Belga válogatott a Ferencvárosban

A Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását az ötszörös belga válogatott Roland Lamah. A 26 esztendős, szélsőként és támadóként is bevethető játékos megfordult az angol Swanseaban, a spanyol Osasunában, a francia Le Mans-ban, a belga Anderlechtben és a holland Rodában is. 

"Óriási örömöt jelent számomra, hogy a Ferencváros labdarúgója lehetek. Izgatottan és boldogan várom az új kihívásokat. Minél többet szeretnék futballozni a Fradiban, és a játékomat egyre magabiztosabbá tenném. A legfontosabb, hogy sok felemelő pillanatot éljünk át együtt"- nyilatkozta a Lamah a Ferencváros honlapján.

A futballista ingyen érkezett az Üllői útra, miután lejárt a kontaktusa a spanyol Osasunanál (45 mérkőzésen, 3 gól, 3 gólpassz). Lamah az utóbbi másfél évet a Premier League-ben szereplő Swansea-nél töltötte kölcsönben, 14 meccsen lépett pályára, 2-2 gólt és gólpasszt jegyzett, valamint egy Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett.

A utolsó mérkőzését a walesi együttesben Gera Zoltán exklubja, a WBA ellen játszotta, és góllal búcsúzott (az összecsapáson pályára lépett a magyar középpályás is, a találkozót a WBA nyerte 2-1-re). Az elefántcsontparti születésű labdarúgó a belga nemzeti együttesben éppen a magyar válogatott elleni 3-0-s győzelem alkalmával debütált 2009-ben.

A hitelt érdemlő információkkal dolgozó transfermarkt.de nevű szakportál kalkulációja szerint a játékos piaci értéke eléri a három millió eurót. Lapunk tegnap megkereste a zöld-fehér egylet sajtóosztályát, mert szerettünk volna a futballista leigazolása kapcsán felvetődő kérdésekre választ kapni. Érdekelt volna bennünket, kinek köszönhető Lamah képbe kerülése?

Hogyan sikerült meggyőzni, hogy az NB I.-et válassza pályafutása következő állomására? Mennyi időre kötelezte el magát az FTC-hez? Neves klub érdeklődése esetére van-e elengedési záradék? A zöld-fehérek sajtóosztálya írásban kérte kérdéseinket, noha ennek eleget tettünk, válaszokat nem kaptunk. Bízunk benne, hogy Lamah el tudja majd látni azt a feladatot, amiért a klub szerződtette - ellentétben a sajtóosztály munkatársaival.

Szerző

Visszanyerjük a hitelünket

Publikálás dátuma
2014.09.10. 07:56
A spanyolok 5-1-es győzelmükkel bizonyították, nem kell temetni őket FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DENIS DOYLE
Nem kell temetni a spanyol labdarúgást - adta jelét tegnap Vicente del Bosque válogatottja, amely Valenciában 5-1-re verte a macedón együttest. A szövetségi kapitány öt helyen változtatott ahhoz a kezdő tizenegyéhez képest, amelyet súlyos csapás ért a brazíliai vb-n, a hollandok elleni nyitókörben (mint emlékezetes, ott 1-5 lett a végeredmény).

A kezdőben kapott helyet a hazai publikum kedvence, Pablo Alcácer, aki második válogatottbeli meccsén betalált, rajta kívül Sergio Ramos (büntetőből), Busquets, Pedro és David Silva volt eredményes. Del Bosque szerint könnyed sikerük főszereplője utóbbi játékos volt.

A spanyolok 5-1-es győzelmükkel bizonyították, nem kell temetni őket FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DENIS DOYLE

A spanyolok 5-1-es győzelmükkel bizonyították, nem kell temetni őket FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DENIS DOYLE

"Meggyőződésem, hogy ragyogó játékának kulcsa abban keresendő, hogy szabadon mozoghatott a pályán - mondta a Manchester City karmesteréről a szakember, majd így folytatta: - Tisztában vagyunk azzal, hogy a spanyol futball elveszítette hitelét a vb-n, azon leszünk, hogy visszanyerjük nimbuszunkat, s sok gólt szerezve kvalifikáljunk az Eb-re."

Az angolok szintén jól debütáltak, Bázelban tudtak nyerni, ahol sosem könnyű három pontot szerezni. A 2-0-s siker során üdítő játékot nyújtottak, azzal együtt is, hogy a svájciak előtt számos lehetőség adódott. A brit lapok dicsérték a Rooneyt, a duplázó Welbecket, de leginkább a 19 éves Sterlinget, akit épp Silvához hasonlítanak: nem olyan technikás, de pusztítóan gyors.

