lefejezés;amerikai újságíró;

2014-09-02 23:44:00

Újabb amerikai újságírót fejezett le az ISIS

Az Iszlám Állam újabb brutális videót tett fel az internetre, amely szerint a két hete lefejezett amerikai újságíró, James Foley fogolytársát, Steven Sotloffot is megölték. 

Sotloff feltűnt a dzsihadisták által Foley lefejezéséről az internetre feltett videófelvételen, s maszk mögé rejtőző gyilkosa közölte, hogy sorsa Barack Obama kezében van, megölik, ha az amerikaiak folytatják a légicsapásokat az IS erői ellen. Steven Sotloffot 2013-ban rabolták el Szíriában. A felvételen látható dzsihadista ezúttal azzal fenyegetőzik, hogy legközelebb egy brit túszukat, David Hainest végzik ki.

A CNN beszámolója szerint nagy valószínűséggel ugyanaz a brit akcentussal beszélő férfi végezhetett Sotloffal, mint aki Foleyt is lefejezte. Sotloff hasonló – az amerikaiak guantánamói foglyainak viseletére emlékeztető – narancssárga leplet viselt, gyilkosa pedig látszatra ugyanazt a rövid pengéjű kést tartotta a kezében. A „Második üzenet Amerikának” címet viselő videón szereplő terrorista ugyanúgy fegyvert viselt a vállán. Az amerikai hírtelevízió tudósítója szerint biztos, hogy a két felvétel nem azonos időpontban készült, mivel a dzsihadista megemlít egy időközben történt eseményt, s mások az időjárási körülmények is.

A 31 éves Steven Sotloff Floridában nőtt fel, tanult arabul, szabadúszóként Jemenből, Szaúd-Arábiából, Katarból, Törökországból és Szíriából tudósított különféle lapokat, köztük a Time magazint és a Christian Science Monitort.

A Fehér Ház közölte, vizsgálják az újabb videó eredetiségét. Josh Ernest szóvivő együttérzését fejezte ki Steven Sotloff családjával. Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő gyomorforgatónak nevezte a felvételt, amelynek valódiságát még nem tudták megerősíteni.

Brutális kivégzések sorozata
A második amerikai túsz lefejezésének bemutatása nem előzménytelen. Az AFP hírügynökség készített egy összesítést a 2002 óta iszlamisták által nyilvánosan kivégzett nyugatiakról. 
Amerikaiak: 
A kedden kivégzett Steven Sotloff 2013. augusztus 4-én Aleppónál esett a terroristák fogságába. Az újságíró jó ismerője volt a Közel-Keletnek, évek óta tudósított a muzulmán világról.James Foley lefejezéséről a videófelvételt augusztus 19-én mutatta be az Iszlám Állam, őt 2012 novemberében, ugyancsak Szíriában rabolták el a fegyveres felkelők. Kivégzésekor már megfenyegették Washingtont, hogy Sotloffot is meggyilkolják, ha az Egyesült Államok nem vet véget az IS elleni légicsapásoknak.
A 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen intézett terrortámadások után nem sokkal sokkolta a világot Daniel Pearl meggyilkolása. A Wall Street Journal tudósítóját 2002. január 23-án rabolták el a pakisztáni Karacsiban.  Egy hónappal később az Egyesült Államok konzulátusa kapott egy videofelvételt, amely Pearl lefejezését rögzítette.
2002. október 28-án Jordániában Laurence Foley diplomata, az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége, az USAID képviselőjét gyilkolták meg. Épp ammani lakásából lépett ki, amikor közvetlen közelről agyonlőtték. Ezért a gyilkosságért ítélték halálra a jordániai származású iraki al-Kaida vezért, Abu Musab al-Zarkavit, akit elfogni nem tudtak a hatóságok, 2006-ban egy amerikai légicsapás során vesztette életét Bagdad közelében.
2004. május 11-én Irakban elrabolták és kivégezték Nicholas Berg fiatal amerikai vállalkozót. Az ő lefejezését is videóra vették és feltették az internetre, egy al-Kaida közeli honlapra. Amerikai titkosszolgálati források szerint a férfit az iraki al-Kaida vezetője, Zarkavi személyesen végezte ki.
2004. június 18-án Szaúd Arábiában fejezték le Paul Marshall Johnson amerikai mérnököt, akit néhány nappal azelőtt raboltak el Rijádban. Kivégzéséről fotókat hoztak nyilvánosságra. Másnap, június 19-én az al-Kaida 14 tagját ítélték el a gyilkosságban való részvétel-érintettség  miatt.
2004. szeptember 20-án Irakban Zarkavi csoportja bejelentette Eugene Armstrong mérnök lefejezését. Az amerikait négy nappal korábban rabolták el Bagdadban az ugyancsak amerikai Jack Hensleyvel és a brit Kenneth Bigleyvel együtt. 
Britek:
2004. október 8-án, három héttel elrablása és amerikai társa kivégzése után jelentették be Zarkaviék Bigley meggyilkolását is.
2009. június 3-án az Iszlám Maghreb al-Kaida először vállalta egy nyugati fogoly kivégzését. Edwin Dyert januárban rabolták el Mali és Niger határvidékén. Turista volt. Adelhamid Abu Zeid csoportja rabolta el és a vezér személyesen végzett a brittel. Zeidet a francia hadsereg ölte meg 2013-ban Mali északi részén. 
Olaszok:
2004. április 14-én Irakban, két nappal elrablása után jelentették be Fabrizio Quattrocchi, egy olasz biztonsági cég alkalmazottja kivégzését. A gyilkossággal Olaszországot „büntették”, amiért nem vonta vissza csapatait Irakból.
2004. augusztus 20-án rabolták el Enzo Baldoni újságírót a Bagdad és Nadzsaf közötti úton. Hat nappal későbbi kivégzését végig filmezték. Az elkövető az Iraki Iszlám Hadsereg elnevezésű terrorcsoport volt.
2011. április 15-én Gázában találtak rá Vittorio Arrigoni, egy palesztin párti aktivista felakasztott holttestére. Alig néhány óra hosszat hagyta életben egy szalafista militáns csoport, amely elrabolta. 
Franciák:
2010. április 19-én Nigerben elrabolták a 78 éves mérnököt, Michel Germaneaut. Később Maliba szállítják. Július 22-én egy közös francia-mauri rajtaütés során próbálják kiszabadítani. Az akció során megölik az Iszlám Maghreb al-Kaida (AQMI)  hét tagját, de a franciát nem sikerül kiszabadítani. kivégzését július 25-én jelenti be a terrorcsoport.
2011. november 24-én elrabolták Maliban, egy hotelből Philippe Verdont, aki családja szerint egy cementgyár projekten dolgozott. Az AQMI 2013. március 20-án jelentette be, hogy Verdont kivégezték Franciaország Maliba való katonai beavatkozása miatt. 
Lengyelek:
2009. február 7-én Pjotr Stanczak lengyel geológust négy hónap fogvatartás után fejezték le az iszlamisták.