Írország;Ebola;

2014-08-23 07:42:00

Nem volt ebolás az ír férfi

A laboratóriumi tesztek eredménye szerint nem Ebola-vírus ölte meg az Afrikából nemrégiben hazatért és csütörtökön holtan talált ír férfit.

A laboratóriumi tesztek eredménye szerint nem Ebola-vírus ölte meg az Afrikából nemrégiben hazatért és csütörtökön holtan talált ír férfit.Az ír egészségügyi hatóság a megbetegedés miatt járvány elleni intézkedéseket foganatosított az északnyugati Donegal megyében, ám ezekre már nincs szükség, így feloldják azokat. A hatóságok nem árultak el további részleteket.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint ezerháromszázan haltak meg az Ebola-járvány miatt Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. Nigériában újabb két betegről derült ki, hogy fertőzött – közölte pénteken az ország egészségügyi minisztere. A 174 nilliós, legnépesebb afrikai országban immár 14-re emelkedett a bizonyítottan Ebolától megbetegedettek száma. Közülük öten már meghaltak, öten viszont kigyógyultak a ragályból. A két új megbetegedés két ebolás áldozat házastársa, egy nő és egy férfi. Előbbiek kapcsolatban voltak Patrick Sawyerrel, azzal a libériai-amerikai állampolgárral, aki behurcolta Nigériába a kórt.

Jelenleg négy afrikai országban – Guineában, Libériában, Sierra Leonében és Nigériában – vannak bizonyítottan ebolás betegek, sehol másutt a világon, amely igyekszik elzárni magát a gócországoktól. A Dél-afrikai Köztársaság csütörtökön tiltotta meg, hogy a négy ország közül háromból – saját állampolgárain kívül – bárki beléphessen a területére. Nigéria nem került fel tilalmi listájára, mert ott még csekély a betegek száma. Pénteken Srí Lanka már mind a négy előtt lezárta határait, Szenegál pedig Guineától zárta el magát. Vietnamban 83 légi utast vizsgálnak, mindannyian Afrika Ebolától fertőzött vidékéről érkeztek az ázsiai országba. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem kapták meg a kórt – közölte pénteken a vietnami egészségügyi minisztérium munkatársa.