Sinéad O’Connor, a zene izgalmas, ír harcosa

Ha egy rock-sztár megingásait, kellemetlenségeit, vagy paranoiáit kívánnánk elmondani, a listáról Sinéad O’Connor nem hiányozhatna, miközben ő marad máig a műfaj egyik legeredetibb tehetsége.

Mindenki emlékszik a Nothing Compares 2 U videóklipben, a gyönyörű és ártatlan Sinéadra, tiszta arcára és hatalmas szemeire, amint alig 24 évesen, borotvált fejével, és az arcán lecsorgó valódi könnyeivel úgy énekel, ahogyan még senkinek sem sikerült. Sikerült átalakítania egy egyszerű szerelmes dalt, fájdalmas crescendóvá, mindig egyensúlyozva az elveszített szerelmi vágy és a tiszta őrület között, olyan szavakkal és olyan hanggal, amely megtörni látszik, amikor számolja az elmúlt perceket: „Mióta elmentél…”.

Egy másik Sinéad: lefogyva, sminkelve, hosszú hajjal, tetőtől talpig bőrruhában. Azután hirtelen feltárja az „igazi” Sinéadot. Lerántja a parókát: és ismét itt van kopaszon, énekel, sőt üvölt: „Nem akarok többé ugyanaz a lány lenni / Szerelmes dalokat akarok énekelni”/ énekli a „Take Me to Church” - ben, új albumának első dalában.

Ír, kemény és tiszta, vitatott és bonyolult. A tél közepén született, 1966. december 8-án Dublinban, ahová visszatért Londonból, hogy felnevelje a fiait, akiket később a tengerhez közel helyezett el. Szívesen vett részt az üzleti életben, volt bátorsága a legvadabb színpadokon fellépni, amelyet amerikai varieték követtek, mint 1992-ben a Saturday Night Live, és olyanokat tett, amilyeneket soha senki sem merészelt. Miután elénekelte Bob Marley ”War” című dalának egy változatát, módosítva a szöveget egy, a katolikus egyháznak címzett támadássá a szexuális visszaélések miatt, nyílt színen eltépte II. János Pál pápa fényképét, és obszcén szóval illette a pápát.

Sinéad még mindig szép, hangja rendkívüli, erős és ugyanakkor törékeny: meghódíthatta volna a világot, mint sok más jelentéktelenebb kollegája. Ő azonban végletesen megfizetett mindenért; az a világ szigetelte el, amely gyűlölte minden megnyilvánulását, a média, a közönség, a kollegák. Talán nem hitte el, hogy gesztusát senki sem fogja megtapsolni, és a csend, amely a Saturday Night Live termeire borult, s amely azt parancsolta a nézőknek, hogy mozdulatlanok maradjanak, hosszú ideig nem fog csökkenni körülötte, kivéve a fenyegető telefonokat és a sértegető leveleket. Senki nem hívta, még Madonna sem, akinek szexuális provokációi senkit sem zavartak, sőt, ő nyilvánosan elítélte.

Sinéad sokgyermekes családban született. Joseph testvére sikeres író lett. Már kislány korában meg tanult gitározni, 14 évesen az In Tua Nua együttesben játszott. 1985-ben Londonba költözött, ahol két évvel később a The Lion and the Cobra” albummal debütált, elnyerve a közönség és a kritika tetszését. A világsikert azonban az I Do Not Want, What I Haven’t Got című albummal aratott, amely után valami megtörni látszott. Személyes problémákkal teli nehéz évek következtek, depressziós lett, érzelmi kudarcok érték, amelyek szélsőséges gesztusokat váltottak ki belőle, ( Mind eközben továbbra is megjelentetett új albumokat, a tizedik” I’m Not Bossy, I’m the Boss” című azonban már az „új” Sinéad O’Connor.

