Velez Árpád beperli Németh Gábort

Velez Árpád, az MSZP országgyűlési képviselője a mai napon rágalmazásért feljelentést tett Németh Gábor, az Egyenlítő blog volt főszerkesztője ellen az általa a sajtóban sorozatosan megjelentetett valótlanságok miatt - írják közleményükben a szocialisták.

Az MSZP jogi lépéseket tesz minden olyan sajtóorgánum ellen, amely Németh Gábor valótlan állításait közli.

Szerző

Hiába a sikerpropaganda

Publikálás dátuma
2014.09.08. 15:23
Fotó: MSZP-sajtó
A családok háromnegyede már a bőrén érzi a Fidesz-kormány sikertelenségét - áll abban az MSZP-közleményben, amelyben a párt a hétfői EMMI-sajtótájékoztatóra reagált.

"A Fidesz-kormány 2010 óta egy fillérrel nem emelte a családi pótlékot, a GYES és a GYET összegét és az anyasági támogatást sem. Az egykulcsos szja adókedvezménye továbbra is a gazdagoknak ad jelentős támogatást, miközben az alacsony keresetűek alig, a legszegényebbek pedig semmit nem kapnak ebből.

Felháborító, hogy van képük dicsekedni, miközben még a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint is az iskoláskorú gyermeket nevelő családok idén már csaknem háromnegyedének gondot okozott a tanévkezdéssel járó költségek előteremtése, minden ötödik családban pedig vállalhatatlan terhet jelentett az évkezdés! A kormány maga ismeri el a szegénység drámai terjedését azzal is, hogy idén már 730 ezer rászoruló gyereknek kellett ingyenes tankönyvet osztani.

Szálljanak le végre a magas lóról és szálljanak magukba!" - olvasható Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő nyilatkozatában.

Szerző
Témák
Fidesz családok

Az OTP is kérte, hogy a törvényszék forduljon az Alkotmánybírósághoz

Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre kereseteiket, amelyekben többek között azt kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához a Kúria jogegységi döntését jogszabályba foglaló devizahiteles törvény miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek.

Csányi Sándor a Prima Primissima jelölteket bejelentő budapesti sajtótájékoztatót követően nyilatkozott.

A Fővárosi Törvényszék augusztus végén különböző formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit. Csányi Sándor jelezte: ezek a formai okok nem voltak pontosan meghatározva, ami álláspontja szerint szintén tisztességtelen volt.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az OTP Bank a perrel érintett teljes szerződésállományáról, körülbelül 120-130 ezer szerződésről próbálja majd bebizonyítani a Fővárosi Törvényszéken, hogy az abban foglalt feltételek tisztességesek voltak.

Csányi Sándor arra a kérdésre, hogy mit vár az OTP kontra magyar állam devizahiteles tárgyalásokon az eddigi törvényszéki döntések tükrében, kifejtette: az OTP a mindenkori jogszabályoknak megfelelően járt el, és ha e szerint vizsgálják a bank és az ügyfelek között kötött szerződéseket, akkor "nem találhatnak kifogást".

Más kérdés, hogy a Kúria döntése olyan feltételeket támasztott utólag ezekkel a szerződésekkel szemben, amelyek korábban nem voltak ismertek, ennek következtében pedig nem is voltak betarthatóak - fűzte hozzá. Csányi Sándor szerint tisztességtelen utólag előírni olyan feltételeknek való megfelelést, amelyek korábban nem voltak ismertek.

Csányi Sándor elmondta, hogy kereseti kérelmükben javasolták a Fővárosi Törvényszéknek, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához, sőt ha az OTP számára kedvezőtlen ítélet születik, "akkor mi magunk is próbálunk ezekhez a fórumokhoz fordulni".

Szerző