Friderikusz Sándor;Kerétsz Imre;

2014-09-05 10:58:00

Kertész Imre: Hülyeség nem átvenni a díjat

A Nobel-díjas író Friderikusz Sándorral beszélgetett nem sokkal azután, hogy augusztus 20-án átvette a Magyar Szent István Rend díját. a Sándor Palotában. A Sorstalanság írójának sokak szerint nem szabadott volna a mostani kormánytól díjat átvennie, az ATV-n csütörtök este leadott Friderikusz-interjú majdnem fele ezzel a témával foglalkozott.

A díj átvétele előtt Kertész még úgy fogalmazott, hogy "a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele", de a mostani interjúban semmi ilyesmi nem hangzott el.

A riporter kérdésére, hogy miért vette át a díjat annak ellenére, hogy mindenki megrökönyödött rajta, azt felelte: "Amit kínálnak, azt el kell fogadni. Sokan lebeszéltek róla, hogy ez valami bűncselekmény elfogadni. Menjenek a francba, ez hülyeség" - mondta. Azt állította, azért fogadta el, mert magyar állampolgár, és "a magyar állam elnöke kínálta fel, a magyar állam feje" - idézte az Index.

További részletek itt.