Dzsudzsák: jogos elvárás, hogy kijussunk az Eb-re

Publikálás dátuma
2014.09.01. 20:59
Dzsudzsák Balázs FOTÓ: K2 Press
Dzsudzsák Balázs szerint jogos elvárás, hogy a 2016-os, megemelt létszámú, 24 csapatos Európa-bajnokságra kijusson a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap Észak-Írország ellen kezdi meg a selejtezősorozatot.

"Most ez megint nagy szó lesz, de most vagy soha. Ebben a létszámban igenis ott kell lennie a magyar futballnak" - jelentette ki a telki edzőközpontban hétfőn tartott sajtótájékoztatón a Dinamo Moszkva szélsője, aki azzal viszont nem kívánt foglalkozni, hogy hány pontra lenne szükség az első két, biztos részvételt jelentő helyhez, illetve a pótselejtezőt érő harmadik pozícióhoz. Hozzátette, most kizárólag az a fontos, hogy az első meccsen nyerjenek.

A válogatott összetételéről úgy nyilatkozott, hogy a korábbiakhoz képest több a magyar élvonalban szereplő futballista, ugyanakkor az mindenképpen előnyös, hogy olyan játékosok alkotják a keretet, akik rendre pályára lépnek klubcsapataikban. Kiemelte, hogy örül az olyan tapasztalt és rutinos társak visszatérésének, mint Juhász Roland vagy Gera Zoltán. Dzsudzsák újságírói kérdésre válaszolva a keretből kimaradt Szalai Ádámról azt mondta, hiányolja a Hoffenheim csatárát, és reméli, hamarosan ő is a csapat tagja lesz.

Pintér Attila szövetségi kapitány kifejtette, amíg ő a szakvezető, addig minden meccsen a győzelem célja a nemzeti együttesnek, így most is az. Megjegyezte, fejében gyakorlatilag már összeállt a kezdőcsapat, csak két poszton gondolkodik.
"Az északír válogatott egy erősen a védekezésre összpontosító csapat, amely ötvédős rendszerben szokott pályára lépni" - jellemezte a soron következő riválist Pintér Attila, aki a keretét illetően úgy fogalmazott, hogy 63 játékost próbált ki az összetartásokon, közülük negyvenet kiemelten figyelnek, és jelenleg a most meghívott 24 mezőnyjátékos és négy kapus tud a legjobban alkalmazkodni ahhoz a két játékrendszerhez, amelyet játszatni kíván. A Szalai kihagyására vonatkozó kérdésre ugyanezt ismételte meg, nem tért ki külön a támadóra.

A szakember úgy vélekedett, erős csoportba került a csapata, mivel az elsőkalapos görögöket leszámítva a többi kategóriából rendre az erősebbek közé tartozó együttesek kerültek ebbe a hatosba. Hozzátette, a nyári világbajnokságon is bebizonyosodott, nincsenek már "kötelező győzelmek", így ebben a sorozatban sem lesznek. Az erőviszonyokról azt mondta, az első pár forduló után körvonalazódik, hogy melyik csapat milyen pozíciókért küzd majd, de megemlítette, hogy a Feröer-szigetek válogatottja kivételével valamennyi riválisnak több "topligában" edződő futballistája van.

"El sem hiszem, hogy eltelt két év, amióta legutóbb itt voltam a válogatottban. Szeretnék minél többet játszani, de erről a kapitány dönt. Mindenesetre nem úgy jöttem, hogy kezdenem kell majd" - mondta Gera Zoltán, akiről úgy vélekedett Pintér Attila, hogy "40-45 perc játék lehet benne", illetve nagyon sokat jelenthetnek a váratlan megoldásai egy olyan fegyelmezett ellenféllel szemben, mint Észak-Írország.

A keret tagjai közül kizárólag Korcsmár Zsolt nem érkezett meg a telki edzőközpontba, mivel a német másodosztályban érdekelt csapata, a Fürth hétfő este játssza bajnoki meccsét. Az északírek elleni találkozó, melyre eddig 15 ezer jegyet adtak el, vasárnap 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

Szerző

Csak utaslistával lehet leszállni a brit repülőtereken

A brit repülőterekre közlekedő légitársaságokat a jövőben törvény kötelezi majd arra, hogy ismertessék utaslistáikat a hatóságokkal - mondta a brit miniszterelnök.

David Cameron, aki a kormány terrorellenes szigorító intézkedési terveit ismertette az alsóházi képviselőkkel, kijelentette: London a polgári repülés biztonságát szolgáló, világszerte már jó ideje alkalmazott intézkedéseket emeli törvényerőre. Ennek jegyében a készülő törvénytervezet alapján a légitársaságoknak figyelembe kell venniük a brit kormány által repülési tilalommal sújtottak listáját, információt kell szolgáltatniuk utaslistáikról, és végre kell hajtaniuk a brit kormány által megkövetelt biztonsági szűréseket.
Ha a légitársaságok erre nem hajlandók, járataik nem szállhatnak le Nagy-Britanniában - tette hozzá Cameron.