Előfizetés

Szolnoki Olaj: idegenben lesznek otthon Báderék

Az elmúlt szezonban hazai szinten mindent kisöprő - bajnoki címet és kupát nyerő - Szolnoki Olaj a felkészülésének utolsó szakaszát kezdi meg. A Dragan Aleksic - Andrius Jurkunas edzőpáros vezette férfi kosárcsapat a nemsokára kezdődő idényben sem számíthat könnyű menetelésre. Egyrészt immár a második számú nemzetközi kupasorozatban, a novemberben induló Európa-kupában lépnek pályára Báder Mártonék - októberben sorsolják ki a csoportokat -, míg az október 4-én kezdődő Adria Ligában például a Partizán Beográd gárdájával csapnak össze.

A kérdés persze az volt, hogy a hazai bajnoki, kupa és Adria Liga meccseken kívül az Európa-kupa találkozóit is a Tiszaligetben rendezheti-e a klub. Nos, tegnapra eldőlt, az Olaj utazni kényszerül, hiába vizsgázott jelesre a kibővített sportcsarnok a Csehország elleni emlékezetes Eb-selejtezőn, az Európa-kupa meccseit kénytelen lesz a csapat a debreceni Főnix Csarnokban lejátszani, míg az Adria Liga meccseit továbbra is saját csarnokában játszhatja a Szolnok.

"Sajnos, minden törekvésünk ellenére nem sikerült meggyőzni a versenysorozatot kiíró ULEB-et arról, hogy a nyáron tovább bővített csarnok megfelel az előírásoknak. A csehek elleni válogatott mérkőzés felvételét elküldtük a szervezőknek, hogy ők is láthassák: biztonsággal el tudunk helyezni és ki is tudunk szolgálni két és félezer nézőt. ű

De szinte biztos, hogy Debrecenben kell lejátszanunk az öt hazai csoportmérkőzésünket, ami nagyon rosszul érinti a szurkolókat és a klubot is, hiszen nem várható el, hogy hétköznap este szolnoki szurkolók megtöltsék a Főnix Csarnokot.

Természetesen a klub lehetőségeihez mérten segíteni fog a szurkolóknak az utazásban" - olvasható a csapat honlapján Tóth Zoltán, a csapatot működtető gazdasági társaság vezetőjének nyilatkozata.

Mindenesetre a csapat komolyan készül az előtte álló feladatokra, hiszen ismét szeretne előre lépni az előző szezonhoz képest, amikor idehaza mindent vitt, az Adria Ligában a 12. helyen végeztek, míg az Eurochallenge Kupában bejutottak a Final Four-ba. A válogatott menetelésében részt vett Keller Ákos, Vojvoda Dávid és Wittmann Krisztián egy hét szabadságot kapott, míg a többiek már javában edzenek, jó hír, hogy Báder és Obie Trotter is ott van közöttük.

"Szerintem lehetek még olyan játékos, mint amilyen a sérülésem előtt voltam" - nyugtatta meg a szurkolókat a térdsérüléséből felépült irányító. Az Adria Liga október negyedikei rajtjáig összesen tizenegy felkészülési mérkőzést játszik a Szolnoki Olaj, mégpedig nagyon komoly hazai és külföldi ellenfelekkel szemben.

