EU;José Manuel Barroso;

2014-09-12 08:14:00

Barroso búcsúja

A kormány ért a píárhoz. Ezt eddig is tudtuk, hiszen nagy cégekkel sorban kötötte a semmitmondó megállapodásait, stratégiainak nevezve amúgy többségében multi partnereit. Az aláírásokat is igyekeztek jól időzíteni, ha arra nem is figyelne a sajtó és emiatt nem értesülhetne a nagy kormányzati tettről a közvélemény, hát összekötötték üzem- és gyáravatóval, vagy valami nagy bejelentéssel. Félszáz ilyen eseményt drukkolhatunk eddig végig.

Tegnap újabb megállapodást - partnerségi megállapodást - kötött kormányunk, nem is akármilyen partnerrel, az Európai Bizottsággal azon alkalomból, hogy minden pecsét rákerült arra a dokumentumra, amely alapján a következő hétéves ciklusban elkölthetünk 34 milliárd eurót. Nem tudni miért él az a gyanú, hogy a kormánykommunikátorok ötlete volt, hogy ezt az aktust is "öltöztessék fel". A tagállamok szinte mindegyike - legalábbis a hírfolyamba nem került bele -, különösebb csinnadratta nélkül átvette az amúgy megállapodás szerint nekik járó pénzről szóló dokumentet és hasonlóan csendben készülnek a részletesebb programok vitájára.

Nekünk maga José Manuel Barroso, az EB elnöke hozta el, mert mint eminens tanulók "megérdemeljük". Meg a tisztelet, ami szintén jár nekünk. Orbán Viktor szavai szerint, e pénz nélkül szóba se állnánk az Unióval. Így viszont nem érezzük magunkat alávetettnek. Már gondolatban el is költöttük a pénzt, hatvan százaléka megy a gazdaságba. Szerényen azért meg kell jegyeznie az igazságot is: az unió támogatása nélkül fejreállna a magyar gazdaság.

Már-már úgy tűnt, kormányfőnek sikerült elérnie, hogy az esemény másik szála, hogy a tisztéről leköszönő Barrosónak ez volt a búcsúlátogatása, amúgy elsikkad. A miniszterelnök a halvány köszönetével, az Európai Bizottság igazságosztó szerepének hangsúlyozásával azt sugallta, minden a legnagyobb rendben van kormányunk és az unió intézményei között, lezáratlan vitánk pedig csak egy van.

Úgy tetszik, az nem számít, hogy mások másképp értelmezik az európai értékeket és a hozzájuk való viszonyt. A vitatott, lezáratlan kérdésből pedig - közük számos, az uniós támogatások által érintett - sokkal több van.
A Budapesti Corvinus Egyetemen később dísztoktorrá avatott José Manuelt azonban nem kellett félteni, hogy adós marad a válasszal. Azt, hogy az egy pártcsaládhoz tartozás ellenére nem puszipajtások Orbánnal, eddig is köztudott volt, Barroso ezt most finoman, csak úgy búcsúzóul, ismét tudtára adta a magyar miniszterelnöknek. A kettős eseményre hajazva azt találta mondani a partnerségi megállapodás aláírásakor - és ezt érdemes szó szerint idézni, mert benne van minden kritika amit az Európai Bizottság az Orbán-kormányokkal szemben eddig megfogalmazott: "Két papírt írok alá. Aláírom a magyart is. Nagyon remélem, hogy az van a szövegben, amire számítok."