Néhány évvel később Sinéad kénytelen volt bocsánatot kérni, de soha sem bánt meg semmit Abban a világban, amelyben minden úgy történik, ahogyan kell: munka-otthon- hétvége, őrültnek könyvelték el. Ő azonban egy független katolikus mozgalom felszentelt papnője lett, Mother Bernadette Mary néven, és 33 éves korában öngyilkosságot kísérelt meg.

Négy gyermeke van, különböző férfiaktól, (nem mindegyikhez ment férjhez) de az utolsóhoz igen, akivel egy vitatott internetes bejegyzése kapcsán, ismerkedett meg, s akitől 16 nappal később elvált. 2011. augusztusában a következő bejegyzés jelent meg a hivatalos honlapján: ”A szexuális/ érzelmi helyzetem olyan katasztrofális, hogy az élettelen tárgyak kezdenek vonzóvá válni, mivel a férfiak vagy nem kívánatosak, vagy nem állnak rendelkezésre. Felesleges mondanom, hogy a mesterségem megnehezíti, hogy olyan férfiakat találjak, akik kívánnák az én (legendás) fenekemet. Ugyanakkor a szexuális vágyam a csúcson van, és túl csínos vagyok ahhoz, hogy apácaként éljek. Kétségbeesve keresek egy rendkívül kedves, szexre éhes férfit. Ne legyen idősebb 44 évesnél. Írországban éljen, bárhonnan is jön. Lehet tűzoltó, rögbi-játékos, vagy gazdálkodó. Ne hívják Brian-nek vagy Nigel-nek. Ne használjon zselét és mobiltelefont”

A lista még hosszan folytatódott. Végül az elmúlt években nemcsak a pszichikai, hanem a fizikai összeomlás is bekövetkezett: túl sok kilót szedett fel, mintegy provokációként, megalázva nőiességét, esetlen használt ruhákat viselt, szürke haját rövidre vágatta.

Ma azonban 47 évesen, valami ismét arra késztette, hogy változtasson: felhasználva a szexepiljét, amellyel mindig küzdött, erősen hajlik egy provokatív, túlzó és zavarba ejtő arculat irányába. Új albuma borítóján sima arcú, provokatív fekete bubi frizurát, vagy hosszú vörös hajat visel, - természetesen mindegyik paróka – kisbabának látszik, bőrruhába öltözik, olyan sztár, akit naponta gyárt a pop-piac. Egy elektromos gitárt szorít magához. Szerinte ezzel hívja fel a figyelmet a zenére. Ezek a képek mások, mint a kedves, vagy a harcos Sinéad. Karrierje tízedik lemezén azt énekli:” Nem akarok többé szerelmes dalokat énekelni/nem akarok többé sírni/ Nem akarok meghalni/ Annyi rosszat tettem/ Vigyetek a templomba / de ne azokba, amelyek rosszat tesznek.”. A dal szavai pontosan arra a lányra utalnak, aki egykor volt.

Tavaly októberben Sinéad egy hosszú nyílt levelet irt Miley Cyrusnak, azt követően, hogy a popsztár kijelentette, hogy” ő volt a példakép, karrierjének ihletője”. Levelében többek között azt írta:” a zenei bizniszben nem törődnek sem veled, sem senki mással. Addig prostituálnak, amíg megéri nekik, és tudatosan elhitetik veled, hogy pontosan az vagy, aki lenni akarsz. Ne legyenek illúzióid: azért szeretnek téged, mert pénzt hozol nekik a fiatalságoddal és a szépségeddel. Elég tehetséges vagy ahhoz, hogy a zenei üzlet ne prostituáljon szükségszerűen. Nem szabad megengedned, hogy megőrjítsenek. Egy pillanatig se gondold, hogy bárki is gondoskodni fog rólad”.

Ezeknek, a megállapításoknak a rettenetes világossága vállalni látszik annak azt a tudatos utat, amely segít megmenteni az életet. Bárcsak megmenthetne néhány rémült és összezavarodott lányt, egy pusztító kizsákmányolás mechanizmusának rabszolgáit, amely felfalja a testet és a lelket.