Bulvár;Angelina Jolie;Brad Pitt;

2014-08-26 11:47:00

Csak a gyerekek tartják össze az álompárt

Brad Patt és Angelina Jolie valószínűleg soha nem fognak összeházasodni.  Az ok? Hollywood férfiideálja még mindig első feleségébe, Jennifer Anistonba szerelmes és csupán a gyermekeik iránti szeretet tartja össze az álompárt.

Mindezt Ron Bard, Pitt egyik barátja és titkára mondta el az amerikai pletykasajtónak.  Bard szerint a színészt már az is megviselte annak idején, hogy éveken át Jennifer elhagyását dörgölték az orra alá, mivel a színésznő nagyon nehezen talált magára a szakítás után. Éppen ezért nem vállalná annak ódiumát, hogy otthagyja Angelina három saját és három fogadott gyermekét. Ezért inkább elviseli azt, hogy Jolie valósággal „ketrecben” tartja őt, a gyermekeket imádja, ezért párkapcsolati boldogságát is képes feláldozni.

Hogy a szuperkettős közül Brad a szelídebb és a felelősebb gondolkodású, azt maga Angelina is megerősítette egy közelmúltbeli interjúban. És egyáltalán nem úgy tűnik, mintha elmúlt volna köztük a szerelem.

Az is lehet persze, hogy Ron Bard „kitalálása” egyfajta bosszú lehet, ugyanis Angelina már többször is kérte Bradet, hogy rúgja a titkárt, mert többször is rossz pénzügyi tanácsokat adott nekik. Az csupán apróság, hogy Bard alkalmazását Jennifer Aniston ajánlotta volt férjének. És az is lehet, hogy már régen összeházasodtak, csak titkolják, hogy legyen min a bulvárolvasóknak csámcsogniuk.