Eddig nincs meglepetés

Az Európa-bajnok francia válogatott egy másodperccel a vége előtt szerezte meg a győztes kosarat – büntetőből – Szerbia ellen a spanyolországi férfi kosárlabda-vb második játéknapján. A horvátok szintén nagy csatában diadalmaskodtak, 90–85-re nyertek Argentína ellen, míg az amerikaiak a papírformának megfelelően simán verték a törököket.
Eredmények, 2. forduló
A-CSOPORT
Franciaország-Szerbia 74–73, Brazília–Irán 79–50, Spanyolország–Egyiptom 91–54
Az állás: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Brazília 4, 3. Franciaország 3, 4. Szerbia 3, 5. Egyiptom 2, 6. Irán 2
B-CSOPORT
Horvátország-Argentína 90-85, Szenegál–Puerto Rico 82–75, Görögország-Fülöp-szigetek 82-70
Az állás:1. Görögország 4 pont, 2. Horvátország 4, 3. Argentína 3, 4. Szenegál 3, 5. Fülöp-szigetek 2, 6. Puerto Rico 2
C-CSOPORT
Dominikai Köztársaság–Új-Zéland 76–63, Finnország–Ukrajna 81–76, Egyesült Államok-Törökország 98-77
Az állás: 1. Egyesült Államok 4 pont, 2. Ukrajna 3, Dominikai Köztársaság 3, 4. Törökország 3, 5. Finnország 3, 6. Új-Zéland 2
D-CSOPORT
Ausztrália-Dél-Korea 89-55, Szlovénia–Mexikó 89–68, Litvánia–Angola 75–62
Az állás: 1. Szlovénia 4 pont, 2. Litvánia 4, 3. Ausztrália 3, 4. Angola 3, 5. Mexikó 2, 6. Dél-Korea 2

Nő lehet az új lengyel kormányfő?

Elekes Éva
Publikálás dátuma
2014.09.02. 07:32
Donald Tusk megkezdte a konzultációkat az utódlásról FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DEAN MOUHTAROPOULOS
Lengyelország joggal büszke miniszterelnökére, akit az Európai Tanács elnökévé választottak. Ez azonban azt is jelenti, hogy Donald Tusk december elsejével elfoglalja posztját Brüsszelben, vagyis odahaza új kormányfőt kell a helyére állítani. Varsóban folyik a találgatás, ki lenne a legalkalmasabb utód, aki Tusk pártját, a kormányzó Polgári Platformot (PO) a győzelem reményében vezetheti a 2015 októberében esedékes, következő parlamenti választásokon.

Nyáron már sejteni lehetett, hogy a meggyőződéses Európa-párti lengyel miniszterelnök komoly esélyes a magas európai poszt betöltésére, s ő követheti a volt belga kormányfőt, Herman van Rompuyt az Európai Tanács élén. A poszt ugyan inkább szimbolikus, ceremoniális szerepkört kínál, mégis igen nagy a jelentősége, hogy - most első alkalommal - egy közép-kelet-európai politikus kerül vezető uniós pozícióba.

A varsói diplomáciának és az 57 éves Tusknak személyesen is nagy megtiszteltetés ez, a lengyeleknek azonban egyik szemük sír, a másik nevet amiatt, hogy miniszterelnökük néhány hónapon belül Brüsszelbe teszi át székhelyét. Sokan eleve megpróbálták lebeszélni arról, hogy elfogadja a nemzetközi felkérést, s ő maga is sokáig azt ígérte, hogy a 2015-ös választásokon még ő lesz a Polgári Platform frontembere.

A párt szavazóit joggal aggasztja, miként hat ki a párt esélyeire emblematikus vezetőjének távozása. A mérsékelt, középjobb PO a friss közvéleménykutatások szerint így is elég rosszul áll. A felmérések azt jelzik, ha most tartanák a következő voksolást, azon a radikális konzervatívok győznének, Jaroslaw Kaczynski Jog és Igazságosság (PiS) pártja végezne az élen. (

Az erősen nacionalista, unióellenes Kaczynski 2006-2007-ben már volt kormányfő, az EU-ban legszívesebben elfelejtenék azt az időszakot, amíg ő járt az uniós csúcstalálkozókra.) "Ennél nagyobb ajándékot Tusk nem is adhatott volna Kaczynskinak" - vélekedett a brüsszeli döntés hallatán egy elemző. Félő, hogy a Polgári Platformot a belső pártharcok épp akkor fogják gyengíteni, amikor egymást követik majd a választások.

A következő elnökválasztás jövő nyáron esedékes, a parlamenti voksolásig még több mint egy év van hátra. A közelgő önkormányzati voksoláson ugyanakkor a Platform esélyeit talán inkább javíthatja az EU-s kinevezés nyomán érezhető "Tusk-effektus".

