Szíria;Iszlám Állam;Bassár el-Aszad;Egyesült Nemzetek Szervezete;Paulo Pinheiro;

2014-08-28 07:38:00

Brutális erőszak Irakban és Szíriában

Brutális erőszakkal vádolja az ENSZ a Szíria és Irak mintegy harmadát magáénak mondó Iszlám Államot (IS). A világszervezetnek a brazíliai Paulo Pinheiro által vezetett, húsz emberi jogi szakértőből álló bizottsága szerint a szélsőségesek emberiesség elleni bűntettek sorát hajtották végre. Gyakorta rendeznek nyilvános kivégzéseket, s gyermekeket is köteleznek arra, nézzék végig a borzalmakat - derül ki a világszervezet jelentésből. 

A dokumentumot 480 szemtanú elmondása alapján állították össze január 20. és július 15. között. Az IS fegyveresei a pénteki imanapon összeterelik az embereket, s lemészárolják a feltételezett ellenfeleket, valamint a "hitetleneket". A pénteki rituálékhoz a végtagok levágása és a korbácsolás is hozzátartozik.

A szélsőségesek a bűncselekmények elkövetésekor a Koránra hivatkoznak. A szakértők munkáját irányító Paulo Pinheiro rámutatott, mivel külföldről folyamatosan érkeznek dzsihadisták a szíriai és iraki válságövezetbe, ezért félő, hogy a konfliktus más régiókra is továbbterjed.

Az ENSZ Bassár el-Aszad kormányerőit is a polgári lakossággal szembeni brutális fellépéssel vádolja. A dokumentum szerint Damaszkusz áprilisban nyolc alkalommal vetett be vegyifegyvereket, ráadásul lakott területeken. Egy 10 napos periódusban több északi falura dobtak bombákat helikopterekről, szemtanúk elmondták, a becsapódás után erős klórszagot éreztek.

Az áldozatok hányástól, szem- és bőrirritációtól, valamint különböző légúti problémáktól szenvedtek.