koncert;zene;rock;Kate Bush;

2014-08-28 11:30:00

Kate 35 év után visszatért és aratott

Soha semmit nem csinált úgy, ahogyan a rock más csillagai. Kate Bush fittyet hányt a zene, az imázs szabályainak még azzal is, hogy sikerei csúcsán 1979-ben visszavonult a koncertezéstől. A különleges szépségű angol énekes-zeneszerző 35 év után tért vissza a színpadra és szenzációs sikert aratott.

A 22 koncertes nagy visszatérés jegyei (összesen 77 ezer darab) alig 15 perc alatt fogytak el elővételben (persze voltak köztük ügyes jegyüzérek is). A londoni Eventim Apollo Hammersmith telt házának aztán tátva maradt a szája a Before The Dawn című előadás láttán. Kate három órában járta végig több mint három évtizedes pályafutását, nemcsak ma is eredeti hangzású zenéjével, hanem látványos színházzal is lenyűgözte a közönséget.

Az énekesnő előzőleg külön megkérte hallgatóságát, hogy ne készítsenek felvételeket telefonjaikkal, iPadjeikkel, mert egy intimebb kontaktust szeretne kialakítani a közönséggel, hogy együtt éljék meg minden porcikájukban az élményt, és ne álljon közéjük a technika.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Kate Bush előadásáról az angol kritika is felsőfokokban írt. „Egészen különleges volt, kétségkívül a brit színpadon valaha látott legambiciózusabb, ugyanakkor ártatlanságában megindító pop-színházi előadás” – lelkendezett Andy Gill a The Independentben. A Guardian kritikusa szerint Kate Bush-nak nagyon sok vesztenivalója volt azzal, hogy három és fél évtized után színpadra állt, de látványos sikert aratott. A Times „látomásos előadást” emlegetett, míg a Daily Mail „elbűvölő visszatérésként” értékelte a koncertet.

A július 30-án 55. életévét betöltő, művészi függetlenségét mindig megőrző Kate Bush karrierje a 70-es évek második felében kezdődött, a korai időkben fő mentora David Gilmour, a Pink Floyd gitárosa volt. Két legnagyobb kislemez sikere a Wuthering Heights (1978) és a Babouchka (1979) volt, 1986-ban pedig híres duettet énekelt Peter Gabriellel a Don’t Give Up című dalban. Soha nem ontotta az albumokat, de szinte mindegyik munkája a maga eklektikus, a progresszív rock-tól a punkig, a barokkos hangzástól a világzenéig terjedő stílusskálájával emlékezetes maradt és fizikai jelenlétét jól pótolták a zenékhez méltó videóklipjeit.  Eddigi életművéből különösen a Lionheart (1979), a The Dreaming (1982), a Two Rooms (1991) és az Aereal (2005) maradandó érték.