Tarlós István;Falus Ferenc;főpolgármester-választás;

2014-09-09 07:04:00

Falus hivatalosan kihívta Tarlóst

Falus Ferenc immár hivatalos főpolgármester-jelölt. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) ugyanis nyilvántartásba vette az Együtt-PM politikusát. Délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési határidő az októberi önkormányzati választásra, addig összesen tíz főpolgármester-jelölt adta le az íveit. Tarlós István, a kormánypártok újrázni akaró jelöltje a közszolgálati rádióban azt kérdezte, vajon mire lehet inkább számítani, hogy egy olyan főpolgármester kap a kormánytól támogatást, amelyikkel 1990 óta szövetségben van, vagy egy olyan vezető, aki állandóan "gyalázza a kormányt, tüntet ellene, lenácizza"? Az Együtt-PM erre úgy reagált: Tarlós megoldások helyett kifogásokat keres. 

Tegnap délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. A jelöltek közül sokan az utolsó órákban adták le ajánlóíveiket a helyi választási bizottságoknál. A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldaláról a zárást követően az derült ki, hogy lapzártáig csaknem 30 ezer jelöltet már nyilvántartásba is vettek, a helyi választási irodák azonban folyamatosan dolgoznak.

Oscar-díjjal a képviselő-testületbe
Megtalálta az idei választás legjobb polgármester-jelölti önéletrajzát a 444. Dr. Szennyai Mária, aki saját bevallása szerint Oscar-díjas színésznő, rendező, emellett pedig az Európai Tanács tagja, illetve a Nemzeti Színház 49 százalékos tulajdonosa, az Óbudai Újságban fizetett apróhirdetésben toboroz magának híveket. Önreklámja szerint a 2000-es években csatlakozott a terrorizmus elleni harchoz, gyakorló katolikus és republikánus, ráadásul 22 Oscar-díjat nyert már, álnéven. "Én voltam Zeffirelli Rómeó és Júliájában Júlia, a Napfivér, Holdnővérben is én voltam a lány. Az utolsó tangó Párizsbant is velem vették fel, a Bárányok hallgatnakban is én voltam a nő" - mondta el a lapnak hozzátéve, hogy legutóbb Mel Gibsonnal játszott együtt a Passióban. "A Lukács-fürdőben vettük fel a nagy részét, én voltam Szűz Mária. És én is rendeztem. Rendezésért is kaptam Oscart." Szennyai szerint azért nem ismerjük a pályáját, mert a "wikipedia egy szörny, onnan mindig kitörölnek valamit" és el akarják itthon titkolni a külföldi sikereit. A hölgy egyébként függetlenként már hivatalosan képviselőjelölt a III. kerületben.

A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban településenként meghatározott számú ajánlást. Azokat, akik közvetlenül a tegnap délutáni határidő előtt adták le az induláshoz szükséges támogató aláírásokat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.

Az már kiderült, hogy Falus Ferenc, az Együtt-PM főpolgármester-jelöltje indulhat az önkormányzati választáson, akár Csárdi Antal, az LMP politikusa. Őket ugyanis tegnap nyilvántartásba vette az FVB. Tarlós István, a Fidesz-KDNP és Staudt Gábor, a Jobbik politikusa már a múlt hét óta hivatalos jelölt. Rajtuk kívül várhatóan még hatan versenghetnek a címért. Nő nem indul a főpolgármesteri tisztségért, miután a Schmuck Andor vezette Szociáldemokraták tegnap, az utolsó percben megvonták a bizalmat Fürst Izabellától. Szűkszavú közleményükben csupán annyit tudattak, hogy a szociáldemokraták a pozíciók helyett a tisztességes politizálást tartják a legfontosabbnak. Hozzátették, hogy a visszaléptetésről közös elnökségi ülésen döntött a párt és a Magyar Nők Szövetsége. Fürst a Facebookon jelezte, hogy elfogadja a döntést és minden érintettől elnézést kér. A Szociáldemokraták a felvett ajánlóíveket a törvényi határidő lejártáig leadják a Fővárosi Választási Irodán.A balolda

A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje kész vitázni Tarlós Istvánnal, mert véleménye szerint Budapestnek változásra van szüksége, a Fidesz-uralmat meg kell törni, és a nagy nyilvánosság előtt lefolytatott viták segítik ezt a folyamatot. Falus bízik benne, hogy a főpolgármester nem fog megfutamodni és "a kormánnyal folytatott műbalhék közepette" időt tud szakítani arra, hogy szembenézzen kihívóival. A baloldali jelölt a múlt héten bemutatta programját a nyilvánosság előtt, Tarlós azonban még nem állt ki. Ellenzéki ellenfelének eddig csak üzengetett, tegnap a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt, hogy a baloldal becsapja a választókat, Falus programja finanszírozhatatlan, belátható időn belül megvalósíthatatlan.

