Szeszélyes (nyílt)vízeken

Publikálás dátuma
2014.09.06. 07:55
Orosz Ádám a 12. helyen ért célba Fotó: MTI/Kovács Anikó
Több mint 1000 ember jelenlétében, szép magyar teljesítménnyel kezdetét vette II. junior nyíltvízi úszó világbajnokság Balatonfüreden.

Izgalmak. Dráma. Több mint 1000 ember a megnyitón. Szép magyar teljesítmények. Orosz és kínai győzelem. Így kezdődött el a II. junior nyíltvízi úszó világbajnokság Balatonfüreden. A junior fiúk 7,5 kilométeres távjával vette kezdetét a II. junior nyíltvízi úszó világbajnokság Balatonfüreden. A szárazföldön az időjárás kellemesnek volt mondható, a vízben azonban az ellenkezője érvényesült. Az uralkodó széljárástól merőben eltérő keleti szél erősen próbára tette a fiatalokat, akiknek a 19 fokos víz mellett a hullámokkal is meg kellett küzdeniük – de a mezőny túlnyomó többsége állta a sarat. Akadtak hárman, akik nem bírták végig, az uruguayi Maximiliano Paccot-ot például 35 fokosra hűlt testtel halászták ki a vízből, ám a mentőszolgálat szakemberei rövid időn belül normális állapotba hozták a hajón még erős fájdalmai miatt jajgató fiatalembert. Az orvosok kiváló munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint a verseny befejezése után lapunknak nyilatkozott az uruguayi fiatalember.

„Az orvosoknak hála, most már sokkal jobban vagyok. Meg szeretném még egyszer köszönni a segítséget. A táv felénél nagyon elfáradtam. Erős fájdalmat éreztem a hátamban. A víz hideg volt, de úgy gondolom nem ez volt a probléma”- mondta még kissé vacogva Maximiliano Paccot. Az esettel kapcsolatban megkérdeztük Dr. Nagy Tibor, az OxyTeam Országos Sportmentőszolgálat vezetőjét, akinek a csapata segített a dél-amerikai sportolón.

„Maximiliano Paccot úszás közben elfáradt, kihűlt, és úgy kellett kihúzni a partra. Az uruguayi fiú szervezetéből elfogytak az ionok, cukrok, ezek teszik lehetővé, hogy egy sportoló végig ússza a versenytávot. Az orvosaink szakszerűen ellátták. Kapott infúziót, kalciumot, magnéziumot, felmelegítettük és oxigént is adtunk neki”- válaszolta kérdésünkre Dr. Nagy Péter.

Háromnegyed tízkor a füredi révnél már érezni lehetett, hogy itt készül valami. A kikötőnél több mint 1000 ember gyúlt össze az égészen kis korosztálytól, - akiket az óvó nénik kíséretek ki, hogy láthassák a nagy eseményt – az idősebbekig, mindenki kíváncsi volt a vb-re, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitott meg. Az eseményen a tárcavezetőn kívül beszédet mondott, A FINA nevében Dennis Miller alelnök, Bóka István, Balatonfüred polgármestere és Kósa Lajos, a 2021-es vb szervező-bizottságának elnöke.

A megnyitó után kezdetét vette a világbajnokság. Először a junior fiúk csobbantak a nem túl meleg vízbe, ahol a magyarok szép teljesítményt nyújtottak. Kiss Attila a 7., Orosz Ádám a 12. helyen végzett a 44 úszót felvonultató mezőnyben. 7,5 kilométert követően legjobban a két orosz, Anton Jevszikov (1.) és Kirill Beljajev (3.) örülhetett, kettőjük közé azonban befurakodott a venezuelai Diego Vera.

„Összességében nagyon jól éreztem magam. Igaz, versenyen még nem úsztam ilyen hideg vízben, ráadásul a hullámok is nagyok voltak, de így is nagyon sajnálom, hogy nem sikerült előrébb végeznem. Azt hiszem, főleg azon múlt, hogy későn vettem észre, megléptek néhányan. Annak örülök, hogy sikerült javítanom az Európa-bajnoki helyezésemen, de mindig a dobogó, az érem a cél, így nem lehetek teljesen elégedett. Ugyanakkor, ennél többet nem tudtam volna tenni, nagyon kihajtottam magam”- mondta a kicsit reszketve Kiss Attila.

Eredmények, Junior fiúk, 7.5 km
1. Anton Jevszikov (orosz) 1:27:08.32
2. Diego Vera (venezuelai) 1:27:11.21
3. Kirill Beljajev (orosz) 1:27:28.16
...
7. Kiss Attila 1:28:00.90
12. Orosz Ádám 1:28:25.54

A fiúk után a lányok következhettek. A szél valamelyest gyengült, amikor a 14-16 éves korosztály nekivágott az 5km-es távnak – és az ifjak dicséretére legyen mondva, mind a 33 induló végigúszta a távot, senki sem adta fel a viadalt. A magyarok itt is helytálltak: Sztankovics Dóra a 11., Ollé Mónika a 17. lett. A győzelmet, nagy fölénnyel a kínai Sziju Jan szerezte meg az olasz Carlotta de Mattia és a francia Charline Secrestat előtt. Gellért Gábor szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal.

