Szerintem;Kósa Lajos;jegesvödör;

2014-09-08 08:16:00

Lajcsi király

Kósa Lajcsi királyról, Debrecen királyáról és áldásos tevékenységéről írnék pár keresetlen szót annak kapcsán, hogy nem vállalta a "jegesvödrös" leöntést, amelyre Falus Ferenc kérte fel. Azt mondta: "Az ismertséget lehet úgy növelni, hogy valaki 20 év szívós, kitartó munkájával eljut valahova, és lehet úgy is, hogy leönti magát egy vödör jéggel."

Ezek után elemezzük egy kicsit Kósa úr eddigi működését. Itt van például az a félmondat, hogy ő 20 év szívós, kitartó munkájával jutott el valahova. Erről a debreceni lakosok tudnának autentikusan nyilatkozni, de mindenesetre körükben a polgármerstert egyszerűen csak "Mr. 20 százalék"-nak nevezik. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy minden debreceni beruházás után 20 százalék vándorol a számlájára. Közgazdászként is megcsillogtatta páratlan tehetségét, amikor Szijjártó kollégával együtt a pénzügyi világválság kirobbanása után kijelentette, hogy Magyarország helyzete az éppen összeomlani készülő Görögországénál is rosszabb. A forint azonnal mélyrepülésbe kezdett és történelmi csúcsot döntött. A két fideszes politikus múlhatatlan érdemeket szerzett a devizahitelesek sanyarú helyzetének kialakulásában.

Kósa király nem volt rest felmotorozni Budapestre, amikor néhány ellenzéki fiatal "elfoglalta" a Fidesz székházat. Betört két ablak, megrongálódott egy ajtó, tehát horribilis mértékű károkozás történt. Drága bőrszerkójában felsorolta a fenti károsodásokat és közölte, hogy milliós nagyságrendű felújításra lesz szükség. (Az összeget nyilvánvalóan a saját 20%-os részesedésének figyelembe vételével állapította meg.)

Máskor kérdőre vonta a média és feltette neki azt a kérdést, hogy miért pont most indult egyeztetés a klinikával a debreceni anyatejgyűjtő állomás újranyitásáról, miután pár napja bezárták? A polgármester nem volt rest és egy oldalsó majomugrással eltűnt a kamera látószögéből, de aztán rájött, hogy ilyet nem csinálhat, így visszalépett a kamera elé és replikázott: nem tudnak valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? És utána vigyorgott is, nem érzékelve, hogy tök hülyét csinált magából.

De meg kell nyugtatnom mindenkit, hogy nem kell majd nélkülöznünk kedves személyét. Ő már gondoskodott róla, hogy nyoma maradjon: festményben örökítette meg magát. (Úgy látszik ez a fideszes potentátoknál divat: O.V-ról is festett egy szervilis, "magát művésznek tartó" Tyereskova 50 képet, amelyből Lévai Anikó rögtön vett kettőt. Ennek az úgynevezett festőnőnek az emlékkönyvbe írt néhány mondatot Orbán Ráhel. A bejegyzésből derült ki, hogy a helyesírás nem tartozik az erősségei közé.

Kósa király nem indul újra a választáson, mert ő a nap 24 órájában a választópolgárokért dolgozik a továbbiakban is. A parlamentben politizál tovább. Csak egyet kérek tőle: pénzügyekben ne nyilatkozzon máskor!