy látszik, a sorsszerű eseményeket nem lehet kivédeni. A ház pedig ott marad magányosan, a lakásokban az egymást gyötrő és a boldogságot hiába kereső emberek helyett a lángok ülnek kíméletlen tort.
Fotó: Marosi Viktor
