- Tavaly külön Sziget-napotok is volt Quimby Csodaországban címmel. Idén viszont teljesen kihagytátok az év legnagyobb magyar fesztiválját. Hogyhogy?
Varga Livius: Vannak fesztiválok, melyekre több év után sem tudtunk eljutni, mert mindig ütköztek a Sziget hetével. A tavalyi szigetes nagy durranás után pedig úgy gondoltuk, egy év pihenő nem árt senkinek.
- Hol léptetek fel a Sziget helyett?
Kiss Tibor: Idén nyáron koncerteztünk Mosonmagyaróváron valamint Erdélyben két helyen. Már négy éve hívnak bennünket ezekre a helyekre, de időhiány miatt sosem tudtuk elvállalni a felkéréseket. Meg persze a zenekar a nyári szezonban is ragaszkodik egy kisebb pihenőhöz. Ezt a szünetet vagy a Sziget idejére tesszük vagy egy héttel későbbre. Szükségünk van egy kis pauzára.
- Mitől lesz különleges az eheti fellépésetek a Budapest Parkban?
Gerdesits Ferenc: A szombati fellépéssel zárjuk a nyári fesztiválszezont, ami egyben egy vidám őszköszöntő is. Mi ugyanis nem szomorúan köszöntjük az őszt, hanem vidáman. Ráadásul fellép előttünk az egyik kedvenc zenekarunk, a Vasárnapi Gyerekek.
Már a sokadik lemezt adja ki a Quimby. Honnan jön ennyi ihlet?
Kiss Tibor: Az a dolgunk, hogy legyen ihletünk. Olyan nem szokott lenni, hogy nincs.
Balanyi Szilárd: Volt már olyan, hogy nem nagyon akart összeállni egy lemezanyag. Pár éve leköltöztünk néhány hétre Keszthelyre, mondván, hogy kicsit kiszakadunk a fővárosi zűrzavarból és lesz időnk próbálni meg dalokat írni. Úgy gondoltuk, Keszthelyen majd menni fog a közös alkotás. De nem ment. Persze, az ihlettel akkor se volt gondunk, a problémát az jelentette, hogy túl sok ötletünk volt. A millió félkész ötletünket pedig nem tudtuk befejezni, aminek az lett a vége, hogy nem született meg az album.
- Tehát a helyszín is befolyásolja a zenekart?
Kárpáti József - Abszolút mértékben befolyásol! A legutóbbi lemezünk felvételekor nagy felüdülés volt, hogy egy klasszikus stúdió szigorúbb környezete után egy oldott hangulatú, fesztelen helyen tudtuk alkotni. A helyszín ráadásul pár lépésre volt a próbatermünktől.
Kiss Tibor: Így nem kényszerültünk arra, hogy mindennap délelőtt tíztől este hatig vegyük fel a lemezt. A próbák és a felvétel során nem mindegy, hogy hol rögzítjük a hangot.
Kiss Tibor: Ha valakit hajnali kettőkor szállt meg az ihlet, akkor egyből bemehetett a stúdióba. Mindez egyfajta lazaságot biztosít, teret enged a kreativitásnak. Fontos, hogy legyen időnk ötletelni, molyolni. Egy zenésznek ne azon kelljen agyalnia, hogy óránként nyolc-tízezer forintot kell kifizetnie a stúdióbérletért. A lényeg, hogy míg egy tag próbál, addig a másik nyugodtan le tud főzni egy kávét. Ha akarom, hajnali fél háromtól dolgozom hatig. Mindez nagyon jót tesz a muzsikának.
- A csapat már bőven elmúlt húsz éves. Nem fáradtatok el?
Kiss Tibor: Persze, néha elfáradunk, de aztán hamar felfrissülünk. Egy-egy hosszabb munka után úgy köszönünk el egymástól, hogy "jó volt veletek, még jobb lesz nélkületek".
Varga Livius: Így van! Hazatérve, egy-két nap múlva pedig már az asszonytól köszön így el az ember!
Kiss Tibor: Az egyik turné után úgy estem be az ágyba, hogy nem akarok semmit se csinálni napokig. De két nap múlva észrevettem magamon, hogy már megyek a próbaterembe, és készülök az újabb koncertekre. Mi így szocializálódtunk, ezt szoktuk meg.
Varga Livius: A mi munkánk nem egy taposómalom. Folyamatosan változatos műsorokat találunk ki, miközben változtatjuk a "játszótereinket" is. Vagyis fellépünk különböző színpadokon, kis klubban, nagy klubban, színházban, utóbbi a Quimby-teátrum. A változatosság gyönyörködtet, ezért se fáradunk ki. Közben tartunk próbákat és pihenő időszakokat is. Ez a "Quimby-vetésforgó".