Szerző

"Erről álmodtam egész életemben!"

Publikálás dátuma
2014.09.10. 07:54
Marin Cilic diadalmaskodott a US Openen, ezzel a sikerrel megszerezte első Grand Slam-trófeáját FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MIK
Az év egyik legnagyobb teniszmeglepetését okozta a horvát Marin Cilic azzal, hogy megnyerte az idei esztendő utolsó Grand Slam-tornáján a férfi egyes küzdelmeit. A fináléban egészen egyoldalú meccsen verte - 6:3, 6:3, 6:3 - a másik meglepetésembert, a japán Kei Nisikorit. Pedig tavaly ilyenkor még eltiltását töltötte doppingvétség miatt, ám az elmúlt két hétben szinte hibátlanul teniszezett. Beteljesült nagy álma, hiszen edzője, Goran Ivanisevic után ő lehetett hazája második GS-bajnoka.

- Képes már feldolgozni azt a tényt, hogy megnyerte a 2014-es US Opent?

Névjegy

Marin Cilic
Nemzetisége: horvát
Születési hely/idő: Medjugorje (Bosznia)/1988. szeptember 28.
Lakóhely: Monte Carlo
Magasság/testsúly: 198 cm/81,8 kg
Első profi éve: 2005
Ütőfogás: jobbkezes, kétkezes fonák
Eddigi pénzdíja: 10.581.780 dollár
Eddigi eredményei (egyes): 12 tornagyőzelem, közte 1 Grand Slam-trófea
Jelenlegi világranglistás helye: 12.

- Abszolút nem, még mindig teljesen irreális számomra, hogy Grand Slam-bajnoknak vallhatom magam - válaszolta a viadal hivatalos honlapjának adott interjújában Marin Cilic. - Pedig erről álmodtam egész életemben. Nem győzök köszönetet mondani azoknak, akik segítettek eljutnom idáig.

- Mikor érezte először, hogy ezen a versenyen akár maradandót is alkothat?

- A francia Simon elleni találkozón, ahol a döntő szettben sikerült elkapnom a fonalat. Ez volt a fordulópont, innentől kezdve elhittem: képes vagyok bárkit legyőzni. Egy biztos, sosem adom fel, küzdök az utolsó pillanatig. Csúcs ez a siker, egy picit szeretném kiélvezni.

- Pedig tavaly ilyenkor nem sokan fogadtak volna arra, hogy valaha ilyen szintre emelkedik. Mit érzett, amikor eltiltották? Megváltoztatta a teniszmentes időszak?

- Az egy nagyon nehéz időszak volt az életemben, ugyanakkor jótékony hatása is volt rám nézve. Mentálisan megerősödtem, érettebb lettem. Azért mert nem versenyezhettem, nem eresztettem le, sőt, keményen dolgoztam, hogyha letelik a büntetésem, akkor úgy térjek vissza, hogy esélyem legyen megint bekerülni a legjobb tíz közé a világranglistán. De arra is jó volt ez az időszak, hogy a játékomat egy kicsit átalakítsuk, amivel még eredményesebbé válhatok.

- Milyen fogadtatásra számít hazájában? Edzője, Goran Ivanisevicet 2001-ben kétszázezren ünnepelték a wimbledoni bajnoki címe után…

- Nagy nap ez a horvát tenisz történetében, ám én elképzelni sem merem, hogy annyian várjanak majd, mint annak idején Gorant.

- Úgy tűnik, a volt GS-bajnokok igencsak jó hatással vannak a mai teniszelit játékára. Djokovics szárnyal Becker mellett, Federer sokadik virágzását éli Edberg irányításával, döntőbeli ellenfelének Chang a trénere, míg az ön edzéseit Ivanisevic vezeti.

- Tavaly szeptember elsejétől dolgozunk együtt, és az első pillanattól kezdve nagyon keményen és intenzíven végezzük a munkánkat. Abszolút neki köszönhetem, hogy idáig eljutottam, ő adta meg számomra azokat az extrákat, amellyel ennyit fejlődött a játékom. Ő nevelte belém ezt a minden áron való győzni akarást, illetve a csapatomnak egy olyan nyugalmat kölcsönzött, ami eddig szinte ismeretlen volt a számunkra.

Szerző