Ma a junior lányokkal (10 óra) és az ifi fiúkkal (12.30) folytatódik a küzdelem, és a szervezők ígérik, ma még nagyobb durranás következik. Az eseményre ingyenesen lehet kilátogatni.

Eredmények, Ifjúsági lányok, 5km
1. Sziju Jan (kínai) 1:00:40.81
2. Carlotta de Mattia (olasz) 1:00.45.33
3. Charline Secrestat (francia) 1:00.45.71
...
11. Sztankovics Dóra 1:01:17.16
17. Ollé Mónika 1:03:07.52

Szerző

Most a Ferrari a lényeg

Noha továbbra is a Mercedes uralja az idei Formula 1-es világbajnokságot - ráadásul a két pilóta, Nico Rosberg és Lewis Hamilton küzd a vb-címért egyéniben -, a legendás monzai pályán ennek ellenére a Ferrari jövője izgat szinte mindenkit.

Van is miről beszélni, ugyanis arra vár a sportág valamennyi szereplője, mit dönt Fernando Alonso: marad Maranellóban, vagy átigazol egykori csapatához, a visszatérő Hondával közösen nagy terveket szövögető McLarenhez. Szinte óránként jelennek meg erről híradások, és úgy tűnik, hogy a pilótapiac is a kétszeres világbajnok döntésére vár.

Ráadásul olasz lapok megszellőztették, hogy a Ferrarinál a csúcson is váltás várható, ugyanis a távozó Luca di Montezemolo - az olasz légitársaság, az Alitalia elnöki széke vár rá - helyére a nemrég kinevezett csapatfőnök, Marco Mattiacci kerülhet, míg utóbbi munkáját a jelenleg szabadságát töltő Ross Brawn veszi át.

"Csak pletykákat hallottam erről. Nekem mindig is Montezemolo volt az elnököm" - reagált a hírre Alonso az Ansa hírügynökségnek.

F1, Olasz Nagydíj - számokban
1. szabadedzés: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.187, 2. Jenson Button (brit, McLaren) 1:26.810, 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:26.995, 4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:27.169, 5. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:27.228, 6. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:27.271.
2. szabadedzés: 1. Rosberg 1:26.225, 2. Hamilton 1:26.286, 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.331, 4. Alonso 1:26.565, 5. Valtteri Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:26.758, 6. Button 1:26.762.

Szerző
Témák
Ferrari F1 Monza

Okulni kellene a hibákból, ne legyen kapkodás

Publikálás dátuma
2014.09.06. 07:50
Főleg a hazai bajnokságban játszókban bízik Pintér FOTÓ: NÉPSZAVA
Holnap 18 órakor a Magyarország-Északírország, a Grúzia-Írország, valamint a Dánia-Örményország találkozóval kezdetét veszi a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata. A franciaországi kontinenstorna lesz az első, amelyen 24 együttes vehet részt. A honi futballvezérkar a létszámemeléssel esélyt látott arra, hogy a magyar válogatott 1986 után végre ismét ott legyen egy világeseményen.

A magyar válogatott Európába szeretne eljutni. Olyan játékosokkal, akikről vagy lemondott Európa, vagy akiknek esélye sem volt ott futballozni. Mindössze két magyar labdarúgó akad a kontinens öt legerősebb bajnokságában. Stieber Zoltán a Hamburgban, Szalai Ádám a Hoffenheimben. Pintér Attila szövetségi kapitány kiválasztottjai túlnyomórészt a magyar bajnokságban játszadoznak. A nemzetközi klubsorozatokban mutatott produktum kiváló támpontot ad, hogy elhelyezzük a világban az NB I-et. Semmilyen jellemzőjében nem üti meg még a középszerűséget sem.

A Csányi Sándor vezette MLSZ mégis úgy látta, hogy azonnali eredményeket kell felmutatnia. Nyilván ezt várta el a szövetségtől a regnáló politikai rezsim is, amely soha nem látott mértékű támogatást biztosít a sportágnak. Stadionok és utánpótlás-nevelő intézmények épülnek, pályaépítési program zajlik, adókedvezményeket vezettek be. Miközben az ország jelentős része szerint az erre fordított horribilis összeget indokoltabb volna másutt felhasználni. Az ellentmondásból eredő feszültséget elsődlegesen eredményekkel lehetne csillapítani. Ha kijutna a válogatott egy világeseményre, az olyan katartikus élményt jelentene az egész ország számára, ami jóval túllép azon a problémán, hogy kellett-e ennyi milliárdot a labdarúgásba invesztálni...