Az uniós alkudozás nagy vesztese kétségkívül Radoslaw Sikorski külügyminiszter, aki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének posztjáért volt sokáig versenyben. A lengyel diplomácia vezetője aktív szereplőként vett részt az elmúlt hónapok ukrajnai közvetítő misszióiban, s főnökével ellentétben kiválóan beszél angolul. Hiszen Oxfordban végzett, éveket töltött amerikai kutatóintézeteknél, nagyon is alkalmas jelölt lett volna Catherine Ashton posztjára.

Sikorskit azonban súlyosan megsebezte a nyári lehallgatási botrány, amely egyébként a Polgári Platform, s Tusk népszerűségét is jelentősen megtépázta. Igaz, a végső uniós alkudozásban alighanem többet nyomott a latban, hogy baloldali politikust és nőt kerestek - és végül találtak is - az EU fődiplomatájának posztjára.

Sikorski a Faktoid lengyel szatirikus hetilap poénját - "Habemus Tuskam!" - kölcsönözve üdvözölte a miniszterelnök megválasztását, mondván: "Habemus Presidentam Europae". "A legmagasabb uniós poszt elnyerése nem csupán presztizsgyőzelem, de Lengyelország biztonságát is erősíti" - vélekedett lapjelentések szerint Sikorski. Ahogy fogalmazott, mostantól annak, aki "Lengyelországgal akar kikezdeni, egész Európával kell szembenéznie".

Tusk megválasztása után Brüsszelben közölte, hogy csak ezen a héten nyilatkozik majd a miniszterelnök váltás tervezett menetrendjéről. Varsóban kiszivárogtatták, hogy kiválasztott utódjelöltje a PO és a kormány vezetésére a szejm eddigi marsallja, Ewa Kopacz lehet. A jelenlegi házelnök, volt egészségügyi miniszter máris bejelentette, hogy ha felkérést kap, vállalja a kormányfői poszt betöltését.

Személyéről megoszlanak a vélemények, a Polityka hetilap elemzője például azt írta: bátorságról tanúskodik, hogy kész lenne Tusk helyébe lépni, de mégiscsak "másodvonalbeli" politikus. Ám még korántsem biztos, hogy ő lesz a befutó, nyilatkozta Gregorz Schetyna volt házelnök, akit Tusk fő pártbeli vetélytársának tartanak. Schetyna nem árulta el, hogy ő maga pályázik-e a PO pártelnöki posztjára.

A Gazeta Wyborcza megszavaztatta olvasóit, kit látnának szívesen Tusk utódaként. Az online gyorsfelmérés szerint a többség, 55 százalék Elzbietha Bienkowskát, a jelenlegi infrastrukturális és fejlesztési minisztert, Tusk helyettesét pártolta, ő azonban eddig elhárította a megtiszteltetést.

Sikorski külügyminiszterre 20 százalék voksolt, Kopacz mindössze 7 százalékot kapott, Tomasz Siemoniak védelmi miniszter 2 százalékot. A Demokratikus Uniót képviselő Hanna Suchocka személyében egyébként már állt nő a lengyel kormány élén.

Tusk tegnap már megkezdte a konzultációkat, s várhatóan ma ismerteti elképzeléseit. A miniszterelnököt Brüsszelben megkérdezték, hogy akkor mostantól ki vezeti a lengyel kormányt. A PO erre nyilatkozatot tett közzé, hogy november végéig Tusk betölti funkcióját. A kormányfő parlamenti mandátumáról is lemond, valószínűleg a PO varsói listáján utána következő politikus, Eve Czeszejko-Sochacka volt igazságügyi miniszter kaphatja a képviselői helyet.

Az alkotmány értelmében Donald Tusk leköszönésével együtt az egész lengyel kormánynak be kell nyújtani lemondását, írta a Rzeczpospolita. Bronislaw Komorowski köztársasági elnök kéri majd fel az új miniszterelnök-jelöltet, akinek két hete lesz, hogy bemutassa kormányát.

Az új lengyel kabinetet pedig bizalmi szavazással - legalább 230 képviselő jelenlétében, abszolút többséggel - kell majd megerősíteni a szejmben. A PO számra a legkedvezőtlenebb forgatókönyv nyilván az lenne, ha rákényszerülne előrehozott választás kiírására.