MSZP;honvédelmi bizottság;

2014-09-09 16:13:00

MSZP: Kezdeményezzük a honvédelmi bizottság összehívását!

A mai napon hivatalosan írásban kezdeményeztem az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását Kósa Lajosnál, a bizottság elnökénél. Az ülésen tájékoztatást várunk a Kormánytól a múlt héten Walesben megrendezett NATO csúcstalálkozón képviselt magyar álláspontról és a meghozott döntésekről - tudatja közleményében Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettes, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke.

"Köztudott, hogy a csúcstalálkozóra feszült nemzetközi légkörben, a biztonsági környezet radikális, kedvezőtlen irányú átalakulása közepette került sor. Az azóta közétett sajtónyilatkozatok nem hagynak kétséget a tekintetben, hogy a csúcstalálkozón meghozott döntések a magyar honvédelmi politikára és a Magyar Honvédségre is jelentős kihatással lesznek. Ezért az MSZP elengedhetetlennek tartja, hogy az Országgyűlés honvédelmi ügyekkel foglalkozó szakbizottsága mélyrehatóan és alaposan tájékozódjon a következő időszak védelempolitikai kérdéseit alapvetően meghatározó döntésekről, és az azokban képviselt magyar álláspontról.

Harangozó Tamás,
frakcióvezető-helyettes,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke"