A gyökerek valószínűleg a fülkeforradalom napjáig nyúlnak vissza. A szárba szökkenést a NER tartalma és kötelező kifüggesztésének ténye segítette. Kiteljesedése a "gránitszilárdságú" Alaptörvény elfogadása és a törvény asztala felállításának időpontjára datálható. A fejlett illiberális demokrácia építéséhez Kövér László házelnök teljes jogú parlamenti uralmának megadását követően kezdett hozzá az ország keresztényi-jobbik fele. Emberarcúvá tételének folyamata azonban a kedves vezető tusványosi igehirdetésével kezdődött, és ha kellően nem vigyázunk, akár egy-két évtizedig is eltarthat.
A folyamat tartalmi lényegét Orbán propagandaügyi sámán-táltosa világította meg: véleménye szerint, amikor a liberális demokrácia lebontásába és az illiberalizmus építésébe fogunk, tulajdonképpen nem cselekszünk mást, mint az állam megmentése érdekében, hazafias kötelezettségünknek eleget téve, győzelemre segítjük a liberális eszméket valló, a szabadelvűekkel és baloldali elvbarátaikkal szemben meghirdetett nemzeti szabadságharcunkat. Azaz, annak az államnak a megmentéséről van szó, amely a nemzeti közösség önszerveződésének a legmagasabb rendű-rangú formáját képezi, szemben a liberális demokratákkal, akik az államra veszélyforrásként tekintenek. Magyarországon olyan államot akarunk, s fogunk is építeni, amelyik nem idegen a nemzettől és nem képez a közösség feje felett egy, a közösségtől idegen veszélyforrást, amelyet a szabadságjogok nevében le kellene fegyverezni, el kellene gyengíteni, hogy aztán vele szemben más háttérhatalmak akaratukat könnyedén érvényesíthessék.
Mindennek logikus következménye, hogy a "számtalan válságot" okozó liberális államszervezés gyakorlatával szemben el kell távolítani minden akadályt, ami gátolja a közösség érdekeit megjelenítő állam szabad cselekvését, a közéleti demokráciát gúzsba kötő, az emberi jogok és az alkotmányos demokrácia látszatát keltő rugalmatlan törvényi és más jogszabályi sallangokat. Helyet adva ezzel a kétharmados hatalmat adó nép nevében cselekvő és eljáró jogalkotónak, hogy a "mindenkori" szükséghez alkalmazkodni képes normákat megteremthesse, lehetőségük legyen a többségi hatalmat képviselő személyeknek a közösség érdekében a problémamegoldó, szabad és improvizatív cselekvéshez. E folyamatnak lehettünk passzív részesei és szemtanúi az elmúlt hetekben, amikor a választási bizottságok kiegészítése ürügyén megismerhettük az új típusú ildemokrácia lényegét adó, engedékeny "játékszabályok" alkalmazását.
A liberális demokrácia idején született, de még mindig hatályban lévő önkormányzati törvény szerint, a választott képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel köteles képviselni választói érdekeit, s ennek szellemében kell részt vennie a képviselőtestület munkájában. Ebből az is következik, hogy amennyiben megérkezik a testület összehívásáról rendelkező (fő)polgármesteri meghívó a képviselő címére, elfoglaltsága ide vagy oda, köteles lenne az akadályt elhárítva a testület rendelkezésére állnia. Különösen akkor, ha adott esetben a választási bizottság működőképességének biztosítása a tét, és a szükséges számú tag megválasztásáról szóló döntésben kell résztvennie. Az ildemokrácia azonban engedékenyebb: a képviselőnek is jár a szabadság, tessék tehát békén hagyni. Pedig a köztársasági elnök elég időt adott az előrelátó felkészülésre, a választásokat kitűző határozatát ezúttal a Magyar Közlönyben július 23-kán közzétette, s már másnap, július 24-kén kihirdették a szükséges teendőkről és azok határidőiről rendelkező IM rendeleteket is. Tehát volt elegendő idő a közgyűlés összehívására, a liberális szabály betartására: a területi választási bizottság három tagját és legalább két póttagot a fővárosi/megyei közgyűlésnek kellett volna megválasztania.
Ez alól kibúvót nem ad a törvény, a közgyűlés nem ruházhatja átr másra ezt a döntést. A liberális demokrácia egyébként is nehezen adta meg magát: a választási bizottságok feladataiból kiindulva ragaszkodott ahhoz, hogy a bizottsági helyeket a képviselőtestület, vagy a közgyűlés választással töltse be. Természetesen számolni kellett azzal, hogy ez nem mindenütt sikerül, ezért csak nagyon szigorú körülmények között "kinyitható" kiskaput hagyott, feltételekhez kötötte a megbízás lehetőségét. Erre csak akkor van mód, ha például a testület vagy a közgyűlés működését valamilyen elháríthatatlan akadály gátolja. Természetesen a képviselők nyári szabadsága nem tekinthető ilyennek.
De az ildemokratikus rendszer elveti ezt a szigort, megelégszik a puszta ténnyel: "ha a választási bizottság tagjainak megválasztására határidőben nem kerül sor, a területi választási bizottság tagjait a területi választási iroda vezetőjének indítványára a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) jegyzőkönyvbe foglalt döntéssel haladéktalanul megbízza. Szégyenszemre ez a szabály érvényesült a napokban is, amikor a Fővárosi Választási Bizottságot kellett feltölteni. Pedig micsoda különbség van választott és megbízott tag között! A választott tag nem hívható vissza, a megbízás azonban "bármikor" visszavonható; továbbá tiszteletdíj csak a választott tagnak jár.
A presztízsveszteség miatti szégyen azonban mindennél jelentősebb, hiszen micsoda dolog, hogy a fővárosi jelöltekkel összefüggő kérdésekről nem egy teljes létszámában választott tagú bizottság hoz majd döntéseket! Ezt érzékelhette a NVB elnöke is, amikor a testület augusztus 14-én hozzá forduló fővárosi főjegyzőt még "elhajtotta", 15-én azonban - valamiféle "sugallat" hatására - már kedvező döntést hozott az álrala vezetett bizottság: egy delegált taggal működőképessé tette a fővárosi választási testületet.
Látszólag elhárult a budapesti választások elől az utolsó akadály is. Mindenki láthatja és tapasztalhatja: az ildemokrácia sokkal rugalmasabb, praktikusabb a liberálisnál. A felülről vezérlik a döntéseket és azonnal végre is hajtják azokat, akiknek ez a dolga.
