Bóta Gábor;

plakátok;ARC;

2014-09-06 07:48:00

Engedélyezve a párt által

A 14. ARC Közéleti kiállítás tegnap nyílt az Ötvenhatosok terén, a témája az a kérdés volt, hogy "miben hiszek?" A tárlat ingyen látogatható. Nyilván az idén is vitákat gerjeszt majd. Lesznek rajongói és dühös elutasítói. Mint eddig is, olyan óriásplakát kiállításról van szó, amely erőteljesen rákérdez az ország, a hatalom dolgaira, mer szókimondóan kritizálni, vagy éppen arról beszél, hogy többeknek nem véletlenül szállt el a bátorságuk, félnek kimondani, amit gondolnak. 

Izzadságosan szedték össze a 14. Arc szabadtéri tárlatra a pénzt a szervezők. El is mondták a sajtótájékoztatón, hogy ez a kiállítás hosszú ideje veszélyben van, mert ami szabad, független, nyitott, aktuális, kritikus, sokszínű, bátor, azzal egyre kevesebb cég mer közösséget vállalni. És eddig a kiállítás kizárólag szponzori támogatásokból valósult meg. Abból pedig nem akarnak engedni, hogy ingyenesen látogatható. Ezért keresik az alternatív finanszírozási lehetőséget, vagyis támogatásra szólítanak fel mindenkit, aki egyetért a céljaikkal, és akinek erre módja van. Úgy a tárlat közepén van is egy jókora tabló, ami mintha szintén versenymű lenne, nagy feliratokkal erre buzdít, és a jobb sarkában bizony kis rekeszben ott vannak a sárga csekkek, amikre csak rá kell kanyarítani az erre szánt összeget, és már mehet is a címzetthez.

Ha úgy tetszik, ez is ország-jelkép. Hány és hány ellenzéki, vagy ellenzékinek minősített orgánum próbál sok mindent kieszelni, mert a régi források elapadtak, és a lét szélén táncol. Hogy összességében nem vagyunk valami jól, sőt, olykor akár kiszaladnánk a világból, de megpróbáljuk humorral elviselni, ami már-már elviselhetetlen, erről regél ez a mindig jólesően szemtelen tárlat, ami tán a kezdetekkor meghökkentőbb volt, de ma is abszolút van benne gyúanyag.

Ha a Hősök tere felől közelítjük meg a kiállítást, jókora Orbán kép fogad bennünket, csak az arcát látjuk szép, tiszta, kék, tökéletesen felhőtlen ég előtt, kisimult bőrrel, optimista tekintettel néz ránk. A cím az, hogy Viktory. A rafinált az, hogy érezhetünk ebben éles gúnyt, de másik szemszögből persze ez felfogható a valódi győzelemben való hit jelképeként is, nézőpont kérdése. Amikor egy ifjú hölgyet röhögve fényképez kutyájával együtt a partnere ezzel a plakáttal, akkor viszont nem sok kételyünk lehet afelől, hogy ők mit gondolnak. Őket pedig így együtt a plakáttal örökíti meg egy erőteljesen jobboldalhoz húzó orgánum fotósa, széles mosoly kíséretében. Kérdezem tőle, hogy ilyen lejöhet-e náluk, azt válaszolja, hogy de hát a többi is ilyen, gondban lesznek a szerkesztők, mit lehet tenni, így jártak.

Tény, ami tény, hatalmas dicshimnuszokat itt senki nem kap. Valóban élesen szarkasztikus a szemlélet, bár néhány fiatalember azt mondja, az a szomorú, hogy azokról a dolgokról, amik itt láthatók, ma már mindenki tud, ezért szerintük kevés olyan dolog akad, ami meghökkentő. A látogatók közül azonban sokan néznek döbbenten, megrökönyödve, vagy éppen hangosan, gúnyosan röhögnek, és egymásnak epésen kommentálják a látottakat.

Van, amikor szinte csak a felirat hat. Ha például azt látjuk nagybetűkkel kiírva, hogy "Semmi bajom a hajléktalanokkal, csak csinálják, úgy, hogy ne lássam, otthon, a négy fal között!", akkor ez nyilván az előítéletességről szól, másokra alkalmazza azt, amit homoszexuálisokra szoktak kijelenteni. Miközben ott az abszurd csavar, hogy éppen a hajléktalanoknak nincs otthonuk. És persze, ha buziznak az országban, naná, hogy van, aki visszalő rájuk. Látunk egy Magyarország térképet, a mostaniét, meg a nagy Magyarországét is, különböző színekkel besatírozva. És mint a korrekt statisztikákban, mellette jelölik, hogy a különböző színek kiket jelentenek. Olyat, aki férfiakkal, nőkkel, bármilyen neművel, egyszerre több emberrel, senkivel, nem tudja, nem emlékszik. Az alkotás címe, "Hiszek egy buzi lobbiban."

