Irak;fegyveres támadás;Bundestag;Iszlám Állam;Egyesült Nemzetek Szervezete;

2014-09-02 07:38:00

Tiltott fegyverhez nyúlt az Iszlám Állam

Legkevesebb 1420 személyt gyilkoltak meg Irakban az Iszlám Állam (IS) elnevezésű szélsőséges dzsihádista csoport fegyveresei csupán augusztus folyamán, jelentette be tegnap az ENSZ.

A világszervezet bagdadi missziója szerint emellett 1370 személy szenvedett súlyos sérüléseket és mintegy 2 ezer gyereket és nőt tartanak fogva. Az adatok részleges, azokról a területekről, amelyek nincsenek az iraki hadsereg felügyelete alatt, az ENSZ-nek nincsenek pontos információi.

Júniusban kétezer személy vesztette élelét, ami a 2007 májusi csúcs óta a legmagasabb számú emberélet vesztességet jelentette Irak területén. Az IS június 9-én kezdte meg iraki offenzíváját.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet pedig azt közölte tegnap, hogy a terrorcsoportosulás július 12-én és augusztus 14-én kazettás bombákat vetett Szíriában. A kazettás (fürtös) bombák használata nemzetközi tiltás alá esik. A jogvédő szervezet helyi kurd illetékesektől kapott információk alapján tette a bejelentést.

A dzsihadisták a török határ közelében fekvő, Aleppó tartománybeli Ain-el-Arab kurd enklávéban zajló összecsapások során használták a tiltott fegyvert, és nem tudni, honnan szerezték be.  Az Iszlám Állam előretörése jelentette fenyegetés nagyságát jelzi, hogy Németország is stratégiaváltásra kényszerült.

A német kormány ugyanis vasárnap úgy döntött, 70 millió euró értékben támogatja fegyverrel, lőszerrel és egyéb katonai eszközökkel a terrorcsoport ellen harcoló iraki Kurdisztán autonóm tartomány hadseregét, felfüggesztve azt a mindeddig érvényes biztonságpolitikai elvet, hogy Németország nem szállít fegyvert háborús övezetbe.

Tegnap Angela Merkel kancellár a Bundestagban azzal indokolta kormánya döntését, hogy Németország és Európa biztonságát is veszélyezteti az Iszlám Állam.