- Mennyi ideig tud egy zenekar reflektorfényben maradni?
Kiss Tibor: Egy fiatal zenekarnál az első három lemez szinte kigurul magától. Majd következik az önvizsgálat: sikerült-e jó zenét készítenünk vagy sem, mit rontottunk el, kell-e egyáltalán folytatni a zenélést. Nekünk is vannak rosszabb, közepes vagy jobban sikerült lemezeink, de mindegyiken van hasznos anyag. A rockzenekarok jelentős százaléka rövid életű. Pár év után a legtöbb pop- vagy rockzenekar feloszlik, vagy mással kezdenek el foglalkozni a tagok. Persze, miután egy zenekar megkapta a szakmai díjakat és a közönség is elismeri, partszélre teszik őket. Legközelebb akkor lesz egy zenekar érdekes, ha már annyira öregek a tagok, hogy a közönség azt csodálja, hogy egyáltalán még élnek. Nézd meg a Rolling Stones-t! Felfutottak, mindenki imádta őket, aztán jött egy időszak mikor kvázi cikik voltak. Bezzeg, amikor már saját foguk sincsen, akkor újra menők lesznek! Míg más nyugdíjba szeretne menni, ők még mindig nyomják a rock and rollt!
Gerdesits Ferenc: Különben meg semelyik zenekar sem nyújthatja mindig ugyanazt a színvonalat. Nem lehet mindig ugyanolyan jó zenéket készíteni. Az is érdekes, hogy az emberek ugyanarról a dalról hogyan vélekednek. Van,aki imádja, van,aki utálja az adott számot. Az biztos, hogy nagyon friss és nagyon eredeti dolgot nem húsz év múlva fog a zenekar csinálni. Érdekes váltásokat még tehet, de kibújni nem fog a bőréből. Amikor azt mondják, hogy egy együttes önmagát ismétli, akkor lehet, hogy egyszerűen csak kialakult a saját stílusa.
- Volt idő, mikor a Quimby tagjainak más szakmákban kellett elhelyezkedniük. Most már meg lehet csak és kizárólag a zenélésből élni?
Varga Livius: Meg tudunk élni belőle. A csapatból aki a zenélés mellett mást is csinál, azt inkább szenvedélyből, változatosság kedvéért teszi. Van, aki több együttesben is játszik. És van, aki más műfajok felé "kirándulgat": Tibi például a mai napig fest. Már, amikor az ideje engedi.
- Minek köszönhető, hogy felívelt a csillagotok. Magatoknak vagy a zeneiparnak?
Gerdesits Ferenc: Amióta visszatért a zenekar abból az úgynevezett a Káosz Amigos utáni "káoszos időszakból", azóta jobban befogadtak bennünket. Bár a közönség előtte is szeretett minket - gondolom, ez sokak furcsálják -, de amióta szerintük megtisztultunk, és kiváló, feddhetetlen emberekként léptünk újra a közönség elé, onnantól kezdve már elismertek minket. Azonkívül hónapról-hónapra, hétről-hétre egyre több ember kedveli a Quimby-t, aminek azért még mindig nem értjük az okát.
- Miért nem értitek?
Gerdesits Ferenc: Egyrészt mert rendkívül ostobák vagyunk. Másrészt a Facebook-oldalunkon feltettünk egy kérdést, mely így szólt: "Te mikor voltál először Quimby-koncerten?" Nagyon sokan a 2009-2010-es évtől datálták, hogy láttak minket először. Furcsa, hogy azóta ugrásszerűen nő a rajongóink száma. Mi ezt nem értjük.
Kiss Tibor: Az első rajongóink már középkorú emberek, sokgyerekes apukák és anyukák. Már sokszor a gyerekeik jönnek ki a koncertjeinkre, akiknek ciki, hogy jön velük a szülő. Mi egy középgenerációs zenekar vagyunk, ami abból a szempontból szerencsés, hogy most a legnagyobb a közönségünk.
- Sokan mondják, hogy a híresebb slágereiteknek mint az Ajjajjaj vagy a Most múlik pontosan című számaitoknak köszönhetitek, hogy hirtelen megnőtt irányotokba az érdeklődés. Igaz ez?
Gerdesits Ferenc: Elképzelhető. Bár egyik koncertünkön egy nagypapa odaszólt a kisfiúnak a Most múlik után: "Menjünk már Pistike, innen már csak csörömpölés lesz!"
Varga Livius: Majd kivezette a gyereket a koncertről.
Gerdesits Ferenc: Manapság viszont az ismertebb számainktól gyökeresen eltérő, keményebb és harsányabb számokra is ugyanúgy pogóznak a nyugdíjasok mint a fiatalok.
Varga Livius: Fülig ér a szájuk!