dosszié;titkos;Falus;

2014-08-23 08:03:00

A gyűlölet aktái

Alighanem van egy titkos dosszié, amelyben az ország legtitkosabb aktáit tartják számon, benne néhány százezer, lehetőleg baloldali gondolkodású emberről összegyűjtött kompromittáló adatokkal. Ebbe a dossziéba csak a miniszterelnök tekinthet bele, meg azok, akiket rászabadít az ellenségeire…

Azt hiszik, tréfálok? Hát nem! Ha ez nem így volna, honnan értesült volna iziben a kormányhoz közelálló hetilap arról, mi minden terheli a Tarlóst kihívó polgármester-jelölt "bűnlajstromát"? Falus doktornak ugyanis van egy másik - szerintük "szürke" - élete: nemcsak orvos, hanem vállalkozó is. Ki nem találják, mivel kereste meg az első millióját: azzal, amire az állami egészségügyi ellátórendszer sem korábban, sem most nem vállalkozik. Idős, beteg emberek otthoni ápolását szervezte meg, s ehhez nem átallott a kft.-je az első évben Budapesten és Zalaegerszegen 154 idős ember ellátásért összesen 18 millió forint állami támogatást elfogadni. Ebből a temérdek pénzből, a fejenként évi 116 ezer forintból - olvassa a fejére a felháborodott újságírónő - "a betegek dunai panorámás szobát bérelhettek volna egy luxusszállóban". Igaza van. Egyetlen éjszakára. Ő maga csak akkor értené meg, hogy milyen nélkülözhetetlen szolgáltatással termeli meg "az állami pénzekkel kipárnázott" doktor vállalkozása éves adózott 44 millióját (nem milliárdokat), ha idős nagyanyját, édesapját utolsó hónapjaira egy közkórház elfekvő osztályára kellene elhelyeznie.

Jobb országokban (az nem mi vagyunk) az ilyen vállalkozókat nem ekézik, a legnagyobb megbecsülés övezi őket, mert az idősödő társadalmak egyik legnagyobb problémáját, az otthonukban egyedül maradó özvegyemberek humánus ellátását segítenek megoldani. Ezeket az öregeket nem szabad kiragadni megszokott környezetükből, kedves tárgyaik köréből, de gyerekek, rokonok híján, a társadalom gondoskodása nélkül már képtelenek ellátni önmagukat.

Falus doktor másik bűne: annak az alapítványnak a kuratóriumi elnöke, amelyet a holokauszt túlélőinek megsegítésére hívtak létre. A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (alighanem e szervezet hovatartozásával lehet a szerzőnek problémája) évente 2,5 milliárd forinttal gazdálkodik. A pénz elsősorban németországi kárpótlásból származik és az amerikai Jointon keresztül érkezik Budapestre. Olyan idős, munkatáborokat megjárt emberek a kedvezményezettjei e forintoknak, akik a vészkorszakban a magyar állam pribékjeinek hatékony közreműködésével elveszítették családtagjaikat, s mára többnyire egyedül maradtak. Aki segíti gondozásukat, ellátásukat, megátalkodott ember. És a jelölt bevallottan ilyen: vállaltan baloldali érzelmű.

Még egy harmadik bűne is van, ami eleve alkalmatlanná teszi a megpályázott munkakörre. Sima modorú. Ráadásul jogász is, közgazdász is, s egyetlen területhez ért nagyon: az egészségügyhöz. De - rója fel a hetilap -, ha meg is választanák, ezeket a képességeit aligha tudná kamatoztatni, mert a fővárosnak már nincs saját egészségügye. A szakrendelők a kerületekhez tartoznak, a kórházakat elvette az állam. Ide Tarlós kell, aki se nem sima modorú, se nem harcolt az elmúlt négy évben azért, hogy ne vesszen el Budapest vagyona. Maradandót alkotott: hagyta kisemmizni városát.

Ilyen és ehhez hasonló bűnöket rejtenek annak a bizonyos titkos dossziénak a lapjai. Mindegy is, hogy Falus Ferencet jelöli az ellenzék főpolgármesternek, vagy valaki mást, biztosan arról is előkerülnének "kompromittáló tények". Miközben ezek a dossziék sosem tartalmaznak aktákat Rogánról, Puskás Andrásról,vagy éppen Papcsákról.

De nem is ez a cél. Kizárólag a gyűlölt baloldal lejáratására készülnek a már nem is olyan titkos dossziék.