rektor;Schaffhauser Franz;Pető Intézet;

2014-09-03 07:08:00

Visszatér a Pető élére a felmentett rektor

Schaffhauser Franz korábbi rektor kapott ideiglenes intézményvezetői felkérést a Pető András Főiskola vezetésére - közölte a felsőoktatási államtitkárság. Szeptember elsejével - a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi törvény júliusi módosításának megfelelően - két új állami felsőoktatási intézményt hozott létre az Országgyűlés. Önállósodott a korábban a Semmelweis Egyetem karaként működő Testnevelési Egyetem, illetve Pető András Főiskola néven közvetlen állami fenntartásba került a Pető Intézet. 

A közlés szerint az intézményalapítás előkészületei rendben megtörténtek, ám az új intézmények rektorainak megválasztásáig a kormány mindkét esetben ideiglenes vezetőt nevezett ki, akiknek feladata - az alapítással járó munkákon túl - az oktatási és kutatási tevékenység feltételeinek biztosítása. A Testnevelési Egyetemen Sterbenz Tamás kapott ideiglenes intézményvezetői megbízást, a Pető Főiskolán azonban Schaffhauser Franz korábbi rektort bízták meg.

Lapunk már a rektor néhány héttel ezelőtti felmentésekor azt írta: előfordulhat, hogy a korábban számos vezetői visszaélés gyanújába keveredett Schaffhauser nem végleg távozik a Pető Intézet éléről. Maga az intézményvezető ugyanis - forrásaink szerint - több fórumon is azt állította, arra kapott ígéretet kormányzati körökből, hogy az új főiskola élére őt nevezik ki.

Információink szerint ráadásul most ismét pályázik a főiskola rektori posztjára, s noha több versenytársa is akadhat, az ideiglenes rektori megbízás arra utal, hogy a kormányt nem érdeklik a Schaffhauser regnálása idején kitört, a Pető tragikus gazdasági helyzetét részben magyarázó botrányok.

Éppen lapunk írta meg korábban, hogy az intézmény azóta elbocsátott belső ellenőre számtalan visszásságot tárt fel az intézmény szerződéseinek, külföldi projektjeinek és kifizetéseinek ügyeiben, a gyanú szerint nem a jogszabályok betartásával járt el a vezetőség. Ezek miatt a tavaly csődhelyzet közelébe került Pető néhány dolgozója novemberben feljelentést is tett a vezetőséggel szemben.