Kisorsolták a szavazólapi sorrendet
Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek október 12-i szavazólapi sorrendjét hétfőn a Fővárosi Választási Bizottságon (FVB), eszerint a lapon várhatóan tíz jelölt neve szerepel majd. A Fővárosi Választási Irodától korábban 13 főpolgármester-jelöltnek vittek el ajánlóíveket, de volt, aki visszalépett és volt, aki nem tudta összegyűjteni a szükséges érvényes ötezer ajánlást.
1. Galyas István (független)
2. Tarlós István (Fidesz-KDNP)
3. Csárdi Antal (LMP)
4. Bokros Lajos András (Modern Magyarország Mozgalom Párt)
5. Bodnár Zoltán György (Magyar Liberális Párt)
6. Magyar György (független)
7. Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt)
8. Ács László (Zöldek Pártja)
9. Falus Ferenc (Együtt-PM)
10. Staudt Gábor (Jobbik Magyarországért Mozgalom)
Ha az ellenőrzések során kiderül, hogy egy jelöltnek nincs meg a szükséges ötezer érvényes ajánlása (vagy mert visszalép), akkor a kihúzzák a sorból, ezzel azonban a szavazólapon a jelöltek egymáshoz viszonyított sorrendje már nem változik meg. A szavazólapokon - melyeknek a nyomdai képéről később öntenek - a jelöltek neve mellett a jelölőszervezetek logóját is fel kell tüntetni 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen.

A fideszes politikus hosszan sorolta, mi minden valósult meg a most véget érő ciklusban a kormány segítségével, majd azt kérdezte, vajon mire lehet inkább számítani, hogy egy olyan főpolgármester kap a kormánytól támogatást, amelyikkel 1990 óta szövetségben van, vagy egy olyan vezető, aki állandóan "gyalázza a kormányt, tüntet ellene, lenácizza"? Vélhetően ez is a fideszes kampány része, hiszen Ughy Attila, a XVIII. kerület kormánypárti polgármestere választási szórólapjára azt írta: "csak akkor fejlődhet tovább a kerület, ha a polgármester és a képviselők számíthatnak az Országgyűlés és a kormány támogatására, mert hasonlóan gondolkodnak". Az Együtt-PM szerint Tarlósnak nincs programja, ezért foglalkozik Falus Ferencével.

Tegnap egyébként hossza huzavonát követően, az aláírás-gyűjtési határidő lejárta előtt 16 perccel a bíróság bejegyezte a Kétfarkú Kutya Pártot. "Ezek nagyob trollok, mint ti" - kommentálták a hírt a Facebookon. A párt vezetői ezt a néhány percet állítólag elsörözték, de bejelentették, hogy négy év múlva indulnak, ha lesznek még választások.

A baloldal is beszáll

Ma indul kampánykörútra Gyurcsány Ferenc - mondta el lapunknak Gréczy Zolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője. A pártelnök Tatabányán és Szombathelyen igyekszik híveket toborozni a baloldal számára. Ebben a két városban közös jelölteket indít az MSZP, a DK valamint az Együtt-PM. Gyurcsány ezen a héten Pécsre, Komlóra és több budapesti kerületbe is elmegy, hogy a választókkal beszélgessen. A DK vezető politikusai szintén ma indulnak országjárásra.

Tóbiás József, az MSZP elnöke a múlt héten Gyöngyösön, illetve Nyíregyházán már kiállt a nyilvánosság elé. Ám miután a kampánytervet csak holnap fogadja el a szocialista elnökség, így még nem tudni, hogy a héten melyik településen tűnik majd fel a pártelnök.

Márton Roland, az MSZP alelnöke elmondta, hogy szombaton Székesfehérváron, ahol ő a baloldal polgármesterjelöltje, várhatóan vendége lesz Tóbiás és a párt több vezetője is. Hozzátette, hogy Baloldali Önkormányzati Közösség csütörtök délutáni ülésén indítják a szocialista kampányt, de azon a napon Ujhelyi István, a párt másik alelnöke már Kalocsán nagygyűlésen találkozik a választókkal.

Az Együtt ügyvezető társelnöke néhány városban már bemutatta jelöltjeiket. Szigetvári Viktor, akár a párt többi vezetői már járja az országot. Tegnap Oroszlányban kampányolt, de ezen a héten még Veszprémben és Újpesten, a jövő héten pedig Kecskeméten, Kaposváron, illetve Pécsen találkozhatnak vele a helyiek. Az ellenzéki politikus egyébként a napokban válaszolt a DK elnökének, aki korábban a Népszabadságban egységes demokrata pártot vagy legalább pártuniót sürgetett. Szigetvári arra figyelmeztette Gyurcsányt, hogy október közepéig a kampánnyal kell foglalkozni. Azt is írta, hogy a következő két évben nem egy későbbi szövetség keretein kell gondolkodni, hanem kinek-kinek járnia kell a maga útját. " Az Együtt ebben elvégzi a maga feladatát. Versenyképes alternatívát állít, és nem más pártok számára kíván feladatot adni. Bajnai Gordon távozása után nincs is más lehetőségünk: tisztázni fogjuk ideológiánkat és céljainkat" - fogalmazott.

Szigetvári lapunknak kijelentette, hogy Bajnai nem vesz részt a napi politikában, ami bizonyos értelemben távozást jelent. A volt miniszterelnök ugyan a párt országos tanácsának elnöke, azt azonban például a jelenlegi vezetőkre bízta, hogy az új politikusaikat bevezessék a közéletbe. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Bajnai távozása után sem esett vissza a támogatottságuk, amiért sokat dolgoztak - mondta Szigetvári, aki reméli, hogy erősödni is tud majd az Együtt.