Rossz a bizonytalanság

Csak két hírt idézek egyik a hét végén megjelent napilapból: Mégis folytatódhat az iskolákban a papírgyűjtés; mégis működtetheti a Magyar Evangéliumi Testvérközösség a már- már halálraítélt felsődobszai iskolát. (Amúgy nem tudom hányszor változott, hogy Iványiék közössége maradhat-e egyház vagy sem. Ma talán éppen maradhat.) Valóban nem sorolom a példákat, hiszen az olvasó tucatjával tud hozzátenni. Ami elgondolkodtató (enyhe kifejezés) az a bizonytalanság. Jómagam, aki alig két évtized híján egy századot végigéltem, úgy vélem: a legrosszabb a bizonytalanság.

1944. Marhavagonba zsúfolva visznek valahova. Biztosan félelmetes helyre, de a vonat többet áll, mint menne. Nem jó, ha áll, menjen akárhova, csak menjen. Ostobaság? Emberi dolog. Tudjam meg, akár a legrosszabbat is, de tudjam, hogy mi lesz holnap. Ennél szelídebb időket élünk, de tény, hogy minden bizonytalan. Bizonytalan, hogy meddig működik szívünknek - eszünknek kedves rádiónk, napilapunk, hetilapunk - munkahelyünk. Én nem írom, hogy nem kívánom vissza a Kádár-rendszert, persze, hogy akkor is voltak nehézségek, de a munkánkat, munkahelyünket illetve nem volt bizonytalanság. Barátnőm vitatja: őt az egyetem után kecskeméti munkahelyre helyezték. Most jó esélye van frissen végzettnek, hogy nem helyezik sehova. Nem hasonlítgatok, mindössze annyit akartam megfogalmazni: rossz, nagyon rossz dolog a bizonytalanság.

Ebből pedig bőven kijut mindannyiunknak.