Vannak pofonegyszerű megoldások, és ebben a műfajban ez az igazán jó. Amikor például az a színházakban, mozikban látható, szaladó kisember - amelyik kivilágítva mutatja a vészkijáratot - jelképezi azt, hogy mennyien hagyják el gyors iramban az országot. Ha két gólya kérdezi egymástól, hogy "te visszajössz?", az ugyanez a téma. És lényegében ennek a továbbgondolása az, amikor az I love you London felírat kezdőbetűi mosogatószeres flakonból és mosószivacsból tevődnek össze, rávilágítva, hogy sokan mosogatni, vagy hasonló tevékenységek végzésére kényszerülnek kimenni. Az első díjas alkotás pedig igazán egyszerű. Egy focipálya van rajta, ami első ránézésre szabályos, de ha jobban megfigyeljük, észrevesszük, hogy az egyik kapu kisebb, mint a másik, így finoman fogalmazva sincs egyenlő esély a győzelemre. És persze hány és hány esetben van ez manapság így. (A szerzője különben éppen ott fotóztatja magát a plakátja előtt, de Macskabajusz Művekként jegyzi több alkotását is, és abszolút nem akarja, hogy az igazi neve nyilvánosságra kerüljön.) Temérdekszer igyekeznek elhitetni, hogy a látszat egyenlő a valósággal. Erről szól a Szabadság című kép is. A kalitka ajtaja ugyan nyitva, de a benne lévő madár nyilvánvalóan nem fér ki a kis nyíláson.

Az Oroszországgal, meg a Kelettel való túlzott paktálás persze szintén középpontba kerül. Az egyik díjazott a Magyarország kontúros térképében elhelyezett Russia felirat. De látható olyan torzított térkép is, melyen Magyarország egészen közel került Azerbajdzsánhoz, Afganisztánhoz, Türkmenisztánhoz.

Mókás, amikor a Városligetből érkező, a tárlaton áthaladó óvodáscsoport tagjai furcsálkodva pillantanak rá a képekre, vagy az óvónénik lopva rájuk néznek, és érezhetően úgy döntenek, hogy ezt nekik nem szabad látni. Két fiatal, felfegyverzett rendőr viszont rezzenéstelen arccal, nyársat nyelten, szótlanul sétálva, elég alaposan végig vizslatja, amit kiállítottak. Egy külföldi turistákból álló, idegenvezető nélküli kis csoport a számítógépünkre hívtuk volna le, cikkek sorakoznak, és azt a feliratot láthatjuk, hogy "105 új cikk. Ebből 73 cikk már engedélyezve a párt által." Van olyan is, aki újságbetűkből kivágva, csak annyit ír, hogy nem meri elmondani, miben hisz. Más hatalmas tacepaón hirdeti, hogy a pénzben, vagy éppen semmiben. Megint más fekete táblára kisiskolásként, szabályos betűkkel, mint akit megbüntettek, számtalanszor leírja, hogy "magyarnak lenni büszkeség." Naná, hogy van Várkert Bazár, ami piramisépítésbe torkollik, és bár már a tetején ott a piramis, lent a bukósisakos munkások még mindig szorgoskodnak. A Csúcsforgalom című képen pedig egy egész tömött busz van tele kaszával felfegyverkezett, lázadni készülő emberekkel, elől Dózsa, meztelen mellkassal, ráírva, hogy büdös paraszt. A buszmegállóban ücsörgők viszont egykedvűen néznek maguk elé, nekik úgy tűnik, bármi is történik, nincs kedvük lázadni.

Befejezhetetlen a felsorolás. És tán éppen ezért, a kijáratnál a szervezők elhelyeztek egy jókora fehér tablót is, azt tudakolva, hogy "Kedves látogató, te miben hiszel?" Nem lennénk magyarok, ha itt nem találhatnánk már alig a megnyitó után anyázásokat. Az a legkevesebb, "ha látod ezt, tudd meg, hogy köcsög vagy." Három kiskamasz élvezettel tart felolvasást egymásnak hasonló kitételekből.

Az ARC kiállítása most is megmutatja a valódi arcunkat.