A 2016-os franciaországi Eb egyszersmind lesz első és utolsó a maga nemében. Ezzel a tornával lezárul az az időszak, amikor a seregszemlét egy-egy ország bonyolítja le. A rendezéssel járó megnövekedett kiadások rettentően behatárolták, kik lehetnek házigazdák, ezért az UEFA úgy döntött, 2020-tól különböző országok nagyvárosai nyerhetik el a mérkőzések megrendezésének jogát (Budapest a megújuló Puskás Ferenc Stadionnal pályázott).  A két év múlva esedékes viadalon először szerepelhet - az eddig 16 helyett - 24 válogatott. A lebonyolítás ugyanaz lesz, mint az 1982 és 1994 közötti világbajnokságokon. A hat négyes csoport első két helyezettje mellett a négy legjobb csoportharmadik továbbjut a nyolcaddöntőbe.

A létszámemeléssel több válogatott előtt nyílhat meg az út: amíg a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-re csupán a kilenc csoportelső váltotta meg helyét egyenes ágon, a csoportmásodikok pedig pótselejtezőt vívtak egymással, addig a most rajtoló kvalifikációban az első kettő ott lehet majd az Eb-n, s ki-ki meccs pedig a harmadikként végzettek vár majd.

Amikor Egervári Sándor a vb-selejtező hajrájában a hollandoktól elszenvedett 8-1-es megaláztatás után lemondott, az MLSZ-vezetés külföldi tréner szerződtetését pedzegette. Mégis Pintér Attilára esett a választás. Az akkoriban a Győrt dirigáló szakember ugyanis a megkörnyékezett edzők közül egyedüliként vállalta, hogy kivezeti a csapatot az Eb-re. Úgy vélte, összefogással ez sikerülhet.

MTI Fotó: Illyés Tibor

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az összefogásból kifelejtette Szalai Ádámot, s egyúttal megfeledkezett arról, hogy a honi futball jelen állapotai nem teszik lehetővé a sikeres szereplést. Az MLSZ futballfejlesztési stratégiája rövid távon nem hatékony, még csak most zajlik a problémák kiküszöbölése. Az akadémiai rendszert átvilágító belga Double Pass nevű cég mostanában mutat rá a problémákra, most tanuljuk, hogyan kell a tehetségekből valódi, a kor követelményeinek megfelelő tudású fiatal futballistákat nevelni. Pintér, még ha olyan szaktudása volna, mint mondjuk Alex Fergusonnak, akkor se érhetne el számottevő eredményt a jelenlegi garnitúrával, a magyar futball mostani infrastrukturális hátterével. Legföljebb oltári szerencsével…

63-ból maradt 28
Pintér Attila irányításával első tétmeccsét vívja holnap a magyar válogatott, amely a Ferencváros új stadionjában fogadja az északíreket. A tavaly decemberben kinevezett szakember négy mérkőzésen dirigálta eddig a nemzeti együttest. Márciusban, Győrben a finnektől 2-1-re kikapott a gárda, májusban, Debrecenben 2-2-es döntetlent játszott a dánokkal. Júniusban az albánokat 1-0-ra, a kazahokat pedig 3-0-ra győzte le - utóbbi találkozó előtt a szövetségi kapitány rosszul lett, így nem ülhetett a kispadra, megoperálták.
Pintér a kinevezése óta eltelt időszakban 63 futballistát próbált ki. Mostani 28-as keretének tagja Gera Zoltán is, aki két év elteltével lehet újra válogatott. Észak-Írország csapata ugyan csak a 95. helyen áll a világranglistán - Magyarország a 34. -, azonban a keretében található futballisták közül többen az angol Premier League-ben szerepelnek. Az egymás elleni mérleg hazai fölényt mutat, mind a négy eddigi összecsapáson magyar győzelem született. Legutóbb 2008. november 19-én, Belfastban találkoztak a felek, akkor Torghelle Sándor és Gera góljával nyert a magyar együttes. A két válogatottban közös, hogy az 1986-os mexikói világbajnokság óta nem vett részt nagy nemzetközi tornán. A találkozót a 36 éves német Deniz Aytekin vezeti majd.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata: Bogdán - Heffler, Lipták, Juhász, Vanczák - Varga J., Tőzsér - Gyurcsó, Gera, Dzsudzsák - Rudolf.

