Józsefváros;tűcsere;

2014-08-27 17:24:00

Végleg leáll a tűcsere a Józsefvárosban

Szerdán leállt a Kék Pont Alapítvány VIII. kerületi tűcsere programja. Amint arról a Népszava beszámolt, a józsefvárosi önkormányzat valóságos háborút indított a program ellen. 

Tavaly év végén minden előzetes egyeztetés nélkül felmondták az együttműködést az alapítvánnyal, novemberben pedig az önkormányzat kezdeményezésére újjáalakult Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumból is kizárták a szervezetet. Januári ülésükön Szomor Katalin kutatóbiológust választották meg fő drogszakértőnek. Ő eddig főleg a Drogmentes Magyarországért Mozgalom konferenciáról volt ismert. A mozgalmat - mint honlapjukról is kiderül - a Magyar Szcientológiai Egyház hozta létre azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak a drogmentes Magyarország létrejöttéhez. De szerveztek a kerületben civilnek beállított tüntetést is. Idén áprilisban pedig elutasították a Kék Pont szakmai beszámolóját, aminek eredménye az lett, hogy lényegesen magasabb bérleti díjat kell fizetniük az irodáért, ahol a tűcsereprogramot végzik. Így anyagilag teljesen ellehetetlenült az alapítvány.

A tűcsereprogram leállítása helyett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet olyan "belövőszobák" létrehozását tartja szükségesnek, ahol az intravénásan drogot fogyasztók steril eszközöket használhatnának - jelentette ki korábban lapunknak a TASZ drogpolitikai szakértője. Sárosi Péter szerint ez megakadályozná a "drogszemét" közterületi megjelenését, a HIV és a hepatitis C vírus terjedését, és csökkentené a túladagolások veszélyét. A szakértő azt mondta, a fővárosban és azon belül elsősorban a VIII. kerületben több ezer intravénásan drogot fogyasztó ember él.

Kiemelte, az elmúlt években az úgynevezett dizájnerdrogok megjelenésével lényegesen romlott a helyzet. Ugyanis miközben a korábban elterjedt heroint 3-4 alkalommal használták naponta a fogyasztók, az új drogfajtákat akár 15-ször is belövik egy nap. Ez pedig a fertőzésveszélyen túl, több drogszemetet is jelent - tette hozzá. A tűcsere lehetőségének megszűnésével a HIV és a hepatitis C fertőzés ugrásszerű terjedésére lehet számítani, és szerinte a járvány előbb-utóbb eléri azokat is, akik nem fogyasztanak kábítószert. Ugyanakkor a tűcsere lehetőségének megszüntetése nem fogja eltüntetni a drogosokat a kerületből - mondta.

,,Szomorúak vagyunk attól, hogy így alakult, de így kellett döntenünk, mert ilyen körülmények között nem tudtunk tovább felelős és biztonságos munkát végezni" - olvasható az alapítvány honlapján. A Kék Pont azonban folytatja a munkát a békásmegyeri és ferencvárosi ambulanciákon és a Biopolitikai Műhelyükben. Bíznak abban, hogy ,,a jövőben is sikerül progresszív szakmai programokat létrehoznunk egy majdani józan és őszinte, képmutatások nélküli drog-és szenvedélypolitika reményében".