Az, hogy ilyen körülmények között a szövetségi kapitány és az első számú magyar futballista nem ápol túl jó (semmilyen) viszonyt egymással, marginális kérdés. Egy edző, aki azt vállalta, hogy kijuttatja csapatát az Eb-re, hívjon meg keretébe egy olyan játékost, aki szerint már kvalifikáció előtt bukásra vagyunk ítélve? „Itt 20 éve minden egyes selejtezőnek úgy vágunk neki, hogy azzal hülyítjük az embereket, most majd sikerül” – nyilatkozta Szalai tavaly októberben. A válogatottat egymaga Szalai sem tudja Európa élmezőnyébe emelni. Ettől függetlenül a kritikákon nem megsértődni kell (pláne, ha jogos), hanem figyelni azokra, okulni azokból.

Ők mondták
Pintér Attila, szövetségi kapitány az ellenfélről és az esélyekről: "Az északír válogatott egy erősen a védekezésre összpontosító csapat, amely ötvédős rendszerben szokott pályára lépni. Arra kérek mindenkit, hogy látva a magyar labdarúgást, látva a játékosainkat, reálisan nézzék a magyar válogatott lehetőségét."
Gera Zoltán, labdarúgó a követendő taktikáról: "Fontos, hogy ne kapkodjunk, ne legyünk görcsösek, ne roppantson össze bennünket a tét, hanem mindenki felszabadultan játsszon. Próbálnunk kell kizárni a külvilágot, nem szabad, hogy bárkit is görcsössé tegyenek az elvárások."
Dzsudzsák Balázs, labdarúgó a továbbjutási esélyekről: "Most ez megint nagy szó lesz, de most vagy soha. Ebben a létszámban igenis ott kell lennie a magyar futballnak az Eb-n!"
Nemanja Nikolics, labdarúgó arról, miként telnek a napjaik: "Ha ez csak egy sima válogatott összetartás lenne, lehet, hogy lenne egy kis zrika, de most nagyon komolyan készülünk az előttünk álló feladatra. Csak a válogatottra koncentrálunk, a bajnokság nem került szóba, és szerintem nem is fog."
Vanczák Vilmos, labdarúgó a követendő magyar taktikáról: "Elöl és a széleken megvannak a gyors embereink ahhoz, hogy megbontsuk őket. Ha labdát szerzünk, minél gyorsabban el kell jutnunk a kapujukig, vagy legalábbis lövőhelyzetig, hogy rendezetlenül érje őket az akciónk. Felállt védelem ellen sosem könnyű játszani, ezért a labdavesztést követően azonnal vissza kell támadnunk, agresszíven, ellentmondást nem tűrően kell futballoznunk."
Nigel Worthington, korábbi északír válogatott labdarúgó a magyarokról: "A magyar válogatottat sohasem szabad félvállról venni, bármilyen helyzetben is van."
A Belfast Telegraph véleménye a csoportunk erejéről: "Elégedettnek kell lennünk ezzel a csoportbeosztással. Rendben, meccs után nincs esély mezt cserélni valamelyik holland, olasz vagy spanyol sztárral, cserébe viszont Görögország, Románia, Magyarország, Finnország és Feröer ellen esély nyílik a továbbjutás kivívására."

Akár sikerülne kijutni Franciaországba, akár nem, a magyar futball legfontosabb célja az kell legyen, hogy hosszú távon fejlődőképes legyen. Ezen a gőg, a sértődés a legkevésbé sem segít.

Eb-selejtező, 1. forduló
SZEPTEMBER 7., VASÁRNAP
D csoport
Grúzia-Írország (18, Tv: Sport2)
Németország-Skócia (20.45, Tv: Sport1)
Gibraltár-Lengyelország (20.45)
F csoport
Magyarország-Észak-Írország (18, Tv: m1)
Feröer-Finnország (20.45)
Görögország-Románia (20.45)
I csoport
Dánia-Örményország (18, Tv: Sport1)
Portugália-Albánia (20.45)
(Szerbia szabadnapos.)SZEPTEMBER 8., HÉTFŐ
C csoport
Luxemburg-Fehéroroszország (20.45)
Spanyolország-Macedónia (20.45, Tv: Sport2)
Ukrajna-Szlovákia (20.45)
E csoport
Svájc-Anglia (20.45, Tv: Sport1)
Észtország-Szlovénia (20.45)
San Marino-Litvánia (20.45)
G csoport
Oroszország-Liechtenstein (18, Tv: Sport1)
Ausztria-Svédország (20.45)
Montenegró-Moldova (20.45)SZEPTEMBER 9., KEDD
A csoport
Kazahsztán-Lettország (18 óra, Tv: Sport1)
Csehország-Hollandia (20.45, Tv: Sport1)
Izland-Törökország (20.45)
B csoport
Andorra-Wales (20.45)
Bosznia-Hercegovina-Ciprus (20.45)
(Belgium és Izrael októberben kezd.)
H csoport
Azerbajdzsán-Bulgária (18, Tv: Sport2)
Horvátország-Málta (20.45)

Szerző